Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Húszas évek Berlinben

Berlinben is húszas éveket írnak, kérdés azonban, hogy milyen húszas évek jönnek? Az 1920-as évek elejét német földön a hiperinfláció és a középosztály lecsúszása fémjelezte, lett is belőle nagy baj. Az biztos, hogy nem Weimar “arany húszas” évei ismétlődnek.

A 177 oldalas koalíciós szerződésből a legtöbben az Európa- és külpolitikai részre figyeltek fel, amely immáron kimondva is egy német Európát céloz meg. Az NSZK szövetségi berendezkedését akarják a vén kontinensre erőltetni, ami persze az ahhoz már illeszkedő német cégeknek jelent (még nagyobb) versenyelőnyt.

Az Európai Egyesült Államok koalíciós szerződésbe emelt követelése az internacionalista baloldali, és a “kaviár-frakciónak” is nevezett jobboldali szocdemek közös nevezője: Előbbiek – a globalizáció nyerteseinek számító, jómódú nagyvárosi eliteket képviselő zöldekkel kiegészülve – saját buborékuk életérzésének “értékeinek” kiterjesztését és kőbe vésését várják. Utóbbiak pedig azoknak a német nagyvállalatoknak az ötszáz milliós házi piacát látják, amelyek jól fizető felügyelőbizottságaiban ülnek.


Az új német kancellár, Olaf Scholz, Angela Merkel pragmatikus politikájának folytatását ígérte “szociálisan érzékenyebb” kiadásban. Ennek az óránkénti minmálbér 9,60 euróról tizenkettőre emelése volt a szimbóluma. Azt persze nem mondták el, hogy az egyszeri nagy emelést jól ossza be az a tízmillió atipikus foglalkoztatott, aki eddig (és várhatóan ismét) csak az évenkénti 30-50 centes emelésre számíthatott.

Az atipikus foglalkoztatottakon, alacsony kamatokon és a nyugat-európai szinten alacsony nyugdíjakon megspórolt pénzre égető szükség lesz, hiszen az általunk ismert EU és közös valuta csak addig “ketyeg”, amíg azt a német adófizetőktől kipréselt pénz egyben tartja. A britek kilépése és a “fukar” északiak ódzkodása miatt kieső pénz oroszlánrészét ugyanis Berlin fizeti.

Ezek alapján nem csoda, ha a liberális és a zöld pártelnök összeveszett a pénzügyminisztériumon, hiszen ez a kulcstárca biztosítja a járványkezeléshez és a gazdaság újraindításához, valamint az európai integrációhoz és német külpolitikához szükséges pénzt. A Liberálisok elnöke, a 42 éves Christian Lindner négy éve még “Herr Nein”-ként erőltette volna a megszorításokat az eurózóna adósságból dőzsölő déli tagországaira, azonban ma már ő is nyitottabb a “kreatív könyvelésre”. A német Újjáépítési bank (KfW) így évi ötvenmilliárd eurós árnyékháztartással külön alappal finanszírozza a klímaátallást és a digitalizációt. A német hitelek futamidejét pedig a Next Generation EU 2058-as lejárathoz “igazítják”.

Szociálisan érzékenyebb(?) 

A Zöldek társelnökének, Robert Habeck-nek maradt a gazdasági és klímaminisztérium. A kormányzati döntések klímaszempontok alapján történő megvétózásának zöldpárti vágya a döntések egy klímaszempontok szerinti véleményezésére szelídült, ami jól mutatja e tárca politikai súlyát.

A német Európát, mint maximális igényt tehát bejelentették. Ennek megvalósulása a “Sokat akar a szarka, csak nem bírja a farka!” – népi bölcsességben rejlő örök igazságtól függ. Amíg a németek bírják euróval, addig a legtöbb uniós ország bólogatni fog, miközben Magyarország fogja (kicsiben) továbbra is ennek a “német Európának” a működőképes alternatíváját képviselni. Az már a sors fura fintora, hogy ezt az alternatívát a német ipar és gazdaság csúcsszereplői is szívesen választják gyáraik új telephelyéül, vagy az adófizetés helyszínéül.

Az 1920-as évek elején, az akkori német szocdemek is nagyrátörő célokat fogalmaztak meg, ám ezeket nem tudták finanszírozni. Most is ez a szűk keresztmetszet. Az atomerőművek 2022-es leállítása után (ideális esetben) 2030-ig a szénerőműveket is le akarják állítani. A német ipar a kieső kapacitást gázerőművel váltaná ki, amihez még több orosz gáz kéne, ám a zöld külügyminiszter az Északi Áramlat 2 gázvezeték legádázabb ellenfele. “Innen szép nyerni!” – mondanák Pesten.

Mi, magyarok dőljünk tehát hátra és nézzük jól fűtött szobáinkból, határkerítéssel és jogi határzárral védett országunkból és a keleti nyitás miatt is dübörgő gazdaságú országunkból, hogy milyen húszas évek köszöntenek Németországra.

Fotó: MTI/EPA