Így nem lesz koronájuk

Heuréka! – mondták a tavalyi önkormányzati választások után, íme, itt a tíz éve kimozdíthatatlan Orbánék ellenszere. Csókváltás mindenkivel, még a kimosdatott, demokratikus fazonra fésült szélsőjobbal is (sőt főleg velük) – ez volt az „új” recept. Csak így tovább, egészen a 2022-es parlamenti választásokig!         

Sose tudjuk meg, kitartott-e volna a csókviszony addig, de akár így, akár úgy, az ellenzékben máig nem sejlik föl komoly kormányzati alternatíva, ahhoz túl „színesek”. A káosz viszont nagyon is fölsejlik.     

Aztán a márciusban belobbanó világjárvány merőben új szituációt teremtett. Újat a kormány, és az ellenzék számára is.

Normális közéletben egy ország tényleg áthangolódik ilyenkor, s amint azt európai példák egész sora mutatja, vészhelyzetben az éppen regnáló kormány és az ellenzék között ésszerű politikai összefogás jön létre. Minimum fegyverszünet.

Pár pillanatig úgy tűnhetett, ez nálunk is összejöhet, majd egyik napról a másikra a helyzet megváltozott.

Saját agyi önerőből (?), holdudvari hatásra (?), külső befolyás miatt (?) az ellenzéki szereplők egyik napról a másikra sutba dobták az időleges „népfrontos” együttműködést. Ja, hogy tegnap még benne voltunk? Hát, elkapkodtuk. Ma már azonban elutasítjuk.

Nyilván az volt a háttér ukáz, hogy a járvány sikeres kezelése még hozhat is a kormány konyhájára, rontván az ellenzéki esélyeket.  „Jókor jön” Orbánéknak a vírus – latolgatták, mi több, a járvány ürügyén Orbán taccsra teheti a demokráciát. (Hogyan? Hát már diktátor, vagy még nem?)  Mellőzve a velük szimpatizáló szavazók többségét is jellemző józan reflexeket, az ellenzéki pártok leszavazták a rendkívüli helyzetre érvényes, határozatlan idejű (mert erről a vírus dönt) kormányzati felhatalmazásról szóló javaslatot. És ahogy bevett szokásuk, igazolásért ezúttal is a „széles” nemzetközi közvéleményhez, valójában azonban jól behatárolható külső erőforrásaikhoz fordultak.    

De mit remélhetnek vajon ettől a rosszkor, rossz időben, rossz helyen eszközölt támadástól?

Oké, a liberális nyugati sajtó támogatását.

Csakhogy az olasz, francia, spanyol, amerikai stb. olvasók tömege ma aligha Orbánon „szörnyülködik”,  miközben Nyugaton sajnálatos módon folyamatosan romlik és egyre megdöbbentőbb a járványügyi helyzet.

Oké, az Európai Unió „baloldalának” ilyenkor mindig menetrendszerűen felhorgadó akciózását.

Csakhogy ennek most a szokásosnál is kisebb a súlya, lévén impotenciája miatt az uniót, úgy ahogy van, az európai polgárok regimentje kárhoztatja, párthovatartozás nélkül.

Vagy a kormányok ejnye-bejnyéjét?

So, so. Már amelyikét persze, merthogy most minden kormány a saját nemzetére összpontosít, s egyébként is kétszer meggondolja, milyen alapon kritizálja a magyarok nemzetközi összehasonlításban viszonylag sikeres védekezését.

Nagyjából így fest a támadás mérlege, majd elválik: sok-e ez, vagy ezúttal is kevés?

Merthogy hazai pályán tömeges társadalmi támogatást nemigen remélhetnek, hánykódó hajón okos utasok nem b…gatják a kapitányt, még akkor sem, ha egyébként nem a példaképük. A Móricka-politikusoknak mégis mindenről az, vagyis ő: Orbán jut eszükbe, többek közt ezért vannak huzamos ideje – idestova tíz esztendeje már – szívóágon.  

Persze az ember a rögeszméjéhez ragaszkodik legmakacsabbul. Pedig nem ártana néhány színvonalasabb ötlet, amely mellőzi a gondolatszegény, zsigeri Orbán-fóbiát. Mert így még jó darabig nem tehetik fejükre a koronát.

Tíz-húsz év múlva…, esetleg.

Vagy tényleg jobb volna, ha most Fery Walker állna a hajóhídon?

(Kép forrása itt.)