Elkerülhetetlen? Szükséges? Kívánatos?

Nincsenek kötelező kvóták, azt a Fidesz találta ki, a bevándorlást nem szervezik c. rovatunkban ma: a Nemzetközi Migrációs Szervezet.

Az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága mellett van az ENSZ-nek még egy kapcsolódó szervezete, mely – és itt most felmutatjuk a szarkazmustáblát – természetesen nem bátorítja, nem szervezi és nem támogatja a tömeges migrációt: a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM). Hiszen az alávaló és ordas állításokkal szemben, melyek szerint a napjainkban tapasztalható bevándorlási hullám mögött az embercsempészek, a „civil jogvédők” és egyes nemzetközi szervezetek tevékenysége, illetve együttműködése áll, az IOM saját bevallása szerint pusztán az „emberséges és rendezett migráció támogatásán” dolgozik. Szerintük a tömeges migráció hozzájárul a gazdasági, szociális és kulturális fejlődéshez, ezért erőt és pénzt nem kímélve – 8400 emberrel, évi 1,5 milliárd dollárból – dolgoznak álmaik megvalósításán (az IOM-nek sajnos 1992 óta Magyarország is tagja – ideje lenne ezt felülvizsgálni).


A szervezet tipikus példája annak, hogy egy amúgy jó és legitim cél érdekében létrehozott társaság hogyan válik a banális emberi jogi fundamentalizmus zászlóvivőjévé. Az IOM-et ugyanis 1951-ben alapították, hogy a II. világháború következtében országukat elhagyni kényszerülő európai állampolgárok számára segítsenek új hazát találni. Ezen szükséges és valóban nemes célból mára persze az lett, hogy nem egyféle reaktív jelleggel segítik a valódi menekülteket, hanem proaktívan kifejezett szolgáltatásokat és tanácsokat adnak úgy általában a migránsoknak – figyelmet fordítva természetesen a „gender dimenzióra is”. (Valahogy nem lepődtem meg azon, hogy hogy az IOM tanácsadó testületében helyet foglal az Open Society Foundation képviselője). Sőt, tevékenységük fókuszába a potenciális hazatérés támogatása helyett a korlátok nélküli vándorlás lehetőségének propagálása került.

És akkor a medve: túl a fentieken, az IOM marketingtevékenységet is ellát. Valóban profin megkoreografált és fényképezett kis szpottal – nem tévedés – reklámozzák (!) a migrációt:

A kedves kis szpot szerint a „migráció elkerülhetetlen”:

Sőt, a „migráció szükséges”:

Mi több, az igazából „kívánatos” is:

Szerintem meg nem. Szerintem meg nem elkerülhetetlen, nem szükséges, pláne nem kívánatos. Az a kívánatos, hogy aki üldöztetés miatt valóban elhagyni kényszerül otthonát, az átmeneti védelemhez jusson a származási országához legközelebb eső biztonságos országban, hogy a konfliktus elültével minél hamarabb visszajuthasson igazi hazájába.

Tudom, hogy már-már unalomig ismételtnek tűnhet, de: nem csak a kisebbségeknek, de a többségnek is vannak jogai. És hiába mondja itt azt az IOM vagy bárki más, hogy a tömeges migráció milyen király, az igenis veszélyezteti a többségi önazonosság-tudatot. Ugyanis az emberi jogi fundamentalista gondolkodás úgy működik, hogy mivel a többség úgyis minden körülmények között tudja érvényesíteni érdekeit, jogokat csak a kisebbségek számára kell garantálni. Ebből viszont értelemszerűen az is logikusan fakad, hogy a kisebbségnek nem kell azonosulnia a többségi identitással – hiszen az sértené szabad identitásválasztáshoz fűződő jogát. Ez pedig a többségi identitás-tudat további erodálódásával jár. Ezért nem kívánatos az IOM által (is) egy divatos lábpedikűr-szetthez hasonlóan reklámozott tömeges migráció.

Szóval, ha nekem itt még egyszer valaki azzal jön, hogy az egész bevándorlás kapcsán nincs semmiféle szervezettség, rásegítés meg promóció, akkor… Akkor nézze meg a fenti videót.