E szempontból például a 2. világháború USA mérlege vegyes. Leszámítva Pearl Harbort, tagállamait nem érinti harci cselekmény, idegen területeken harcoló seregeiből mégis 405 ezer katonát veszít. Ugyanakkor a fegyver-bizniszben közvetlen, majd az európai és japán újjáépítésben hatalmas közvetett amerikai haszon keletkezik; Marshall és MacArthur tábornokok a gazdaságban legalább akkora "fegyvertényt" hajtanak végre, mint Eisenhower vagy Patton kollégáik korábban a harctereken.

 XII. Károly svéd király, Napóleon és Hitler sem akart a maga évszázadában annyira keletre menni. Az is közös bennük, hogy mindhárman egy-egy döntő csatától várták Oroszország térdre kényszerítését, amire a narvai (1700), a borogyinói (1812), vagy a kijevi csata (1941) után sem került sor. Most valahol újfent itt tart a történet, az oroszok Luhanszk és Donyeck megyékben akarják az ukrán hadsereget az I. világháború nyugati frontjáról ismert módon egy decisive battle során kivéreztetni.

Az ukrán hadsereg most a nyugati nehézfegyverektől remél fordulatot a fronton és a pszichológiai hadviselésben is. A propagandaháborúban a várva-várt csodafegyvereknek nyugati nehézfegyvereknek már előre demoralizálniuk kéne az orosz katonákat. A háborúnak ezt a vetületét jól mutatja az a csörte, ami a francia Caesar lövegek kapcsán alakult ki. Az orosz Uralvagonzavod mérnökei “megköszönték” Macron elnöknek azt a két példányt, amit az orosz csapatok a fronton zsákmányoltak és ők tanulmányozhattak. Alig meglepő módon arra jutottak, hogy a francia csúcstechnika nem ér fel az ő gyártmányukkal.

Kinek a kezébe kerülnek?