Good Friend és Guter Freund
A magyar külpolitika az új hidegháborúban a német külpolitikát tekinti viszonyítási pontnak – a magyar miniszterelnök ezzel a kijelentésével meglepte a hazai ellenzéket. Mások viszont eddig is tudták: Németország eddig is szoros és jó szövetségese volt Magyarországnak. A szövetség történelmi, kulturális, gazdasági és politikai szinteken, sőt, személyes családfákon is tetten érhető. Kevesen tudják, hogy a német és a magyar törvényhozás épületén is egy-egy emléktábla hirdeti a két nép örök barátságát. A ritka szimbolikus gesztus az egykori, idén 25 éves határnyitásnak köszönhető, de nemcsak egyszeri alkalomnak szól. Valójában a két ország réges-régen és ezer szállal kötődik egymáshoz.
Sajnos egy 2012-es felmérés szerint a magyaroknak „csak” 18 százaléka állítja magáról, hogy beszél németül. Noha az arányszám megfelel a visegrádi országok átlagának, korábbi évtizedekben bizonyára biztatóbb adatokat kaptunk volna, s a két ország szoros kapcsolata miatt helyes, ha Balog Zoltán emberminiszter a német nyelv tanulására buzdít.
A gazdasági együttműködés színterei is hosszan sorolhatóak. Még ha az elmúlt években a magyar nemzeti érdekek ütköztek is a német vállalati érdekekkel, a számok magukért beszélnek. Egyrészt a magyar állam 2010 óta számos német tulajdonú, stratégiailag fontos vállalatot vásárolt meg (államosításról szó sem volt), legyen szó a kormányzati informatikai gerinchálózatról, az ukrán válság miatt felértékelődött gáztározókról vagy legutóbb a bajorok által eladott MKB Bankról. A német cégek 300 ezer magyarnak adnak munkát és hazánk külkereskedelmi forgalmának negyede Németországgal bonyolódik.
A fentieknél vitatottabb a magyar és a német politikai kapcsolatok helyzete. Itt szokása a balliberális oldalnak elhidegülésről, vitákról értekeznie. A személyes kapcsolatok azonban nem lehetnek olyan rosszak, ha Orbán Viktor újraválasztása után felkereste Merkelt Berlinben és a német kancellárasszony a hírek szerint jövő februárban Magyarországra látogat. A bajor és a magyar miniszterelnök közös interjúja nem a magyar, hanem inkább a német sajtószabadság korlátaira hívta fel a figyelmet, Edmund Stoiber volt bajor kormányfő pedig a hírek szerint számos kérdésben közvetít a magyar és a német felek között. Az i-re a pontot pedig Helmut Kohl tette fel, amikor kijelentette, hogy Orbán Viktor nagy európai. A politikai elhidegülésbe ilyen meleg szavak nem férnek bele. Nehéz időkben az ilyen szoros kapcsolatok és barátságok pedig sokat számítanak. Germany is our Good Friend.