Galló Béla
Galló Béla politológus

Fojtóhurok

Elevenítsünk föl egy régi, elvileg idejétmúlt kifejezést, a protektorátust. Nota bene, belátható ideig ez lesz a jövő kulcsszava, noha a neoliberális főáram serényen munkálkodik azon, hogy e fogalom tényleges tartalmát progresszív szóvirágok mögé rejtse. De most, hogy bizonyos alapvető döntéseknél az EU immár eltörölné a vétójogot, egyre nehezebb kivitelezni ezeket a kommunikációs trükköket. Mert ha vétójog nincs, akkor protektorátus van, ez ilyen egyszerű.

Utóbbi olyan nemzetközi jogi kapcsolat két (vagy több) állam között, amelyben a protektor-állam védnökséget vállal a másik állam (vagy államok) felett. A védnök átveszi az irányítást az érintettek kül- és hadügyi szférájában, nem beszélve a gazdasági adminisztrációról, miközben azért a védencek néhány területen úgymond bizonyos fokú önállóságot élvezhetnek. Ehhez a gyakorlati csendőr pertuhoz a védnök masszív erőfölénye szükségeltetik, máskülönben a potens védenc(ek)nek még szuverén gondolatai támadhatnak, márpedig ebben a struktúrában a szuverenitás nem kívánatos, ahol ilyesmi üti fel a fejét, ott a protektorátus instabil.    

Magyarország környezetében két protektorátus van kiépülőben. A leendő - német (és Benelux) vezérlésű – föderatív Európai Egyesült Államok de facto ebbe a státusba süllyesztené a ma még többé-kevésbé szuverén tagállamokat, miközben az Amerikai Egyesült Államok az Európai Unióval tenné ugyanezt, illetve ne kerteljünk, már teszi is.

A masszív erőfölény – egyelőre - mindkét esetben biztosított.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ellenzéki politizálás nyomorúságáról

Nem könnyű most haladó, européer ellenzéki politikusnak lenni Budapesten.

Igaz, az elmúlt tíz évben sem volt az. 

Külföldi gazdáik időről időre eszükbe idézik, mennyire is tartják őket - semennyire. 

A DK és a Momentum az a két párt, amelyek minden alkalommal elhiszik, hogy most majd több jut nekik a piszkavas-szerepnél. Márpedig Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. pontosan arra használja a magyar ellenzéket, hogy velük szurkálja az Orbán-kormányt. Többről szó sincs.

A baloldal szellemi és lelki állapotát is mutatja, hogy erre a szerepre nemcsak ímmel-ámmal vállalkoznak, hanem lelkesen tülekednek érte. És ők mindig el is hiszik, hogy ezúttal más lesz a történet vége, ezúttal Merkel/ Barroso/ Juncker/ von der Leyen etc. tényleg példásan megbünteti Orbánt és társait, és akkor végre talán felvirrad az ő napjuk. 


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Baráti tűz Brüsszelből

Hiába vadásszák le egyesével a Fidesz EP-képviselőit, az idő nem az örökjáradék-vadászoknak dolgozik.

Az európai helyzet fokozódik, a brüsszeli hatalmi gépezet ellentámadásba lendül. Mivel elefántcsonttoronyban élnek, ellentámadásuk is amolyan sete-suta. Nézzünk néhány példát a baráti tűzre.

Az elhíresült brüsszeli házibuli leleplezése körül sok a kérdőjel, egyesek titkosszolgálati akciót sejtenek mögötte. Az viszont csak a belga hatóságok indiszkréciója nyomán szivároghatott ki, hogy a tetten ért bulizók között egy lemondott EP-képviselő is van, akit a média gyorsan be is azonosított. Talált, süllyedt.

Deutsch Tamásra most éppen az Osztrák Néppárt lő. Miután a német uniópártok nevében Alexander Dobirndt CSU-politikus a minap nem támogatta a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP), Kurz kancellár brüsszeli embere levélben kérte az EPP képviselőit, hogy — nyilatkozata miatt — zárják ki Deutsch Tamást a frakcióból, vagyis tesztelik a németeket, hogy mennyire követik a pártvezetés direktíváját.

Működik a véd- és dacszövetség.