Az Európai Unió nem hadviselő fél, mégis szankciók ezreit fogadta el Oroszországgal szemben. Tették és teszik ezt annak ellenére, hogy a történelemben alig volt olyan szankció, amely célt ért. Az egyik legfrissebb példa Irán esete, amelyet már idestova negyven éve sújtanak szankciók, mégsem ez okoz a teheráni rezsimnek nehézséget, hanem a népesség megnégyszereződése 21 millióról (1980) 84 millióra (2020). Ennyi embert ugyanis már nehezebb ellátni és ennyi fiatalnak perspektívát kínálni.

Arra is van történelmi példa, hogy a szankciók erőltetése az azt kivető nagyhatalom és vezető vesztét okozzák, mint I. Napóleon és a kontinentális zárlat esetében, amelyhez I. Sándor orosz cár nem csatlakozott. A francia császár nem akart a Grande Armeé-val Moszkváig masírozni, ám a “szankciós spirálból” már nem tudott szabadulni, és ahogy gyengült hadseregének ereje, úgy csökkent szövetségeseinek száma. Napóleon bukása megnyitotta az utat egy rivális nagyhatalom, Nagy-Britannia felemelkedése előtt.

A történelem tehát azt mutatja, hogy óvatosan kell a szankciókkal bánni, mert könnyen visszafelé sülnek el. A Krím-félsziget 2014-es elfoglalása után is voltak szankciók, ám a háború nyolc évvel később mégis kitört. A mostani szankciók azt a célt szolgálják, hogy megfosszák Oroszországot exportbevételei jelentős részétől, ezzel apasztva a háború finanszírozására és egy új támadó haderőre fordítható forrásokat. Az uniós szankciók erre több okból is alkalmatlanok.

A 2010 utáni magyar válságkezelés és a patrióta gazdaságirányítás egy átgondolt politika része. Az elmúlt bő tíz évben megszoktuk, hogy a munkára rakódó adók csökkennek, kiszámíthatóan alacsony az SZJA, a gyermeket vállaló családok egyre több támogatást kapnak, és azt is, hogy a válságok terhét a kormány igazságosan osztja szét. Több tízezer család és vállalkozás erre építve vett fel (jelzálog)hitelt, így tervezi a jövőt. Ami most magától értetődőnek tűnik, egy esetleges kormányváltás után megváltozhat. Ne hagyjuk magunkat ismét átverni!

A baloldal ugyanis már a 2002-es kampányban is megígérte, hogy meghagyja az első Orbán-kormány családtámogatási és otthonteremtési támogatásait, és a TV-ben még meg is esküdtek, hogy “Neeeem leesssz gááááázáááreemeeelééés!”, ám kormányra kerülve hamar eltapsolták a kasszában lévő pénzt, majd a külföldi hitelek törlesztésére megszorításba, adóemelésbe és árdrágításba kezdtek. Most is ugyanez fenyeget, ezért kell a polgári kormányzás legfontosabb intézkedéseit alkotmányos védelemmel ellátni.

Velünk együtt fejlődik

A semleges nemű vécék, migránskvóták és az önkényesen értelmezett “európai értékek” bűvkörében élő brüsszeli bürokraták nem reagáltak jól a járvány kitörésére. A Bizottság kezdetben követő üzemmódban volt, és csak a Trump elnök által elrendelt beutazási tilalom után zárta le az EU határait. Brüsszel a tagországok spontán határzárait sem tudta koordinálni, ezért torlódtak fel a turisták, vendég- és idénymunkások karavánjai a határsorompók előtt.

Némi hezitálás után elővették a propagandaágyút és egy nagy blöfföt lőttek ki belőle. A €37 milliárdos csomag valójában a tagországok által a kifutó költségvetési ciklusban fel nem használt, vagy le nem kötött fejlesztési források átcsoportosítását jelenti. A hazai balliberális média és globalista ellenzék a hazánknak ebből járó kétezer milliárd forinttól volt hangos, kész tényként kezelve a friss pénz érkezését.

A valóság ezzel szemben az, hogy tucatnyi tagország, köztük Magyarország ezt a pénzt már elköltötte, vagy lekötötte új projektekre.

Kétszer ad, ki gyorsan ad!

Ebben a demagógot az idős Demos (a nép) csalfa szolgája, Paphlagon (tajtékzó, pöfögő) testesíti meg, nem titkolt módon Kleonra utalva, aki a nép félelmeit, előítéleteit kihasználva vezeti orránál fogva a hiszékeny Demost. A darabot olvasva erős déjà vu érzés keríti hatalmába az olvasót. Mintha láttunk volna már ilyet.

Ellenzéki oldalon azonnal megkezdődött az ilyenkor szokásos licit. Ez abból áll, hogy kiállnak a haladó politikusok és ráígérnek a kormány intézkedéseire. Gyurcsány például 3000 milliárd forintot ígér, hitelből természetesen, jótékony homályba hagyva, hogy a hitelt ki, miből és mikor fizeti majd vissza.