Hová tűnik a híres amerikai önbizalom?
Az amerikai Pew kutatóintézet friss felmérése szerint minél fiatalabb a megkérdezett, annál kevésbé gondolja úgy, hogy saját országa a legjobb a világon. Míg a 65 év felettiek körében például csupán 9% gondolkodik így, addig a 18 és 29 év közötti fiatalok 36%-a vallja azt, hogy „más országok jobbak az USA-nál”. Ezek azok a válaszadók, akik még az óvatos hazafiasságot („az USA egyike a legjobb országoknak”) is elutasítják.
A tendencia nem a véletlen műve. Az USA-ban régóta megfigyelhető a liberális túlsúly többek között a médiában és a kultúrában, de az utóbbi években felerősödött a nemzeti jelképek és történelem ellen folytatott hadjárat. Elég, ha eszünkbe jut, miként vált a sportpályákról indulva a nemzeti himnusszal szembeni tiszteletlenség a liberális lázadás divatos formájává. Vagy, hogy lassan alig marad történelmi személyiség, aki a politikai korrektség évszázadokkal később kitalált szűrőjén átjutva továbbra is igényt tarthat az utókor tiszteletére.
Legalább ilyen egyoldalú a helyzet a felsőoktatásban is: az amerikai egyetemek ma leginkább liberális átnevelő táborokra emlékeztetnek. Nemcsak jobboldali előadók meghívását vagy konzervatív diákszervezetek működését tiltják meg egyre gyakrabban. Néhány éve még az Amerikai mesterlövész című kiváló filmet sem lehetett levetíteni több amerikai egyetemen, mert a muszlim hallgatók arra panaszkodtak, hogy túl sztereotip a muszlimok ábrázolása. Úgy látszik, Hollywood még mindig nem elég liberális, mert a film rengeteg díjat és elismerést bezsebelt.
A szélsőségesen progresszív társadalomképpel rendelkező akadémiai, kulturális és médiavilág légmentes buborékba akarja zárni a fiatalokat, akik éppen abban az életkorban vannak, amikor a konformitás a legerősebben dolgozik bennük, vagyis gyenge a csoportnyomással szembeni ellenállóképességük. Ennek a csoportnyomásnak az eredményessége érhető tetten a számokban. És mielőtt azt gondolnánk, hogy elszigetelt amerikai jelenségről van szó: kisebb léptékben, de ugyanezek a folyamatok gyűrűznek be Nyugat-Európába, és valamivel több ellenállásba ütközve Közép-Európába is. Talán nem véletlen és nem megkésett, hogy Magyarországon 2018 óta kormánybiztos felel a hazafias nevelés előmozdításáért.
Teljesen nyilvánvalóvá válik a kérdés politikai dimenziója, ha megnézzük a pártszimpátia szerinti bontást. Miközben az életkori tendencia a jobboldalon is megfigyelhető, a republikánus fiatalok körében 80% feletti az inkább patrióta gondolkodásúak aránya. Ugyanebben a korosztályban közel minden második demokrata szimpatizáns jobbnak tart más országokat az USA-nál. Ha azt nézzük, mennyire tartják saját magukat kivételes nemzetnek, akkor még egyértelműbb a helyzet: a jobboldalon ez meghatározó nézet, a baloldalon viszont marginális.
Egyszerűbben fogalmazva: míg a jobboldalon az aktuális kormánytól függetlenül a nemzeti büszkeség a meghatározó, addig a baloldalon egyre nagyobb teret nyer a szégyenérzet. És ezt nem Trump váltja ki a demokrata szavazókból: tíz éve tartó folyamatról van szó.
Az amerikai baloldal valószínűleg nem gondol bele, mennyire veszélyes játékot játszik. Egy olyan népet hergel saját történelme és identitása ellen, amelyet – kezdetektől kevert etnikuma és kultúrája miatt – elsősorban a nemzeti büszkeség, a kivételesség érzése hozott mesterségesen létre és tartott egyben máig. Ha sikerrel járnak, és lerombolják azt az amerikai meggyőződést, hogy az Egyesült Államok egy kivételes nemzet, azzal a társadalom szétrobbanását kockáztatják.