Country First?

A Barack Obama és a hozzá közel álló demokrata politikusok által erőltetett bevándorláspárti politika könnyen kontraproduktívvá válhat, növelve így a republikánusok esélyeit a közelgő, 2016-os elnökválasztáson.

Az elsősorban Európát érintő migrációs krízis – úgy tűnik – elérte az Egyesült Államok ingerküszöbét is. A fokozott tengerentúli figyelem és cselekvési kedv nyilvánvalóan a szörnyű párizsi terroresemények következménye. A tagállami kormányzók sorra jelentették be november 12-ét követően, hogy nem hajlandóak menekülteket befogadni, illetve a Kongresszus is mozgásba lendült – a Képviselőház már el is fogadta a republikánusok által beterjesztett menekültügyi törvénymódosító csomagot. Természetesen a politikai felállás ott sem különbözik az európaitól. A baloldal egy része – helyi nyelven: progresszívek –, élükön Obama elnökkel továbbra is ragaszkodnak ahhoz a félreértelmezett, liberális emberi jogi dogmatizmushoz, melynek többek között azt is köszönhetjük, hogy az EU-ban sem született eddig hatékony megoldás a menekülthullám megfékezésére.


A közvélemény érdeklődése azért is felfokozott, mert a 2016-os elnökválasztás kampánya már javában zajlik az USA-ban. A határvonalak kezdenek elmosódni jobb- és baloldal között. A párizsi terrortámadásokig leghangosabban a republikánus elnökjelöltek szólaltak fel a bevándorlók befogadásával szemben, azonban november közepe óta ha nem is egyenlítődtek ki az erőviszonyok, de egyre több demokrata is kezd kritikussá válni. Eddig 31 kormányzó jelentette be, hogy nem fogad be szír menekülteket, és bár a kormányzók többsége valóban a Republikánus Párt tagja, ugyanakkor ott van köztük a demokrata Maggie Hassan is, New Hampshire államból. Természetesen az ellenzők érve – ahogy ez Európában is szinte minden nap felmerül – az államaikban élő emberek biztonsághoz való joga. Ugyanaz a vita tehát mindkét kontinensen: mi a fontosabb a menedékhez való jog vagy az állampolgárok biztonsága? Szabad-e moralizálni és a keblünkre ölelni mindenkit, aki vélhetőleg vagy valóban elnyomott helyzetben van, vállalva sajátjaink veszélyeztetésének ódiumát? Ezt a vitát az Egyesült Államokban már egyszer lefolytatták 2001. szeptember 11-ét követően. Ekkor egyértelműen a biztonsági szempontok kerekedtek felül, aminek eredményeként meg is született a Patriot Act, amely a biztonság megteremtése érdekében lehetőséget biztosít egyes szabadságjogok korlátozására. Lehet persze csemegézni a republikánus elnökjelöltek bevándorlás-ellenes, az amerikaiak biztonságát hangsúlyozó nyilatkozataiból, de lényegében csak hangsúlybeli különbségeket fogunk találni a Donald Trumptól Jeb Bushig tartó görbén.

(Előválasztási vitán a Republikánus Párt elnökjelölt aspiránsai.)

Az amerikai eseményeknek külön pikantériát ad, hogy a republikánusok kongresszus elé terjesztett törvényjavaslatát – mely nagyon szigorú feltételekhez kötné a menekültek elismerését –, a Képviselőházban helyet foglaló 188 demokrata képviselőből 47 megszavazta a republikánusokkal együtt. Obama ellenzékének egyébként sem lett volna túl nehéz dolga, hiszen mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban a republikánusok adják a többséget. A 47 demokrata képviselő annak ellenére „szavazott jobbra”, hogy a kormányzat, illetve saját frakciójuk vezetői próbáltak rájuk nyomást gyakorolni.  Nem teljesen mellékes, főleg a demokraták kikacsintása szempontjából, hogy az USA közvéleménye kezd megváltozni az illegális migráció megítélését illetően. A CBS november 19-22. között végzett reprezentatív közvélemény-kutatása alapján 50%-ra nőtt azoknak az aránya, akik egyáltalán nem fogadnának be szír menekülteket a befogadáspárti 47%-kal szemben. Túlnyomó többségben vannak azok is, akik a jelenleginél szigorúbb biztonsági intézkedéséket várnak el a kormánytól.

Nehéz helyzetbe hozza a közvélemény ilyen mértékű változása az Obama-adminisztrációt, hiszen az USA-ban – demokrácia lévén – illik komolyan venni a többség véleményét, még kormányzati ciklus közben is. Többek között Obama vagy Hillary Clinton pálfordulása a homoszexuálisok házassága ügyében is a közvélemény megváltozásának tudható be, hiszen ahogy elérte a melegházasság támogatottsága az 51%-ot, azonnal siettek a demokrata vezetők is kiállni az ügy mellett, noha korábban határozottan ellenezték azt.

Egyelőre az elnök és szűk csapata nem támogatja a törvényhozás bevándorlást korlátozó intézkedéseit, Obama vétót helyezett kilátásba a Képviselőház által elfogadott szigorításokkal szemben. A módosítás valószínűleg át fog menni a Szenátuson is, mivel ott is többségben vannak a konzervatívok. Ugyanakkor egy elnöki vétót csak a két ház együttes kétharmados többsége tud felülírni, azonban ez még a jelenlegi viszonyokban is nehezen elképzelhető, de egyáltalán nem kizárt forgatókönyv.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Obama is Merkel- vagy Juncker-szindrómában szenved – kinek melyik tetszik –, képtelen azonosulni választói véleményével és minél nagyobbra duzzad a józan ész alapján gondolkodó tömeg, annál jobban ragaszkodik az emberi jogi dogmatizmusból fakadó félreértelmezett humanitárius megközelítéshez. Különösen választási évben felelőtlen politizálás ez az elnök részéről. Egyfelől azért, mert ez az utolsó ciklusa (az amerikai alkotmány két ciklusban maximalizálja az elnöki periódusokat), másfelől pedig azért, mert olyan képet alakíthat ki – még regnáló elnökként – a saját pártjáról, illetve annak politikusairól, hogy nem veszik figyelembe a választói akaratot. Abból is látszik Obama felelőtlen politizálása, hogy éppen ő volt az, aki társadalmi nyomásra 2011-ben meghosszabbította a fent már említett Patriot Act hatályát, hiszen az újraválasztása érdekében figyelembe kellett vennie a közvélemény nyomását – most láthatólag ez a szempont már nem számít. Számít ugyanakkor a még aktív demokrata politikusoknak, ezért is tapasztalható, hogy szép számmal hátrálnak ki az elnök mögül, hiszen nekik még van vesztenivalójuk – a realitás felülírja az „elveket”.

Pár hónappal ezelőtt egyértelmű befutóként egyedül a demokrata Hillary Clinton neve merült, miközben a mainstream sajtó igyekezett a legnépszerűbb republikánus jelöltről, Donald Trumpról egy viselkedni nem tudó bohóc képét lefesteni, a többi jobboldali jelöltet pedig egyszerűen gyengének és kormányzásra képtelennek feltűntetni. Azonban, ha a demokrata establishment továbbra is ragaszkodik a saját progresszív nünükéjéhez és nem hajlandó figyelembe venni a kampány során olyan szempontokat, mint pl. az amerikaiak biztonsága (Country First – copyright by McCain), könnyen kétesélyessé válhat a küzdelem, és a többség véleményét megfogalmazó republikánus jelöltek egyike – akár Trump is – jó esélyekkel kerülhet az ovális iroda íróasztala mögé.