A magyarokról az 1990-es évek elején azt mondták, hogy utolsóként mennek be a forgóajtón és elsőként jönnek ki. A mondás mára ismét igazzá válik. Hogy miért? A magyar kormány sikeres járványkezelése miatt, amely sokadszorra előzte be a mezőnyt, vagy ahogy pestiesen mondják, kanyarban előz.

Miben különbözik a magyar járványkezelés a nyugati mainstreamtől? Melyik az a három dolog, amit a mi kormányunk jobban csinál, mint mások?

Az első a hungarikumnak számító Nemzeti konzultáció, amely a részvételi demokrácia  eszközeként két választás között is biztosítja a beleszólás és vita lehetőségét. Még azok is elmondják véleményüket — például a közösségi , vagy ellenzéki médiában — a kérdésekhez kötődő témákban, akik nem töltik ki az íveket. Brüsszel csak az óraátállításról kérdezi az európaiakat. Az őshonos kisebbségek jogait szavatoló Minority Safe Pack kezdeményezést lesöpörték az asztalról. Azt pedig, hogy az európaiak akarnak-e 34 millió migráns-állampolgárt, csak a médiában közlik és nem kérik ki a vén kontinens lakóinak véleményét.

A Nemzeti konzultáció vitát generál és ütközteti az alternatívákat és pont ez a demokrácia lényege: ütközzenek az alternatívák, ötletek és érdekek, majd a végén szülessen konszenzus. A magyar járványintézkedéseket talán ezért is fogják el többen.

Pezsdíti a vitát.

A foghíjas ülésteremben szemmel láthatóan egyetlen ember tudta, hogy miért van ott és mit akar elérni, őt pedig Orbán Viktornak hívták. Ez furcsa, mert a vitát nem ő kezdeményezte, hanem azok a baloldali és liberális EP-képviselők, akik megpróbálták Magyarországot újból szégyenpadra ültetni. Ehelyett maguk ültek oda.

Nem éppen.

Miközben az Európai Parlament arról vitatkozik, hogy megint felütötte-e fejét Magyarországon a diktatúra vagy most kivételesen mégsem, a magyar értelmiség pedig azon rágódik, hogy a bevándorlásról szóló konzultáció kérdései megfelelnek-e az uniós elvárásoknak vagy sem, a kormányzó dán Szociáldemokraták törvényjavaslata értelmében egy Dániába érkező menekültnek heti tíz órát kell dolgoznia a jövőben.

Mielőtt elkezdenénk erről beszélni, érdemes lenne két lépéssel távolabbról nézni a problémát. Ami a kérdés praktikus szintjét illeti, már be is fejezhetjük: az Európai Unió tagállamaiban tilos halálbüntetést alkalmazni. Pont. A napirenden tartás azonban más kérdés.

A nyitott, szabad viták őszinte hívei ilyenkor szoktak fintorogva elfordulni, erkölcsileg számon kérve a(z amúgy velük persze egyenlő) vitapartnert, hogy mégis hogy jut egyáltalán ilyesmi az eszébe? A szabad viták szabad szellemei érvek helyett előveszik a morál tam-tam dobját, és elnyomva minden emberi hangot elkezdik püfölni.