Őrültség, de van benne rendszer! – tartja a mondás. Aki azt hiszi, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány előtti életszínvonalhoz akar visszatérni, nagyot téved. A Davosi Világgazdasági Fórum által szorgalmazott Great Reset, illetve az Európai Bizottság elnöke által programszintre emelt Green New Deal lényege pont abban áll, hogy a koronavírus-járvány előttihez képest nagyságrendekkel csökkenteni kell a nyugati világ erőforrás-felhasználását. Itt is érvényes Winston Churchill örökérvényű mondása, miszerint “Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó válság a kezedbe ad!”
Putyin elnök miután őszinte nyitottságát kifejezte, parancsot adott az ukrajnai „különleges katonai hadműveletekre.” Nyelvi finomságokra sokat adó korunkban így hívják ma a háborút, amit az erre illetékesek mindig a biztonság és a béke nevében eszközölnek, ahogyan az már lenni szokott.
Ezzel a paranccsal a szovjet bukás óta eltelt több mint harminc évet két – közvetlen szomszédságunkban zajló – háború keretezi: az egykori délszláv és ez a mai orosz-ukrán. Két regionális háború, két merőben más világhatalmi környezet.
Előbb-utóbb minden begyűrűzik hozzánk. Márciusban külföldi diákok házibuliján szabadult el az új vírus Budapesten, majd az országban. A magyar kormány onnantól a fertőzöttségben előttünk járó Ausztria példáját követte, annak lépéseiből tanult. A magyar védekezés néhol azért annál szigorúbb volt (például az idősek bevásárlási idősávjánál), máshol megengedőbb. A válaszadók elsöprő többsége elfogadja a kormány járványvédelmi intézkedéseit, a kormánypártok támogatottsága többéves csúcson van.
Akkor miért tüntetnek mégis a járvány, vagy a védekezési intézkedések ellen? — kérdezhetjük okkal. Nálunk is felütötte a fejét egyfajta Corona-fáradtság, a jövőtől és a gazdasági helyzet alakulásától való félelem. Ez emberi. Hatékonyságra és folyamatos növekedésre optimalizált világunkban a bizonytalanság és a félelem érzése sokak számára szokatlan és elbizonytalanító.
Ki miben hisz?
Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik szerint a globalizáció miatt vált világjárvánnyá a kínai koronavírus. Igazuk van, hiszen a globalizált világ soha nem látott szintre emelte az emberi interakciókat és mobilitást, így egy lokális fertőzésből könnyen vált – mindössze pár hét leforgása alatt –pandémia. Utólag mindez teljesen logikusnak, sőt, már-már előre láthatónak tűnik.
Azonban, bármennyire kényelmes is ez a megfejtés, a probléma valódi forrása nem maga a globalizáció, hanem annak félreértelmezése. A globalizált világot belengő hurráoptimizmusban nem maradt hely a kétkedésnek, a tartalékolásnak és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülésnek. Az, hogy a nyugati államok többsége elmulasztotta fenntartani az ellátási láncok biztonságosságához szükséges tartalékokat, nem a globalizáció kudarca, hanem azoké a felelős politikai vezetőké, akik feltétlen bizalmat vetettek a láthatatlan piac globális erőibe.
Miközben a liberális államok fenntartások nélkül alávetették gazdaságukat a globalizált világ diktálta hatékonysági és költségtakarékossági szempontoknak, a korona-krízis hirtelen rávilágított: még a globalizáció sem mentesíti a döntéshozókat a nemzetgazdasági szuverenitás megőrzésének követelményétől.