Hét emlékezetes casus belli
Az ENSZ-alapú világrendben az erőszak monopólium a világszervezetnél van, így minden háború indítása tilos. Ennek ellenére találkozunk háborúkkal, amelyeknél a hadviselő felek a mai napig törekednek arra, hogy küzdelmük a közvélemény és a nemzetközi szervezetek szemében “igazságos” háborúnak tűnjön. Hét emlékezetes példát részletesen is bemutatunk.
Szép Heléna elrablása (Kr. e. XIII. század)
A görög mitológia szerint Heléna Zeusz főisten és Léda spártai királyné gyönyörűséges lány volt, akinek kegyeiért az akkori Hellasz hősei versengtek. Odüsszeusz kérésére Tündaréosz spártai király meg is eskette a hősöket, hogy akárkié is lesz Heléna keze, egymást között megőrzik a barátságot. Heléna választása a spártai Melánoszra esett és házasságuk maradhatott volna egy a sok közül, ha Thétisz és Péleusz esküvőjénél nem feledkeztek volna meg Erisz, a viszály istennőjének meghívásáról, aki bosszúból egy almát dobott az istennők közé, amelyet a “legszebbnek” ajánlott.
Az istennők közül Parisz trójai hercegnek kellett választania, akit Afrodité azzal “nyert meg”, hogy a világ legszebb nőjét ajánlotta fel neki. Amikor Parisz Spártába látogatott, meglátta Szép Helénát és magával vitte Trójába. A feleségszöktetésre válaszul a görögök Agamemnon vezetésével tíz évig ostromolták a várost, amit a híres trójai faló segítségével tudtak csak bevenni. Innen származik a mondás, miszerint “Óvakodj a görögöktől, még akkor is, ha ajándékot hoznak!”
Prágai defenesztráció (1618. május 23.)
A “Nulladik világháborúnak” is nevezett 30 éves háborút (1618-48.) kiváltó esemény a katolikus-protestáns ellentétre vezethető vissza. II. Rudolf német-római császár és cseh király felséglevelében szabályozta a felekezetek templomépítését, amit azonban utódjai nem tudtak egységesen értelmezni. A protestáns rendek képviselői ezért a trónutód, Mátyás császár helytartóit kidobták a prágai vár ablakából, akik csodával határos módon, és vastag kabátjaiknak, valamint a ferde várfalnak hála, kisebb sérülésekkel túlélték az esést.
Prágában “hagyománya” van a defenesztrációnak. Már 1419 júliusában is alkalmazták ezt a husziták, akik az Újvárosi váróházában fogva tartott hittestvéreik kiszabadításakor dobtak ki tíz városi elöljárót az ablakból, akiket a felháborodott tömeg meglincselt. 1948. március 10-én a cseh külügyminisztérium udvarán holtan találták Jan Masaryk külügyminisztert, aki fürdőszobája ablaka alatt, pizsamában feküdt a kövön. A történetírás ezt a harmadik prágai defensztrációként ismeri, amely a “Fordulat évét” harangozta be. Ebben az évben indult el Európa amerikai és szovjet befolyási övezeteiben a másik oldalhoz “húzó” politikai erők kiszorítása a hatalomból és a politikai életből.
Maine csatahajó felrobbanása, Havanna (1898. február 15.)
Az amerikai Main csatahajó az akkor spanyol fennhatóság alatt álló Kuba fővárosának kikötőjébe látogatott, ahol rejtélyes körülmények között felrobbant. Az amerikai bulvársajtó a spanyolokat vádolta a 268 tengerész haláláért. A robbanás és annak médiabeli tálalása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az USA izolacionalista közvéleménye megváltozzon és támogassa az 1898 áprilisában kitört amerikai-spanyol háborút. A konfliktus eredményeként Spanyolországnak az USA javára le kellett mondania Kubáról, a Fülöp-szigetekről, Guam szigetéről és Puerto Ricoról. Mint egy 1974-es amerikai haditengerészeti vizsgálat kimondta, a robbanásért valószínűleg a gyatra minőségű szén okolható.
Az 1902-ben véget ért amerikai-spanyol háború folyamodványa már Magyarországra is hatással volt. A meggyengült Spanyolország Marokkót sem tudta már megtartani, amire az akkori európai hatalmak jelentkeztek be. A britek “átengedték” az országot a franciáknak, kettejük “szívélyes megegyezése”, vagyis az Entente Cordial képezte az I. világháború előtti nyugati szövetség alapját.
Gleiwitz-i rádióadó megtámadása (1939. augusztus 31.)
A hitleri Németország hódító terveinek részeként először a németek által lakott területeket (Szudéta-vidék, Ausztria) foglalta el, majd ezt követően figyelme a szomszédos országok felé fordult. A Hitler-Sztálin paktum (1939. augusztus 23.) megkötésével a két akkori totalitárius állam megpecsételte Lengyelország sorsát.
