Csányi összegez
A neves etológus a napokban nagyinterjút adott egy hírportálnak, s mélyrehatóan, szellemesen összegzi benne az ezred elő emberi állapotait. Végtére is nem csupán tudós volna, egyben tudományágának terjesztője is, és hozzá még izgalmas szépíró - szakmai specializációkra kihegyezett korunkban ez elég egyedülálló kombináció.
Csányi mindig az Egészet nézi, s pontosan látja is: azon kevesek egyike, akire, ha olykor megszólal, illik, sőt ajánlatos odafigyelni.
Az etológia, a humánetológia nincs átitatva ideológiákkal. Ami van, azt vizsgálja, nem azt, ami lehetne. Összehasonlít: ebből von le következtetéseket, s aligha az ember anatómiájából akarja a majom anatómiáját megérteni. Állat és ember között az egyik legnagyobb különbséget Csányi a történetmesélés képességében látja, abban, hogy az embernek a "sztorizásra” alkalmas nyelve van. Azzal hoz létre kiegészítő együttműködést, avval sző maga köré közösségi védőhálót, nehogy az egzisztenciális félelem vermébe zuhanjon.
Csányi Vilmos.
Azazhogy csak szőne, mert a szövéshez azért közösség is kellene, az pedig ma már nincs. „Egyszemélyes csoportok” vannak helyette, mert ezeket könnyebb manipulálni, különféle szervezetekbe tagolni, hogy aztán a szervezet érdekeinek megfelelő storyboardokat tegyenek kötelezővé az atomizált emberek számára.
Közbevetőleg jegyezzük meg: a sokat emlegetett hálózatosodás sem azonos a védőhálót képező közös mesével. A hálózati álközösség az egyidejű kommunikációt biztosítja csupán, amit persze sokféleképpen lehet hasznosítani. De a képernyő, bármire használják is, hideg felület: alkalmatlan a mesélésre. A közösen alkotott, szerves történeteknek ellenben mindig hője - mégpedig testközeli hője - van.
A 21. század – fűzhetjük politikai szociológusként tovább -, azé lesz, aki egyre önveszélyesebb, kaotikus világunkban a maga védőhálós történetét a legvonzóbban meséli el. E „homéroszi” versenyben a baloldal a futottak még mezőnyében kullog. Kommunista-bolsevik sztorijai csúfosan estek szét, kinevezett tudományos főhősük, a nemzetétől eltiltott proletár - már Bernstein is tudta ezt – kispolgárrá válva, régóta tesz az osztályharcra. Élcsapataik élelmesebb része a bukás után addigi ellentmondást nem tűrően tőkeellenes profilját rögvest profit-imádatra „korrigálta”, fölismervén, hogy így jön ki jobban anyagilag – a történelmi materializmus kései dicsőségére…
Nyugati mintákat utánozva, a tollasodó keleti káderek a kifehéredő proletár helyett főhős-pótlékként új ideológiai „húzóerőre” leltek az LMBTQ-ban, bukott teóriájukat most a „progresszív megváltás” agresszív meséjére akarnák cserélni. Vonzó baloldali alternatíva azonban sehol sincsen ma Európában, a még vállalható, nemzeti alapzatú szocdem történetek épp elhamvadóban vannak a neoliberalizmus kohójában.
Nem akarom persze a politika dimenziójánál jóval gazdagabb merítésű interjút az ideológiák hiedelmekre bazírozó világára egyszerűsíteni, bár az etológus is kiemeli, hogy a közösségképzés folyamatában milyen fontosak a hiedelmek. A közösségben reménykedik Csányi, jóllehet a valódi közösségek szerinte rég megszűntek. „Fogalmam sincs róla, hová vezet ez az állapot. Reménykedem, hogy a káoszból kinő egy vadonatúj stabilitás (…), az is lehet, hogy összeomlik a jelenlegi individualizmus, és ismét zárt kisközösségekben él tovább az emberiség, mint a kezdetek kezdetén.”
A magam részéről a „vadonatúj stabiltásnak” örülnék jobban.
De ehhez például inkább őt kellene gyakrabban olvasni, mintsem a nyakló nélkül fecsegő, narcisztikus, ilyen-olyan „véleménygazdákat”.
Fotó: MTI/Mohai Balázs