Gripen-sztori újratöltve
A mostani történések megértéséhez érdemes felidéznünk a több mint egy évtizeddel ezelőtti eseményeket. Az 1999-es NATO csatlakozásunkat követően az amerikai fegyverlobbi érezhetően magasabb fokozatba kapcsolt. Céljuk az volt, hogy az elavult szovjet vadászgépek cseréjekor Magyarország amerikai repülőket szerezzen be. Az akkori amerikai nagykövet, Peter Tufo számos fórumon hangsúlyozta: nagyon reméli, hogy amerikai gépeket fogunk venni. A NATO vezető tisztségviselői pedig jelezték: Tufo nincs egyedül a véleményével. De emlékezhetünk a Lockhheed-ügyre is, ahol az amerikai cég kormánypárti képviselőket környékezett meg.
A legtöbb párhuzamot felmutató tény az, hogy milyen gyorsan válhat egy ország jó szövetségesből rossz vazallussá. Amíg az amerikai F-16-osok a repülőgép-tender biztos befutójának tűntek – a korabeli sajtó és a szakértők egybehangzó meggyőződése szerint – addig az amerikai-magyar kapcsolatokra semmi sem vetett árnyékot. Két nappal a vadászgép-döntés előtt, 2001. szeptember 8-án, Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott: „Budapest jó szövetséges”. Alig két hónappal miután a magyar kormány végül a svéd gépek mellett döntött, Brinkert már mélységes aggodalommal töltötték el a „politikai elit bizonyos köreiből hallott, a világon eddig sehol sem tapasztalt idegengyűlölő és antiszemita kijelentések”.
Ismerős? Januárban John McCain Budapesten járva még úgy fogalmazott, hogy „a miniszterelnök ugyanúgy gondolkodik, mint mi”, illetve köszönetet mondott Magyarországnak „a szilárd nemzetközi együttműködésért”, a minap pedig újfasiszta diktatúrának kiáltotta ki hazánkat. Ha valaki netán azt gondolná, hogy McCain szenátor csak egy szenilis öregember, aki azt se tudja, mit beszél, az téved. Mindez a nagyon is tudatos amerikai külpolitika és nyomásgyakorlás része. Így érthető meg, hogyan lesz Orbán Viktor 10 hónap leforgása alatt jó szövetségesből neofasiszta diktátor.