Gyermekszegénység, lakásínség, fizetős egészségügy. Németországban
A Zöldeken kívül igazából egyik párt sem kormányozna szívesen az egyre népszerűtlenebb Angela Merkellel, így a szocdemek sem. Az SPD ezért leporolta választási programjának szociális részét, abban bízva, hogy az időszerű, és a szavazók többsége körében népszerű intézkedések költségvonzata olyan nagy ár, amit a német dominanciájú EU egyben tartásán fáradozó CDU nem tud megfizetni.
A német szocdemekre igazán rájár a rúd. Négy éve a “Németországért érzett felelősség” miatt mentek bele a nagykoalícióba. Martin Schulz pártelnök a szeptember 24-i választás urnazárása után jelentette be, hogy a "Németországért érzett felelősség” miatt választják az ellenzéki pozíciót. Most újfent a “Németországért érzett felelősség” miatt kellene egy újabb nagykoalíciót kötniük, idestova a harmadikat 2005 óta.
“Ennyien pályáznak egy jobb kiadó lakásra.”
Az új nagykoalíció Angela Merkel sokadik halálos ölelése lenne, amelyben a szocdemek tovább kopnának, pedig támogatottságuk már így is történelmi mélyponton van, az SPD utoljára 1932-ben ért el 20,4 százalékos eredményt. Nem csoda, ha most magasra srófolják a nagykoalíció árát, abban bízva, hogy azt a CDU nem tudja, és nem is akarja megfizetni.
A sors fintora, hogy az SPD követelései az Agenda 2010 program elindítása után 15 évvel sokat visszaadnának az átlagnémetnek abból, amit a német gazdaság versenyképessége és az EU egyben tartása érdekében eddig elvettek tőlük. A kimenet borítékolható, nem várható javulás.
A helyzet pedig elég aggasztó, ráadásul a kilátások is inkább romlanak. No, nem egy Németországban dolgozó magyar vendégmunkás, hanem egy átlagnémet (átlag angol, vagy amerikai) szemszögéből.
Nézzük elsőként a gyermekszegénységet. A Bertelsmann Alapítvány októberi kutatása szerint a vizsgált német gyerekek 21 százaléka élt legalább öt évig, vagy huzamosan olyan családban, amely az átlagjövedelem 60 százalékánál kevesebbel rendelkezik. További tíz százalék veszélyeztetett. Különösen azok a családok, amelyek a tartósan munkanélküliek és szociális segélyezettek Harz-IV támogatásában részesülnek. Az ilyen családokban élő gyermekek száma idén kétmillió fölé nőtt.
Különösen aggasztó, hogy a szegény családok gyermekeinek egyre kisebb az esélye arra, hogy az oktatási rendszer segítségével kitörjenek sanyarú helyzetükből. A szegénység így öröklődik, és tartós állapottá válik.
A probléma persze nem egyedi. A gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, az alacsony képzettségűeknek, vagy a nagycsaládosoknak máshol sem könnyű. Németországban azonban az 1949 és 2002 között működő szociális piacgazdaság modelljében nem ehhez szoktak az emberek. Különösen a lakáshelyzet romlása aggasztó, hiszen az elmúlt 15 évben alig épült szociális bérlakás, ezért nagy a lakásínség.
A nagyvárosokban és agglomerációkban legalább egymillió lakás hiányzik, miközben a hanyatló vidéki térségekben lakások ezrei állnak üresen. A népszerű nagyvárosokban a lakbérek és ingatlanárak gyorsabban nőnek, mint a jövedelmek, ezért az ott élő családoknak egyre többet kell lakhatásra költeni. Itt sem várható javulás, hiszen a nagyvárosokban már alig találni 10 euró / négyzetméter bérleti díj alatt lakást. A legdrágább Münchenben már 17 euró a négyzetméter bérleti díja, emelkedő tendencia mellett.
A szocdemek most az egészségügyi ellátás kérdését is megnyitnák, amit eddig nem nagyon feszegettek. Németországban két osztályos egészségügy alakult ki: Az állami és közösségi betegbiztosítók pácienseik tízmilliói után nem tudnak eleget fizetni, így azoknak bizony heteket, vagy akár hónapokat is várniuk kell egy időpontra, vagy nem akut vizsgálatra, beavatkozásra. A magánbiztosítók rendesen fizetnek, nem csoda, ha az ő betegeiket azonnal ellátják, amit az “állami” betegek igazságtalannak tartanak.
A legtöbb német orvos és kórház a 8 millió privát páciens ellátásából finanszírozza magát, így ha egyesítenék a közösségi és privát betegbiztosítókat, legtöbbjük bevétele várhatóan csökkenne, és az eddigi privát pácienseknek is heteket, vagy hónapokat kellene az ellátásra várni.
Köztes megoldásként egyre több német orvos vezet be úgynevezett “önköltséges” idősávot az állami biztosítottaknak, ahol jellemzően 20-50 euró befizetésével lehet közeli időpontot foglalni.
A teljes képhez tartozik, hogy egyre több (nyolc millió fő körüli) az ún. atipikus foglalkoztatott, aki jellemzően minimálbérért, azaz óránként 9 euróért dolgozik, ami havi 1,500 - 2,000 eurós jövedelmet jelent. Ebből kéne a növekvő lakbéreket és egészségügyi költségeket, illetve a nyugdíj-előtakarékosságot fizetni, ami után alig marad szabadon elkölthető pénz.
Az elmúlt 12 Merkel-évben a gazdasági helyzet az átlagnémet számára csak rosszabb lett, megjelent a lecsúszástól való félelem, amit a migránsválság csak tetézett. Mivel a küszöbön álló újabb négy Merkel-évben sincsen esély a javulásra, a felszín alatt nagy az elégedetlenség. Ezért nem akarnak a pártok (a Zöldek kivételével) Angela Merkel hatalmon maradásához önként asszisztálni.
Most a német elitnek kell(ene) dönteni, és a patthelyzetet feloldani, de ahogy a németek mondják, most csak a pestis és a kolera közül választhatnak.
(Kép forrása itt.)