A német támadás ürügyét az akkori sziléziai német-lengyel határ német oldalán álló Gleiwitz város rádióállomásának megtámadása szolgáltatta, amelynek során lengyel egyenruhás fegyveresek vették az adót ellenőrzésük alá és egy lengyel nyelvű felhívást olvastak be.
A “támadást” lengyel egyenruhás halottak is “bizonyították”, akik, mint a nürnbergi perben kiderült, koncentrációs táborok beöltöztetett foglyai voltak. Másnap a Reichstagban Hitler nem említette külön a Gleiwitz-i incidenst, hanem kijelentette, hogy “Lengyelország már reguláris erőkkel is megtámadta Németországot, így 5 óra 45 óta ‘visszalövünk’”. A többi ismert.
Kassa bombázása (1941. június 26.)
Négy nappal a Barbarossa-hadművelet elindítása után ismeretlen gépek bombázták az akkor Magyarországhoz visszatért Kassát, 32 embert megölve, többet megsebesítve. Németország a Szovjetunió elleni támadás során nem kérte a magyar katonai részvételt, ám a kassai támadás másnapján, Bárdossy László akkori miniszterelnök bejelentette a hadiállapot beálltát Magyarország és a Szovjetunió között.
A támadó repülők nemzetisége körül számos találgatás látott napvilágot, vádolták a németeket, románokat és szlovákokat is provokációval. A legvalószínűbb azonban mégis az, hogy a százkilós bombákat szovjet repülőgépek dobták le, amelyek a Szlovákiánál maradt, és német kommunikációs központként szolgáló Eperjest akarták bombázni, ám a hasonló városszerkezet és a határváltozásokat nem követő, régi térképeik miatt végül Kassa fölött oldották ki bombaterhüket.
Tonkini incidens (1964. augusztus 4.)
Az amerikai haditengerészet Vietnámi-öbölben őrjáratozó Meddox rombolóját augusztus 2-án három észak-vietnámi torpedónaszád támadta meg. A támadást akkor sikerült elhárítani. Két nappal később, a Meddox és egy másik amerikai hadihajó ugyanott viharba keveredett, és radarjain olyan foltok jelentek meg, amelyek akár észak-vietnámi támadó kötelékek is lehettek volna. Az amerikaiak tüzet nyitottak, ám a vihar elmúltával és az adatok kiértékelése után kiderült, hogy a radarokat időjárási anomáliák bolondították meg.
Az amerikai Kongresszus azonban ezekre az incidensekre hivatkozva fogadta el a Tonkini-öböl határozatot, amely megengedte Johnson akkori elnöknek, hogy immáron reguláris amerikai katonákkal is segítse a kommunista Észak-Vietnám támadásai alatt álló, nyugat-barát Dél-Vietnámot.
Iraki tömegpusztító fegyverek (2003. február 5.)
A közel-keleti ország már az 1980-88-as irak-iráni háborúban is sokat szenvedett, a helyzeten Szaddam Husszein iraki elnök azon döntése sem javított, hogy 1990. augusztus 2-án megszállta a szomszédos Kuvaitot és kirobbantotta az első öbölháborút. A nyugati és öböl-menti országok csapatai meggyengítették az iraki diktátor rendszerét, ám nem döntöttek meg azt.
Irakban hatalmi vákuum keletkezett, északon a kurdok, délen a síiták erősödtek meg, míg az ország középső részén az olajbevételektől elvágott és repüléstilalmi zónák által a hadviselésben korlátozott központi kormány hatalma egyre csak csökkent.
Ebben a környezetben jelentette be Colin Powell amerikai külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésben, hogy Husszein elnök olyan tömegpusztító eszközökkel rendelkezik, amelyeket akár 45 percen belül is bevethet saját népe ellen.
Mint utóbb kiderült, a titkosszolgálati anyagok hamisnak bizonyultak. A visszaemlékezések szerint Tony Blair akkor brit miniszterelnök nem találta elég “szexinek” az anyagot, ezért azt jobban fel kellett tupírozni.
A jelentés ürügyet adott a 2003. március 20-án kitört harmadik öbölháborúra, ami a 2001. szeptember 11-i New York City-i terrortámadásra adott válaszok sorába is illeszkedett és nagyban hozzájárult W. Bush amerikai elnök 2004-es újraválasztásához. Az USA és az Egyesült Királyság vezette “hajlandók koalíciója” az ENSZ BT felhatalmazása nélkül indította el az “Operation Iraqi Freedom” hadműveletet.
A brit titkosszolgálat tömegpusztító fegyverekről szóló jelentését a brit parlament tényfeltáró bizottsága is vizsgálta. A felkért David Kelly biológiai fegyverszakértőt 2003. július 17-én holtan találták egy lakóhelyéhez közeli erdőben, ahol két nappal a bizottsági meghallgatása után gyógyszer-túladagolásban halt meg.