Elsikkasztott március

Nemzeti ünnepeink demonstrációs forgatókönyve negyedszázada egyazon rugóra jár. A történelmet ilyenkor is mindenki a saját napi politikai helyzetének megfelelően értelmezi, a szereplők vitézül szapulják egymást, hiába az elvileg közös ünnep, nincs vicsorgás-szünet.

Huszonöt éve várok arra, hogy valaki a vicsorgók közül felfedezze: március 15-e nem csak a szabadságról és a függetlenségről szól, hanem legalább annyira az uralkodó osztály bölcs önmérsékletéről, sőt önkorlátozásáról is.

Hogyan is szól a „Mit kíván a magyar nemzet?”  6. és 7. pontja?

6. Közös teherviselés.

7. Urbéri viszonyok megszüntetése.         

Ez a két pont a márciusi forradalom társadalmi, hogy ne mondjam szociális lényege, s ez az a két pont, ami a gyűlöletvetélkedés mindent felülíró logikájában a rendszerváltozás óta rendre elsikkad.

Akkor az ezeréves magyar nemesség belátta, ez így nem mehet tovább, ha fokozódik a szegénység, ha nő a nyomor, az már az uralkodó osztály legelemibb érdekeit is veszélyezteti. S hogy alapjában véve minden a régi maradhasson, bizonyos előjogairól, nincs mese, le kell mondania.

A huszonöt éves múltra visszatekintő mai uralkodó elit egésze mintha nélkülözné ezt a bölcs fölismerést.

Most is „csak” a szabadságról, függetlenségről szólt március 15-e.

(Fotó: MTI/Marjai János)

Illetve egy liberális politikus még ama eredeti gondolatát is megosztotta velünk, hogy a magyaroknak mindig a Nyugat volt a példa. Hullámzó tömegek persze nem tapsoltak neki, no nem azért, mintha ez nem volna igaz, sokkal inkább azért, mert ez annyira nyilvánvaló. Ha csak ez a mondandó, oké, de ez kevés. Ezzel már jobb helyeken a parlamentbe se lehetne bejutni, nemhogy kormányt váltani. 

S ha már a Nyugat, akkor legyünk pontosak. A márciusi pesti forradalmat nyugati forradalmak ihlették, de szabadságharcunkat a Nyugat hatalmasainak jóváhagyásával, sőt kérésére verte le egy keleti nagyhatalom.

Azért, hogy a magyar függetlenség miatt nehogy már megbillenjen az európai súlyegyen.