Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

A lengyel Fallschirmjäger

A németek hétéves európai turné és kiképzés után visszadobják Tuskot a lengyel vonalak mögé. Tusk hazaküldése jelzi: a német politika hadigépezete fordul, és kiadták a V4 elleni tűzparancsot.

A politikában, kül-és belföldön egyaránt egyetlen dolog állandó: a változás. Idejében felismerni, hogy a Halálcsillag éppen célpontot vált: élet és halál kérdése az elszánt, de maroknyi lázadó számára. A változásnak szerencsére vannak elejtett jelei és előreküldött hírnökei. A jelekre figyelve, azokat dekódolva egérutat lehet nyerni, megelőző csapást mérni, esetleg minden erőt a pajzsokra összpontosítani. Amikor a hírnökök jönnek az üzenettel, már bizony késő.

Az európai uniós politika egyetlen birodalma ma Németország. A szofisztikált ám kíméletlen birodalmi gépezet ugyan nem gyorsnaszád, de ha érdekei megváltoznak, egészen biztosan fordulni fog. Ha minden alkalommal megvárnánk, hogy a Sebastian Kurz nevű osztrák csodagyerek-küldönc hozza el nekünk Berlin ultimátumát, nem sok időnk maradna a manőverezésre. Szerencsére azonban a birodalom ragaszkodása az egyszer bevált ejtőernyős offenzívához ma már korántsem működik olyan hatékonyan, mint egykor a Maginot-vonalnál. A mai német ejtőernyősök ugyanis, mint Martin Selmayr vagy Donald Tusk, elnehezedtek, esetlenné váltak, nagy puffanással és porfelhővel érnek földet.

Donald Tusk vezetékneve annyit tesz magyarul: agyar. A lengyel politikus hazájában egykor gyakran viccelődtek vele, hogy a volt miniszterelnök neve kiválóan illik a politikájára: kíméletlen harcos, aki a cél érdekében bárkit felöklel. Még olyan is volt, hogy Orbán Viktorral emlegették egy lapon. Tusknak azonban, úgy tűnik, csak a harcos természete maradt meg, agresszív energiájának viszont már mások adnak irányt a saját érdekeiknek megfelelően.


Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Végtelen háború: a brüsszeli elit a déliek után a V4-ek skalpját akarja

Ha a fényes tekintetű európai elit 2018-ban hallgat Magyarországra, ma sem a helyreállítási alapra, sem az azt övező méltatlan és kicsinyes játszmákra nem lenne szükség. A költségvetés-jogállamiság-mentőcsomag háromszög minden csúcsán kirajzolódik, valójában kik dolgoznak Európa összetartásán – és kik a szétverésén. Spoiler: Magyarország nem szétverni, de összekalapálni igyekszik az EU-t.

Európa-szerte megszaporodtak mostanság az uniós költségvetéshez, az úgynevezett jogállamisághoz és az ostrom művészetéhez (v.ö.: kiéheztetés) egyaránt érteni vélő megmondóemberek. Hogy a versenyjog méltatlanul elhanyagolt területe se maradjon parlagon, egyes tagállamok vezetése, a Bizottság és az Európai Parlament egyaránt árukapcsolással próbálkozik, és úgy vezetne be újabb, lényegi változásokat az EU politikai konstrukciójában, hogy ne kelljen konszenzussal az uniós alapszerződésekhez nyúlni. A 2021-2027. közötti költségvetési forrásokhoz kapcsolt árukat migrációnak és jogállamiságnak nevezik, bár a két kifejezés a brüsszeli újbeszélben mára szinonímává vált. Már a 2020 nyarán lejátszott költségvetési és helyreállítási alapra vonatkozó tárgyalások során is megfigyelhettük, hogy a nyugat-európai mainstream média és magyarországi fordítói a kelet-közép-európai államokat, elsősorban Magyarországot igyekeztek az alku szabotőreként bemutatni, kis híján Orbán Viktor nyakába varrva a felelősséget, ha az uniós mentőcsomag nem születne meg időben. Ma sincs ez másképp, a migrációs-jogállamisági vita médialenyomatában a szerződéseket felrúgó szereplők küzdenek a szolidaritásért és az EU megmentéséért, a gonosz visegrádiak pedig ismét a haladás útjában állnak. Tiszta sor, nem igaz?

Nem, nem igaz.

Az EU összetartása érdekében felelősen cselekvők, szolidaritást vállalók, hovatovább, az európai nemzetek együttműködésében hívő és invesztált szereplők ugyanis Kelet-Közép-Európában találhatók, amint a lenti történet illusztrálja.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A tét

Bár a főhatalmat nem érinti, a vasárnapi választásnak nemcsak a helyhatósági szint a tétje, hanem az európai nagypolitika (is).

Átrendeződés zajlik az unióban, új Európai Bizottság van kialakulóban, s nem tudni még, hogy ez tovább erősíti-e a népvándorláspárti főáramot, avagy éppen ellenkezőleg, az új felállás valamiképp korlátok közé is szoríthatja. Ámbár ne kerteljünk: a korábbi olasz kormányképlet sikeres – bár könnyen meglehet, átmeneti – szétzilálása elég egyértelműen azt bizonyítja, hogy Brüsszel népvándorláspárti politikája egyhamar aligha változik meg. Szívós érdekazonosságok állhatnak fenn a régiek és az újak (az új régiek) között.Brüsszelben ebből a szempontból árgus szemekkel figyelhetik a soron következő lengyel parlamenti választásokat, valamint az október 13-ai magyar voksolást.

Ha Varsóban idén ősszel kormányváltás lenne, az gyengítené a népvándorlásra kritikusan tekintő országok erejét, kiváltképp a V4-ekét.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Hollómese

Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.

Macron, már az óvodában hallhatta zseniális honfitársa példázatát, nyilván meg is értette, s úgy fest, szívesen alkalmazná. Természetesen ő a róka, a V4 a holló, a sajt pedig a visegrádiak mindeddig megőrzött uniós akcióegysége.

Kezdjük távolabbról.

Az égető uniós kihívások közül Macronék (értsd, a németek is) a brexitet legföljebb enyhíteni képesek csak, megoldani (egyelőre?) nem. Az olasz melót viszont elvégezték, Rómában megint Brüsszelre hangolt kormány van, gyengus ugyan, de legalább a „miénk”. Kérdés, meddig tudják az ötcsillagos-ballib koalíciót kitartani… Nyilván csak időlegesen, de ez most édes mindegy. A politikában az egyik, ha nem a legfontosabb időegység, a pillanat.