H, mint háború, illetve Haszon

E szempontból például a 2. világháború USA mérlege vegyes. Leszámítva Pearl Harbort, tagállamait nem érinti harci cselekmény, idegen területeken harcoló seregeiből mégis 405 ezer katonát veszít. Ugyanakkor a fegyver-bizniszben közvetlen, majd az európai és japán újjáépítésben hatalmas közvetett amerikai haszon keletkezik; Marshall és MacArthur tábornokok a gazdaságban legalább akkora "fegyvertényt" hajtanak végre, mint Eisenhower vagy Patton kollégáik korábban a harctereken.

Az 1947-ben indított Marshall-segély a szovjet érdekszférán kívüli Európa amerikanizálásának stratégiája. (A segélyt felkínálják a „népi demokratikus” szatelliteknek is, de elfogadását Sztálin Gazda a legszigorúbban tiltja.) A kétpólusú világ katonailag és politikailag még súlytalanabbá teszi Európát, ám „cserébe” az USA – gyümölcsöző saját befektetésként – gazdaságilag fölvirágoztatja földrészünk nyugati felét. A sokat emlegetett transzatlanti értékközösségnek ez az egyik, ha ugyan nem a legfontosabb érdekfundamentuma. Háborúzz, mondj szépeket, és csinálj bizniszt!

Az Ukrajnában folyó orosz-amerikai háború ennél azért bonyolultabb képlet. Amerikai fiúk csatatereken most nem észlelhetők, a fegyverekben „utazó” cégek közvetlen haszna mégis óriási. Ez eddig oké, elég kényelmes konstrukció, no de mi lesz az újjáépítőkkel?

Hiszen minél tovább tart a háború, annál több újjáépítési teendő keletkezik, csakhogy evvel az ebből realizálható haszon ideje is egyre távolabbinak tűnik. A fegyver-lobbik elégedettek, a befektetők türelmetlenek, látens érdekkonfliktus feszül közöttük. Feloldandó ezt, a minap egy európai konferencián már azt hangsúlyozták, lehet ám egyszerre csinálni mind a kettőt, lehet egyidejűleg rombolni és építeni, noha kétségkívül kockázatos. De így is megéri. Aligha véletlen, hogy a G7 fórum is behatóan foglalkozott ezzel.  

Az érintett Zelenszkij maga is ezt mondja, mond azonban mást is. Ha tehetné, ő további európai területekre eszkalálná a háborút, nem érzékeli, hogy ez semmiképp sem konform bizonyos transzatlanti cégérdekekkel. Washingtonból többször (és nem csupán a lengyel incidens kapcsán) rá is szóltak már, hogy hátrább az agarakkal. Bidenék egy ideig persze szívesen koptatnák még a hibás számításaikba belecsavarodott oroszokat, de hallani sem akarnak az eszkalációról. Sőt a világháború (vagy bármilyen atomkatasztrófa) permanens veszélye nélkül Ukrajnából mégsem csinálhatnak tartósan Vietnamot. Nekik úgy jó a biznisz, ha a háború egy ideig úgy marad, ahogy most van.  

Zelenszkij, úgy fest, egyre inkább csereszabatos. És ha az újjáépítési haszonra ugyancsak ácsingózó ukrán oligarcháknak is túl sok lesz már Volodimir Olekszandrovicsból, akkor – jó esetben érdemei elismerése mellett – tényleg mehet a levesbe.

Mindenesetre, akárhogy lesz, ne a békegalamb magasztos röptében, inkább a Haszon érdes szárnyalásában bízzunk – ilyen a civilizációnk. És ha a fegyverek elhallgatnak is, az Ukrajnát (a világot) újra felosztó, kíméletlen gazdasági háború folytatódni fog.

Nota bene, a transzatlanti „értékközösségen” belül éppúgy, mint a többi profit-éhes aktor között.   

Kép: Shutterstock