Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Indul a bazi nagy európai OXI kampány?

A görög OXI egy régi-új életérzést erősített fel, amit nyugodtan nevezhetünk Westalgiának. A nyugat-európaiak egyre erősebb nosztalgiát éreznek az euró (valójában a globalizáció és a 2004-es uniós keleti bővítés) előtti idők iránt. Most dől el, hogy a turbókapitalizmus eddig ismert politikája folytatódik-e, vagy az Eurózónában – legalábbis egyelőre, pl. egy transzferunió révén – visszatérnek-e egy “szociális piacgazdaság light-ra”?

Eddig főként a Westalgia jobboldali populista változata látszott sikeresnek (Cameron, Marine Le Pen, AfD, FPÖ). Ezek a pártok a kelet-európai vendégmunkások számának csökkentésével, vagy a nemzeti valuta bevezetésével az euró (valójában a globalizáció és a keleti EU-bővítés) előtti életszínvonalhoz való közeledést ígérik. A jobboldali populisták a turbókapitalizmus status quo-ját, annak downsizingra és (adó-)optimalizációra épülő lényegét érintetlenül hagynák, csak többet osztanának vissza szavazóiknak.


A most szárnyát bontogató baloldali populista áramlat sem ígér igazából mást, mint a szociális piacgazdasághoz való visszatérést, ám pont a turbókapitalizmus transznacionális szereplőinek kárára (ide sorolva a nemzetközi és uniós pénzügyi intézményeket, pl. az Európai Központ Bankot). Ezzel ők szembe mennek a status quo-val.

Politikailag mindez azért veszélyes a status quo politikai elitjére, mert a nyugat-európai mérsékelt bal- és jobboldali néppártok EGYFORMÁN támogatták a turbókapitalizmusra való áttérést, az ennek való megfelelést. Van, ahol nagykoalícióban, mint Ausztriában és korábban Görögországban, máshol saját kormányzásuk alatt, mint a német szocdemek Gerhard Schröder idején. A spanyol, portugál, ír és olasz mérsékelt néppártok is egyformán támogatták a neoliberális gazdaságpolitikát.

(Alexisz Ciprasz görög kormányfő és Pablo Iglesias, a spanyol Podemos vezetője. Kép forrása: itt.)

A megszorítások ellen itt-ott szerveződő mozgalmakból időközben pártok lettek (mint pl. a spanyol Podemos), ám nemcsak ők figyelik most árgus szemekkel a görög fejleményeket. Berlinben, Párizsban, Madridban és Rómában a szocdem és kereszténydemokrata kormányfők is éjjel-nappal számolnak. Azt vizsgálják, hogy az eddig csak papíron létező, 300 milliárd eurós gazdaságélénkítő Juncker-terv helyett pl. egy Eurózónán belüli transzferunióval , amolyan “szociális piacgazdaság light-tal” érdemes és lehetséges-e kivenni a szelet az új populisták vitorlájából? Nagy a tét: Decemberben Spanyolországban, 2017-ben Német-, Francia- és Olaszországban lesznek választások. A Syriza mostani sikere saját bal- és jobboldali populista ellenzéküknek kedvezne, ők maguk pedig könnyen görög párttársaik sorsára juthatnak.

A gazdasági elitre pedig nyilván az hozhat veszélyt, hogy a részvényesi osztalék és menedzseri bónusz/prémium központú TNC-knek nagyobb részt kéne a centrumországok polgárainak jólétére (=fogyasztására) visszaforgatni, ami csak rontja nemzetközi versenyképességüket.

Helyzet van, dönteni kell! Az €-lufi kipukkadt, az Eurózóna perifériája már nem tudja olcsó hitelekből finanszírozni fogyasztásának / jól-létének ezt a szintjét. Az USA példája is mutatja, hogy a pénznyomtatás csak ideig-óráig oldja meg ezt a kérdést. Az pedig egyáltalán nem vigasztalja őket, hogy átlagban még így is jobban élnek, mint 15 éve…