A 2010-es választások a magyar baloldal teljes összeomlásához vezettek, és az azóta eltelt 7 év sem hozott érdemi javulást a balliberális táborban. Választási kudarcok, csökkenő-stagnáló népszerűség, szétaprózódás, belső konfliktusok, súlytalan politikusok a pártok-mozgalmak élén. Így festettek az elmúlt évek a baloldalon.

(Kuncze Gábor és Gyurcsány Ferenc)

A szocialista politikusokban és a liberális értelmiségben azonban a 2010-es bukás után még hosszú ideig élt a remény, a hit és a vágy, hogy restaurálhatják az MSZP-SZDSZ koalíciót, és így visszahozhatják a régi balliberális világot. Sőt, ez a remény, ha nem is tudatosan, de még ma is mozgató erőként hat a baloldalon, és végső soron most is ennek a tragikomikus törekvésnek vagyunk a szemtanúi.

(Kép forrása: itt.)

(Az ellenzéki összefogás 2014-ben.)

Nemigen analizálta, miért van immár a második ciklusban ilyen sanyarú állapotban. Nem mondhatni, hogy a komoly, sok munkát igénylő elemzésekbe halt bele.  Beérte azzal, hogy fortyogva, egymásra is sisteregve a saját levében fő. Máig képtelen megfejteni Orbán folytatólagos politikai sikereinek titkát, mert sem a világban, sem a társadalomban zajló változásokat nem veszi igazán szemügyre. Fújja a régi nótát: Orbán az ördög, a nép pedig buta.

(Kép forrása: itt.)

Meglepettségüket – akár tettetett volt, akár valódi – nehéz volt komolyan vennem. Az utóbbi időben ugyanis világosan látható, hogy a Jobbikot korábban nácinak minősítő baloldali sajtó és véleményformálók egy része gőzerővel dolgozik azon, hogy ezt a perverz politikai házasságot összeboronálja.