Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Egy illúzió jövője

Európa szerte, így Magyarországon is sok híve van az Európai Egyesült Államok gondolatának, annak ellenére, hogy szinte sehol nem látható, olvasható olyan jövőkép, mely megmutatná: milyen is lenne az valójában.

Persze olvashatóak mindenféle elképzelések, pró és kontra arról, hogy úgy általában milyen lenne. A legfontosabb érv, megfelelően korunk szellemének, gazdasági jellegű. Azt mondja, hogy csak az egyesült Európa képes felvenni a gazdasági versenyt Kínával és Amerikával. Ez meglehetősen sánta érvelésnek tűnik, hiszen az európai egyesülés jelenleg is gazdasági értelemben a legerősebb, és nem nagyon látom át, hogy a birodalmi egyesülés mit tehet még hozzá a jelenlegi állapothoz.

Az egyesült unió képe kissé elmosódott és nagyjából annyi, hogy akkor majd minden jó lesz. Az ördög azonban – mint azt tudjuk – a részletekben rejlik. Jósolni természetesen nehéz dolog – mint Mark Twain mondta: különösen a jövőre vonatkozóan – ám most mégis kísérletet teszek rá, hogy legalább egy szempontból, elmélkedjek róla.

Ha létrejönne az európai birodalom és az továbbra is a parlamenti demokrácia talaján állna, akkor annak a legfőbb törvényhozó szerve nyilván az európai parlament lenne. Az a parlament, amely jelenleg – meglátásom szerint – egy nagy vidám bolondokházaként működik. Működésére a tétnélküliség nyomja bélyegét és többnyire jogainak, hatáskörének bővítésével van elfoglalva, anélkül, hogy pontosan tudni lehetne: mire használná ezeket a megnövelt jogköröket. Ez a hisztériás és többnyire kisszerű antipátián alapuló működés aztán rányomja bélyegét az egészre.


Ma ún. „pártok” alkotják a parlamentet, melyek azonban nem nagyon hasonlítanak a valódi pártokra, amennyiben nem lehet meghatározni, hogy kiket képviselnek. Mert létezik például zöld frakció, ám korántsem biztos, hogy a német zöldek egyetértenének a francia zöldekkel, mondjuk az atomerőművek vagy a mezőgazdasági támogatás kérdésében. Vagy itt van rögtön az a szánalmas, vagy tragikus – ahogy tetszik – huzavona a néppártban a magyar tagság kérdésében, mely nagyrészt azért folyik, mert nincs jobb dolguk és mert a „Néppárt” tagpártjai igen sok kérdésben egymástól homlokegyenest eltérő nézetet képviselnek. A közvéleménynek gondolt mainstream sajtóvélemények és a képviselők nagyon hasonló neveltetése jórészt gleichschaltolta, egyformává tette az egyes pártcsoportok véleményét és bár az elvi álláspontok (magyarán: lózungok) szintjén találhatóak közöttük eltérések, ám amint konkrét ügyekre kerül a sor, mind ugyanazt állítják.

Ezek a tulajdonképpen tét nélküli huzavonák teljesen más megvilágítást kapnának, ha az EU-parlament hirtelen egy hatalmas birodalom legfőbb törvényhozó szervévé válna. Ekkor már nem „pártok”, hanem országok alkotnák a parlament frakcióit, melyek a saját nemzeti érdekeiket képviselnék. Persze így volt ez eddig is, csak rejtett módon működött.

Emlékezzünk csak a görög adósságválság körüli hercehurcára. A baloldali görög kormány semmiféle támogatást nem kapott a parlamentben ülő, deklaráltan baloldali pártoktól. A „szociáldemokrata” német párt pontosan a német nemzeti érdeknek tartott pénzügyi szigor mellett érvelt, függetlenül a fennhangon hirdetett „értékeitől”. Az EU-parlament „baloldali” és „jobboldali” frakciói tétlenül nézték, amint Németország rákényszeríti a görögökre az öngyilkos megszorító politikát. A nemzetinek gondolt érdek mindent felülírt. Az értékek és az érdekek csatájában az érdekek győztek, méghozzá kiütéssel.

Az EU-parlamentben az egyes országok nagyjából lakosságarányosan képviseltetik magukat, így aztán a legnépesebb országoknak van a legnagyobb képviselete. Könnyen belátható, hogy néhány nagy ország összefogásával többség érhető el, mely többség azután könnyedén rákényszerítheti akaratát a többiekre, a kisebb nemzetek kormányai – ha lesznek még olyanok – pedig kénytelenek lesznek beletörődni érdekeik csorbításába. És nem lesz fórum, ahová fellebezhetnének.

Egyesült államokat létrehozni amúgy sem könnyű. Gondoljunk csak a mintaként emlegetett USA történelmére, ahol az egyesülést egy rémítően véres polgárháború előzte meg és tette lehetővé. Ott sem az értékek, hanem az érdekek mentén alakult ki a szakadás, mert nem a rabszolga felszabadítás – mint érték – volt valójában az ok, hanem észak és dél eltérő gazdasági fejlődése és érdekei.

Azok, akik fennszóval hirdetik az egyesülést, mint a magyar ellenzék is, valójában a gazdag és nagy államok érdekeinek képviselői. Ők persze érthető motívumokkal bírnak. Kisszerűségükben pontosan fordítva látják a világot, mint Caesar, aki azt mondta, hogy inkább Galliában az első, mint Rómában a második. Ők viszont inkább lennének másodikak, csak egyáltalán legyenek valakik.

(Kép forrása: itt.)