Galló Béla
Galló Béla politológus

Érzékenyítés, Diétával

Pár kilométerre Sátoraljaújhelytől, ahol a Rákóczi Szövetség szervezésében most zajlik az egyébként Tusványoson szokásos, évi rendes magyar-magyar találkozó, a minap Széphalmon, a kies Kazinczy-kúrián is történt valami. Szerényebb méretben, kisebb létszámban ott is magyarok találkoztak magyarokkal, hogy megpróbálják egymást - trendiesen szólva - "érzékenyíteni".

Kampány idején látszólag oktondiság persze a párbeszéd húrjait pengetni,  mert aszondják a nagyokosok, ilyenkor ez nem aktuális, ilyenkor méginkább a pártbeszédé a közéleti terep.

Azé hát, látjuk, halljuk, fölösleges ezt korszakos felfedezésként ismételgetni.

Csakhogy.


Minden kampánynak vége szakad egyszer, nem úgy mint a szakadatlan problémáknak. Azok velünk maradnak, túlélve ilyen-olyan politikai vereségeket - és persze győzelmeket is.

A problémák szívós mivoltáról sok szó esett az idei Széphatalmi Diétán, amely egyébként több mint húsz esztendeje próbálja már az értelmesebb értelmiség vetélkedő gondolatait kölcsönösen közelebb hozni. Van, aki hagyja magát, van, aki nem. A Kazinczy-kúria ősfái mindenesetre ennek is, annak is hűvös árnyat adnak.

Idén Várszegi Asztrik Pannonhalma korábbi főapátja, Stumpf István jelenlegi "egyetemügyi" kormánybiztos, és néhai Kopátsy Sándor volt a főszereplő, utóbbi szellemét Asztalos László, Kollarik István és Szegvári Péter voltak szerencsések megidézni.

Várszegi Asztrik Ferenc pápa gondolatairól, Stumpf kormánybiztos a nemzet-stratégiáról beszélt, Kopátsy Sándor villódzó szellemiségéből pedig a világszemlélet módszertani elsődlegességét emelték ki a ráemlékezők.

Hogyan lehet univerzális zsidó-keresztény (görög-római) értékek alapján nemzet-stratégiát képviselni s érvényesíteni egy olyan - egyre inkább sokcentrumú - világban, amelytől ezer szállal függünk, s amely maga is ezer sebből vérzik? Nagyjából e kérdés köré szerveződtek a résztvevők gondolatai, nem mindig azonos tartalommal, mégsem fényévnyire egymástól.

Magyarország régóta birodalmak szélén, de a térkép közepén található: sem a Keletet, sem a Nyugatot nem tudjuk odébbtolni, ebben például egyetértettek. Mozgásterünk struktúrája nagyjából most is adott, látószögünk fókusza azonban állítható. Csak ezt, vagy csak azt észlelni a világból, mert ez éppen trendi, amaz meg nem az,  tökkel ütött "stratégia". Sőt önveszélyes dolog. Magyar értelmiségi, magyar politikus jó, ha legalább kétszer olyan okos, mint például nyugati kollégái, mert ők tévedhetnek, zakson - de mi nemigen. Az ilyesmi nekünk sokba kerül, halmozottan hátrányos következménye van. Mi több, az okosságunkat inkább ravaszul  rejtsük el,  ne nagyon látszódjék ki, mert akkor megsértődnek a nyugatiak, mint tették-teszik azt a népvándorlás kapcsán, az egyebeket most hagyjuk.

Szóval nemzet-stratégiát, de okosan - és főleg közösen, mert "a nemzet közös ihlet", mondta József Attila.

A Széphalmi Diéta a maga eszközeivel eltökélten ezen munkálkodik, köszönet érte Fábián László tanárnak és Antalóczy Attila főorganizátornak s ihletgerjesztőnek.

A Zemplén, a Rákócziak földje mindig is befogadta, táplálta, terjesztette a korszerű nemzeti étoszt s gondolatot.