Igaza van Antalóczy Attila barátomnak, egykori országgyűlési képviselőnek, túlságosan perszonálisan elemezzük a politikát. Kevesebb figyelem jut a folyamatokra, struktúrákra, és éppen most, amikor pedig szerte a világon – tisztelet a kivételeknek – szinte eltűnnek a politikai személyiségek. Hiába pumpálja beléjük a levegőt a média, a lufik valahol mindig eresztenek. A struktúrák és a folyamatok viszont sokkal szívósabbak.

Így van ez a hírhedett, 15 éves őszödi beszéddel is, amely most is mérgezi még a levegőt. Gyurcsány sokat köszönhet ennek a beszédnek, ettől lett belőle igazán „valaki”, aki azóta is lassabban ereszt le, mint sok-sok „baloldali” kollégája. Kétségtelen politikai szívóssága azonban sokkalta többet fejez ki annál, mint amilyen a figurája.

A beszéd az MSZP története nélkül csupán felszínesen érthető. 

A német Zöldek minden választás előtt betiltanának valamit. Nyolc éve a hússal volt bajuk, és azt javasolták, hogy a közétkeztetésben legyen hetente legalább egy “Veggy Day”, vagyis vegetáriánus nap. A magyar füleknek eretnek követelést nyugaton immár a fősodor is átvette és nem az a kérdés, hogy miért kell(ene) a húsfogyasztást csökkenteni, hanem az, hogy milyen eszközökkel és milyen tempóban?

Jön a nagy ugrás?

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a "baloldal" beáll egy rasszista jobbikos képviselőjelölt mögé; elvi szerelem ez, sok nagy elme követelte anno az efféle hasznos csókváltásokat, s az engedély pecsétjét se most ütötték rá, hanem még a Spinoza-házban. A cél szentesíti a "Judapestet" – ettől olyan szép ez a széles összefogás, ettől olyan ellenállhatatlanul csiricsáré.

Mindennek persze, ahogyan az dukál, "tudományos" magyarázata van: "a kutatásokból az jön ki, az emberek már nem akarnak pártot választani, hanem kormányváltást akarnak" – imígyen szóla az egyik. A másik ennél egy fokkal azért őszintébb: "Ez a népfront nem lesz, nem is lehet hosszú életű. Győzelme, a IV. köztársaság alkotmányozása után a pártoknak vissza kell találniuk saját arcukhoz."

Ez megnyugtató.

Az elkötelezettekkel van a legkisebb gond. Ezeket az úgynevezett törzs-szavazókat csupán karban kell tartani, s jókor észlelni, ha velük netán valami baj van, nehogy egyszercsak a bizonytalanok felé kezdjenek szivárogni.

A csalódottak maguk is két részre oszlanak. A fogukat csikorgató, de jobb híján még mindig maradókra, akik a törzs-szavazókból kerülnek ki, valamint olyan elpártolókra, akik szituatíve csalódtak abban a pártban, amelyre ilyen-olyan várakozásból, de nem elkötelezettként voksoltak. A "még maradók" jól időzített s fokozott karbantartást, az "elpártolók" új csábítási technikákat igényelnek. Egyik se könnyű, de kötelező feladat, mert a pártok felől nézve mind a két típusú csalódása veszélyes folyamat.

A veszély az, hogy a fogcsikorgató törzs-szavazók hamar bizonytalanokká válhatnak, a szituatíve csalódottakat pedig egy másik párt csábíthatja el.

A bizonytalanok a fentieken kívül magukban foglalják az új szavazó-generációk ama részét is, amely határozott pártpreferenciák nélkül lép a porondra. A fiatalokért folytatott harc fontos kihívás: ne legyenek inaktívak, ki képes belőlük törzs-szavazókat, de legalábbis szituatív szimpatizánsokat csinálni? Ez még egy olyan elöregedő politikai piacon is jelentős kihívás, mint amilyen a magyar.