Európát újragondolni nem kell félnetek!

Az elmúlt hónapokban újra felpörögtek az Európai Unió átalakítását célzó projektek, s ezúttal nem feltétlenül a mélyülő integráció a cél. Lássuk a 3 legizgalmasabbat!

Az Európai Unió működése, illetve a tagállamok és az unió közötti hatáskörök eloszlása – nem először, de nem is utoljára – újra vita tárgya. Ráadásul ezekben a vitákban legtöbbször a „never ending integration” hívei kerültek fölénybe. Ők az unió nem hatékony működésének okát abban látják, hogy az integráció egyelőre nem elég mély. Éppen ezért szerintük azt tovább kell mélyíteni. Az utóbbi időben azonban megint egyre hangosabban hallhatók azok a vélemények is, amelyek szerint a ma érzékelhető világrendi átalakulások küszöbén Európának nem szabad újabb lépést tennie az integráció irányába. Éppen ellenkezőleg, bizonyos területeken nagyobb tagállami mozgásteret kellene biztosítani a felmerülő kihívások kezelésére (gondoljunk csak a bevándorlással kapcsolatos vitákra). Ennek – a II. világháborút követő történelem során egyáltalán nem ismeretlen irányzatnak – a legújabb megerősödésére számos jelet hozhatunk fel példaként.


Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem a legizgalmasabb példákat. Ezek a szellemi termékek azért fontosak, mert érezhetően sok gondolat van bennük. Ami nem minden Európai Unióval kapcsolatos felvetésről mindható el.

Ráadásul olyan gondolat van bennük, ami nem valami ellen jön létre, hanem valaminek a megújítását kívánja szolgálni. Éppen ezért nekünk idehaza is ki kell vennünk a részünket ebből a gondolkodásból!

1. A brit revü/review

Első helyre kívánkozik a választásokat megelőző koalíciós kormányzási időszakban készült brit kormányzati kutatás. Hivatalosan a „Review of the balance of competences” címen futó elemzés két éves kutatási program volt 2012 júliusától. A több mint ezer oldalas dokumentum fő célkitűzése az EU által birtokolt hatáskörök áttekintése volt, illetve annak feltárása, hogy ezek hogyan hatnak Nagy-Britanniára. A vizsgálat során a brit parlament, a magánszektor, valamint az EU intézményei részéről is gyűjtöttek az illetékes minisztériumok adatokat, és ezek adták az általuk készített jelentés alapjait.

A felülvizsgálat legfontosabb tanulsága, hogy a jelentésben az unió és a tagállami hatáskörök eloszlását a brit kormány kizárólagosan a brit érdekek mentén értékelte.

Egyetlen kérdés érdekelte őket: a jelenlegi hatásköri elosztás, vagyis hogy mi tartozik London és mi Brüsszel kezébe, megfelelő-e a brit korona szempontjából? Abból az Egyesült Királyság összességében profitálni tudott-e? A vizsgálat fókusza tehát még véletlenül sem az volt, hogy mit kell „visszaszerezni” Brüsszeltől. Hanem az, hogy az adott területen mi a brit érdek. S a brit érdek bizony néhol éppen további EU-s mozgástér-bővülést kívánna.

A fent leírtakat talán nem egyszerű ilyen absztrakt módon megérteni, de mindjárt világosabb lesz egy konkrét példán keresztül:

A belső piac vizsgálata – ahol jelenleg az Európai Unió szabályozási túlsúlya jellemző, hiszen például a vámunió, de ugyanígy a versenyjogi szabályok esetében is kizárólagos jogköre van – éppen a fentiek miatt vegyes eredménnyel zárult. Gazdasági hatás szempontjából a britek alapvetően pozitívan értékelték az egységes piac létrejöttét. A jelentés szerint mind az Egyesült Királyság, mind az EU egészének GDP-je alacsonyabb lenne anélkül. A brit cégeknek tehát jó a belső piac: a személyek, az áruk, a tőke és a szolgáltatás szabad áramlása. Problémaként éppen azt azonosították, hogy egyes tagállamok nem hajlandók átültetni, azaz végrehajtani a belső piac megvalósulását szolgáló uniós jogalkotási lépéseket, és ezzel kárt okoznak a brit cégeknek. Éppen ezért London szerint ezen a területen kifejezetten forszírozni kell az EU fellépését! Persze azt is hozzáteszik, hogy az egységes piac folyamatos fejlesztése, tehát az integráció mélyítése és a liberalizáció növelése magával hozza az EU-s hatáskörök bővülését is. Így például a versenyjogi szabályokon túl már környezetvédelmi vagy regionális fejlesztési kérdésekben is hatásköröket vonz magához az Európai Unió. Ez pedig sok esetben nem segíti a brit érdekek érvényesítését. Ebből a szempontból tehát a további hatáskör-bővítés kifejezetten ellenzendő.

