Fojtóhurok

Utóbbi olyan nemzetközi jogi kapcsolat két (vagy több) állam között, amelyben a protektor-állam védnökséget vállal a másik állam (vagy államok) felett. A védnök átveszi az irányítást az érintettek kül- és hadügyi szférájában, nem beszélve a gazdasági adminisztrációról, miközben azért a védencek néhány területen úgymond bizonyos fokú önállóságot élvezhetnek. Ehhez a gyakorlati csendőr pertuhoz a védnök masszív erőfölénye szükségeltetik, máskülönben a potens védenc(ek)nek még szuverén gondolatai támadhatnak, márpedig ebben a struktúrában a szuverenitás nem kívánatos, ahol ilyesmi üti fel a fejét, ott a protektorátus instabil.    

Magyarország környezetében két protektorátus van kiépülőben. A leendő - német (és Benelux) vezérlésű – föderatív Európai Egyesült Államok de facto ebbe a státusba süllyesztené a ma még többé-kevésbé szuverén tagállamokat, miközben az Amerikai Egyesült Államok az Európai Unióval tenné ugyanezt, illetve ne kerteljünk, már teszi is.

A masszív erőfölény – egyelőre - mindkét esetben biztosított.

A németek és közvetlen vonzáskörzetük gazdasági erejéhez képest Európa többi országa csak másod-, és harmad vonal, kiváltképp azután, hogy a britek kiszálltak az uniós buliból. Ma már a franciák is másodosztályúak, hiába erős viszonylag a hadseregük, ez csak szükséges, de nem elégséges föltétele európai kompetenciájuknak. Macron ugyan próbál kukorékolni, ám a gall dallamba egyre inkább a müezzin éneke vegyül; Franciaország, miként azt Houellebecq jól írja, kellően kezeletlen állapotban van ahhoz, hogy az iszlámnak behódoljon. Berlin és Brüsszel protektori tervei ily módon – pillanatnyilag – igencsak előrehaladottak.  

Az USA birodalmi szemei közül másfél egység jó ideje Kínát pásztázza, őt látják egyre veszélyesebb kihívójuknak. Oroszországra és Európára csupán félszemmel figyelnek, de ennyi elég is, hogy Eurázsiában az USA megfelelően érvényesíthesse saját geopolitikai érdekeit. Az orosz-ukrán háború militáns kezelése, a béke folyamatos elodázása Washington „patinás” politikai céljainak elérését szolgálja. Oroszországot hosszú időre elvágják Európától, s ezzel párhuzamosan minden eddiginél jobban Washingtonhoz láncolják kontinensünket – ami ilyen relatíve csekély amerikai befektetéssel bizony szép eredmény. Kellettek hozzá persze az oroszok elképesztő számítási hibái, továbbá egy készséges úr Kijevből (jó pénzért ilyen mindig, bárhol akad), és kellett az EU jelenlegi vezetésének a Biden-adminisztráció iránt tanúsított velejéig komprádor politikája. E tekintetben Washington talán még többet is kapott, mint amire számíthatott.

S mivel Magyarország az EU tagjaként, s az USA szövetségeseként egyik protektorátust sem akarja elfogadni, mostanában ezért huzigálják összehangoltan hazánk nyakán a fojtóhurkot.

Nyomásgyakorlásnak becézett politikájuknak ugyanakkor megvannak a maga korlátai. A huzigálók belső társadalmi helyzete enyhén szólva nem mondható túlságosan acélosnak, hamarosan sorsdöntő választások lesznek itt is, ott is, minek utána lazulhat, sőt el is tűnhet a kettős hurok.

Hiba lenne tehát bármilyen elhamarkodottan túláltalánosító Nyugat-ellenesség.

Amerika és Nyugat-Európa véletlenül sem azonosítható fojtogatásra elszánt, jelenleg regnáló politikusaival.

Nyugi.