Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Lenintől Márki-Zay Péterig

A baloldal közel negyed évszázada, Horn Gyula óta nem találja a vezetőjét. Legalábbis ez a látszat. A valóság azonban az, hogy a baloldal rengeteg vezetőt talált már magának, de amint rátalált egyre – voltak köztük erősebb és gyengébb képességűek egyaránt –, azonnal fúrni kezdte, és a puccs bekövetkezése csak idő kérdése volt.

Kovács László 1998-ban lett az MSZP elnöke, és ekkor már mindenki a következő választás szocialista kormányfő-jelöltjeként tekintett rá. 2001 tavaszára azonban sikerült kipiszkálni Kovácsot a jogos várományos pozíciójából, és az MSZP egy párton kívüli politikussal, Medgyessy Péterrel futott neki a 2002-es választásnak. Medgyessy alig töltött el pár hetet kormányfőként, amikor jött a D-209-es ügy, két évvel később pedig végleg félreállították.