(Kép forrása: itt.)

2. Hollandia: „European where necessary, national where possible.”

A holland kormány 2013-ban szintén elkészítette a saját vizsgálatát az EU hatásköreivel kapcsolatosan. Ennek leglényegesebb ismérve, hogy a hollandok nem a szerződésmódosítás felvetésének stratégiáját választják, hanem a már meglévő eljárási szabályokon belül igyekeznek az esetleges lopakodó integráció veszélyeire felhívni a figyelmet.

A holland elemzés – szemben a brit vonallal – a szubszidiaritás elvét állítja a középpontba. A szubszidiaritás az unió egyik alapelve, amelynek értelmében – leegyszerűsítve – az EU csak olyan területeken járhat el, ahol uniós szintű fellépéssel jobb eredmény érhető el, illetve amit a tagállamok sem országos, sem regionális, sem helyi szinten nem tudnak megfelelően ellátni.

A brit kutatástól eltér a módszertan abból a szempontból is, hogy nem szakpolitikai területenként elemez, hanem egyetlen összegző jelentésben ad javaslatokat a diagnosztizált problémák kezelésére. Kilenc nagy pontban fogalmazza meg ajánlásait, valamint ötvennégy olyan konkrét szabályozást és intézkedést sorol fel, ahol a tagállami hatáskört bővíteni kívánja. A jelentés elején is kiemelik, hogy nem kívánnak szerződést módosítani, hanem szerintük dinamikus módon, a jelenlegi eljárási szabályok keretein belül kellene a tagállami mozgásteret bővíteni.

Kiemelik például, hogy az Európai Bizottságnak csak olyan esetekben szabadna szabályozási tervezetet készítenie, amire a szerződések egyértelműen felhatalmazzák. Megkérdőjelezhető jogalap esetén ettől mindenképpen tartózkodni kellene. Hatáskör hiányában pedig nem szabadna a Bizottságnak különböző nem kötelező erejű ajánlásokat és véleményeket közzétennie, ugyanis a gyakorlatban ezek a lopakodó integráció egyik legfontosabb forrásai. Fontos megállapításuk továbbá, hogy az uniós szabályoknak lényegesen rugalmasabbnak kellene lenniük. Vagyis nem kellene minden részletszabályt európai szinten elkészíteni. Ez különösen igaz a célok teljesítésére rendelt eszközökre. Végezetül a Bizottságnak, amikor egy szabálytervezetet készít, sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az előnyök, a hátrányok, illetve a felmerülő tagállami költségek elemzésére és bemutatására. Hollandia tehát lényegében azt rója fel, hogy sokkal részletesebb hatástanulmányokat kellene az unióban készíteni.

A holland koncepció előnye, hogy nem kíván egy hosszadalmas szerződésmódosítási vitába bocsátkozni. Ráadásul szépen rávilágít a további integrációt pártoló uniós intézmények lopakodó mozgástér-bővítési gyakorlatára.

3. Hatástalanított rakétavető – a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus

Végezetül ne csak az egyes tagállamok felvetéseit nézzük, hanem foglalkozzuk a már meglévő, tagállami mozgásteret erősítő, egyelőre durván kiaknázatlan lehetőségekkel is. A hatásköri viszonyok fenntartásának egyik legfontosabb eszköze az úgynevezett szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus. Bár ez teljesen nem megoldás a lopakodó integráció megelőzésére, azonban ezzel a Lisszaboni Szerződés óta élő fegyverrel bizonyos lehet kontrollt gyakorolni az EU tevékenysége fölött. A mechanizmus lényege, hogy a tagállamok parlamentjeinek van joga az Európai Bizottság jogalkotási aktus-tervezetét a szubszidiaritás elvének szempontjából értékelni, és ezzel a Bizottság jogalkotási terveit keresztülhúzni. A mechanizmusról itt lehet részletesebben olvasni.

A tagállamok parlamentjeinek kezében lévő ezen fegyver egyelőre inkább hatástalannak, mint hatásosnak bizonyul. Eddig mindösszesen két javaslat került úgynevezett „sárgalapos” eljárás alá. Magyarországról az Országgyűlés pedig csak egy javaslattal kapcsolatosan vett részt ilyen procedúra lefolytatásában. A hollandiai Nijmegen University készített egy tanulmányt a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus alkalmazásának tapasztalatairól „Engaging with Europe” címmel. Az elemzés számos olyan pontot azonosít, amely miatt ez a tagállami parlamenti fegyver nem tudja a valódi politikai szerepét betölteni. Ráadásul a hatástalanságban a tagállami parlamentek inaktivitása is jelentős szerepet játszik. A magyar parlament ebből a szempontból a lehető legsiralmasabban teljesít, véleményezési aktivitásunk gyakorlatilag nem mérhető. Mindennek például itt lehet utánanézni. Van tehát tennivaló a mi portánkon is, szó se róla!