Gyülekezési jogi helyzetkép

A napokban felröppent a hír, hogy a kormánypártok a gyülekezési törvény módosítását tervezik. Habár azt nem tudjuk biztosan, hogy valóban van-e ilyen kormányzati elhatározás, a gyülekezési törvény módosítása számos okból kifolyólag indokolt lehet.

1. Nemcsak a szakemberek állítják, hanem a gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy a rendszerváltozás során mérföldkőnek minősülő gyülekezési törvény szabályozási hiányosságai miatt a gyülekezési jog alkotmányos érvényesülése elsősorban nem a szabályozáson, hanem a jogalkalmazáson dőlt el az elmúlt 25 évben. Volt olyan periódus, amikor ugyanabban a jogszabályi környezetben elfogadhatatlan – és reményeink szerint soha meg nem ismétlődő – visszásságokat tapasztalhattunk, míg máskor valamennyi demokratikus jogállami sztenderdnek megfelelően zajlottak üzemszerűen a tüntetések. Az Orbán-kormánnyal amúgy elég kritikus Szabó Máté volt ombudsman szavai, amelyet a Századvég által tavaly kiadott, gyülekezési jog tárgyú könyv (Hajas Barnabás: Utcák, terek szabadsága) előszavában olvashatunk, jól megfogják ezt a helyzetet: „(…) a népszerűségét rohamosan elvesztő kormányfőt és kormányzatát az őt különösképpen nem szerető szélsőjobboldal igen vehemens utcai erőszakkal konfrontálta. A Gyurcsány Ferenc alatti kormányzati időszakban virágzott fel a Magyar Gárda, a Jobbik, gondoskodtak a folyamatos rossz hangulatról a romagyilkosságok, burjánzott el az erőszak és ellenerőszak a helyi interetnikai konfliktusokban. Ezek a csúnya idők persze nyomot hagytak a tüntetési kultúrán. Ennél sokkal szebb látványt nyújt ma a kétharmados FIDESZ-KDNP-kormány alatti helyzet. Nem lehet mondani, hogy ne lennének tüntetések, de mégis mennyivel másként fest a Kormány oktatáspolitikája ellen 2012 telén erőszakmentesen tüntető egyetemisták rendőrségi kezelése. Lám, rövid idő alatt milyen fordulatokat tud venni a tüntetések kezelésének módja!”

Kiváló és könnyen érthető példa a korábbi törvényi hiányosságokra, hogy a gyülekezési törvény 1989-ben elfogadott változata nem ismerte a spontán gyülekezés fogalmát, ezért a jogszabályi rendelkezések alapján a rendőrségnek valamennyi előzetesen be nem jelentett tüntetést fel kellett oszlatnia. Ez egy mai, modern demokráciában, ahol a spontán tüntetéseknek kiemelt jelentőségük van, a gyülekezési jog nyilvánvalóan aránytalan és szükségtelen, alkotmányellenes korlátozásának minősült. A ma már nyilvánvaló alkotmányossági problémák ellenére végül a spontán gyülekezéshez való jogot mégsem a parlament, hanem a nemzetközi bírói fórumok és a magyar Alkotmánybíróság biztosította.

2. A gyülekezési jog mint kommunikációs alapjog érvényesülése során kiemelt szerepe van – ahogyan azt az ombudsman gyülekezési jogról szóló jelentése is kiemelte – a rendőri szervek és szervezők illetve résztvevők közötti kommunikációnak, aminek szabályozását a hatályos törvény csak felületesen kezeli.

3. Emellett az előzetes bejelentés hatálya alá tartozó gyülekezések megtiltását lehetővé tevő két törvényi ok mindegyike („a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné” vagy „ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”) újragondolásra szorul. Valódi kérdőjelek ebben az esetben egy leginkább nem jogi, hanem világnézeti alapon megítélhető kérdés körül merülnek fel, hogy a nemzetközi dokumentumokban bevett és legkülönbözőbb bírói fórumok által legitimnek elismert közrend-klauzula alkalmazásának van-e lehetősége Magyarországon.

4. További vitapontként jelenhet meg a tüntetések leghosszabb időtartamának meghatározása. Ez a kérdés ráadásul összefügg az előzővel, hiszen a 2006-os tüntetéseket vizsgáló ún. Gönczöl-bizottság a jelentésében a közrendi-klauzula bevezetése ellen érvelt, ugyanakkor a Kossuth térre bejelentett, több hétre szóló tüntetést álláspontjuk szerint a rendőrségnek közrendi és közegészségügyi szempontokra figyelemmel nem kellett volna tudomásul vennie, és végső soron fel kellett volna oszlatnia. Jól szemlélteti a kérdés bonyolult megítélését, hogy a Magyar Helsinki Bizottság szakértőjének véleménye bevallottan is változott a kérdésben 2007 és 2013 között.

5. Szintén ugyanez a jelentés ír arról, hogy bizonyos helyzetekben bizonyos területeken tilthatóvá kellene nyilvánítani a tüntetéseket (pl. nemzeti ünnepek helyszínén vagy olyan, egy időpontra, egy helyszínre bejelentett tüntetések esetén, ahol a két rendezvény elkülönítése nem oldható meg). Politikai értelemben nyilvánvalóan kardinális kérdés a Kossuth téren tartandó tüntetések megítélése – hiszen többször felmerült már, hogy német mintára bizonyos alkotmányos szempontból kiemelt helyeken ne lehessen minden korlát nélkül tüntetni. Ebben a tekintetben azonban a jogalkotónak nyilvánvalóan visszafogottan és körültekintően kell eljárnia. Bizonyos korlátozások, például a Kossuth téren történő gyülekezés ülésszakon kívüli tiltása, álláspontom szerint politikailag sem vállalhatóak, és nem fogadhatóak el az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata alapján sem, ugyanakkor az sem tűnik méltányosnak, hogy a nemzeti főtéren egy állami ünnepséget sem lehet zavartalanul lebonyolítani az ott sátort felépítő, egyébként aktualitását és méretét tekintve elhanyagolható tiltakozások miatt.

A gyakorlati működést figyelembe véve az emberi jogi tárgyú nemzetközi egyezmények a jogok elismerése mellett jellemzően meghatározzák az alapjog-korlátozás legitim módjait is. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának 21. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikke tartalmazza a jogszerű, legitim korlátozási okokat: állambiztonság, zavargás vagy bűncselekmény megakadályozása, közbiztonság, közrend, közegészségügy, közerkölcs vagy mások jogainak és szabadságának védelme.

Noha a nemzetközi egyezmények és gyakorlati példák adottak és a keretek jól meghatározhatóak lennének, természetesen most inkább azt érdemes megfontolni, hogy a jelenlegi politikai helyzetben célszerű-e módosítani az egyébként mára elavult, változtatásra szoruló 1989-es gyülekezési jogi törvényt.