Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ki csalt itt? – Választókerület-rajzolások baloldali és jobboldali módon

Az ellenzék hangulatának és állapotának leírására elegendő, ha időrendbe rakjuk az október óta hangoztatott választási várakozásaikat leíró kommunikációs paneleket. Ebből ugyanis látszik, hogy az előválasztás utáni „22-ben kétharmaddal győzünk” szövegtől, „majd feles többséggel alkotmányozunk” panelen át jutottunk vissza a tíz éve harsogott „azért nem nyerhetünk, mert a FIDESZ elcsalja a választást” gondolatig. Ennek egyik legfőbb bizonyítékát mindig a választókerületek 2011-es újrarajzolásában, az ott vélelmezett politikai szempontok, illetve a körzetek lakosságszáma közötti eltérésekben látták megindokolva baloldalról.

Arra ne is térjünk ki hosszasan, hogy egyébként az ország szociológiailag homogén, nincsenek jelentős regionális különbségek, amelyek történelmileg meghatároznák egy-egy terület politikai arculatát. Ezért bármilyen átalakítás kapcsán, évtizedes választásföldrajzi sajátosságokra hivatkozni, szakmailag és politikailag is értelmezhetetlen. A 2010-ig használt százhetvenhat választókerületből alig van olyan, amit ne nyert volna meg a baloldal és a jobboldal is a rendszerváltás után tartott öt választás valamelyikén. Ehhez képest teljesen másodlagos, hogy a 2011-ben elfogadott választási rendszerben a megyékre jutó választókerületek száma a húsz megyéből tizenegyben négy vagy kevesebb. Ezekben szinte értelmetlen még a manipuláció lehetőségéről is beszélni. 

A választási reformokkal kapcsolatos egyik leggyakoribb állítás, hogy akkor lenne politikailag korrekt a kerületek beosztása, ha azt a választási eredményt adná ki, amit az előző.  Ez az állítás azt feltételezi, hogy az előző beosztás politikailag korrekt volt és megfelelt a választókerületek beosztásának írott és íratlan szabályainak. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét.