Indulnék a szépségversenyen
Az este semmi jel sem utalt még erre, a barátnőm nem vett észre semmi változást, pedig nem az a típus, aki az ilyesmit csak úgy magába fojtja. Minden úgy ment, ahogyan régen, s én a jól megérdemelt, gyanútlanul mély álomba zuhantam - ez alatt történhetett a dolog.
Ha már így alakult, akkor indulnék egy szépségversenyen, ez volt a második gondolatom. Miért is ne? Hiszen Hollandiában a minap történt már ilyen, sőt a kollegina el is nyerte a koronát (kapott is érte az udvarhölgyeitől egy-egy irigy puszit). S habár jómagam nem láttam az illetőt, frissen támadt női hiúságomban nagy merészen azt képzeltem, hogy alábbvaló azért én sem vagyok. Ha neki sikerülhetett, nekem miért ne sikerülhetne?
A nevezésnél persze akadt egy-két akadékoskodó.
Az egyik bizottsági tag azt kérdezte, nem korai-e még? Semmi elvi kifogása sincs a jelentkezésem ellen, csak éppen szoknom kellene kicsit az új állapotot. A szépség az még nem minden ugye, kell valami bensőleg átélt nőies kisugárzás is, amit nem lehet csak úgy ripsz-ropsz megszerezni. Mire a mellette ülő rögtön megbökte őt:
- Ne kukacoskodjunk! Az ilyesmi soha sincs időhöz kötve. Ha úgy érzi, hát úgy érzi. Ez első pillanattól fogva emberi jog.
Egy másik kerec-perec kijelentette, azért támogat csak, merthogy ennek hírértéke van. Pedig szerinte nem is vagyok szép lány, de mivel nálunk ilyen még nem volt, ő amondó, hogy nagyon is legyen. Kapcsoljunk rá, fokozzuk a progresszív sebességet, ebben is utol kellene érnünk már a nyugati fényt. Szóval oké, de aztán le ne törjön egy esetleges kudarc!
- Ne hirdessünk itt eredményt, kolléga, az a zsűri privilégiuma - dörrent rá valaki. Sokkal jobban értenek ők hozzá. Meg különben is, kinek a pap, kinek a papné, szóval tekintsük ezt az ön magánvéleményének!
Ezen egy pillanatig mindenki elgondolkodhatott, aztán elhessegették.
Látván a bizonytalanságot, a bizottság elnöke kért szót.
- Ez nem egyszerűen emberi jog, hölgyem (ez már én voltam) és uraim (ha nem mondtam volna, most mondom: hölgy egy sem akadt bizottságban)! Jóval több ez annál: ez uniós elvárás, sőt már-már uniós jog. Brüsszelben folyik a csata, hogy a nemek jogi elismerésének feltételei és eljárásai ne essenek kívül az Unió jogkörén, amire azok a sötét maradiak, sajnálatos módon, egyelőre még előszeretettel hivatkozhatnak. De nincs kétségem felőle, hogy mint oly sok más ütközetet, megnyerjük ezt a csatát is. Az igazság a mi oldalunkon áll, hiába jönnek folyton avval a józan ésszel, a történelem progresszív kerekét nem lehet visszaforgatni! Kedves hölgyem, köszönjük, hogy részvételi szándékával erősíti a mi sorainkat, kívánok önnek mind a magam, egyszersmind pedig a progresszívek eltökélt tábora nevében is, minél eredményesebb szereplést!
Szavaival a fülemben, hazafelé kissé nyugtalanul, azon tűnődtem, esetemben vajon mit is jelenthet ez az „eltökélt”… Mit mondok majd erről szeretett partneremnek, s vajon meg fog-e érteni?
De sose tudom meg, mit szólt volna, mert látva őt, be kellett vallanom, ő az igazi nő, nem én, s akkor meg minek nekem ez a lila cécó? Vagy ezt az egészet csak álmodom? Akárhogy is, én gyorsan visszaváltoztam. Mellette megint férfinak éreztem magam. Végtére nem csak a nemi káosz, hanem a jól bevált szokás is emberi jog, nem?
Még.
(Fotó: Getty)