Lassan kerítés szépségversenyt lehet hirdetni. Ausztriában volt a „kapu oldalszárnyakkal”, amit a hadsereg is őriz. A Csalagút calais-i bejáratánál egy “balesetvédelmi fal” akadályozza meg, hogy migránsok a síneken gyalogoljanak át Angliába. Az észak-afrikai Ceuta város körül hatméteres falat emeltek. A görög-török határon háromszor hosszabbra, 40 kilométeresre bővítették a falat, míg a bolgár-török határon a 30 kilométeres kerítésből idestova egy 150 kilométeres lett.

Egy fizikai határzár önmagában még nem elég hatékony, kell mellé egy jogi határzár is. Ebben is a magyar kormány járt élen, amikor tranzitzónákat vezetett be, majd a visszaélések nagy száma miatt és a bevándorláspárti NGO-k és uniós bíróság nyomására ezeket bezárta és a menedékkérelmek beadását a magyar külképviseletekre irányította.

A politikában, kül-és belföldön egyaránt egyetlen dolog állandó: a változás. Idejében felismerni, hogy a Halálcsillag éppen célpontot vált: élet és halál kérdése az elszánt, de maroknyi lázadó számára. A változásnak szerencsére vannak elejtett jelei és előreküldött hírnökei. A jelekre figyelve, azokat dekódolva egérutat lehet nyerni, megelőző csapást mérni, esetleg minden erőt a pajzsokra összpontosítani. Amikor a hírnökök jönnek az üzenettel, már bizony késő.

Az európai uniós politika egyetlen birodalma ma Németország. A szofisztikált ám kíméletlen birodalmi gépezet ugyan nem gyorsnaszád, de ha érdekei megváltoznak, egészen biztosan fordulni fog. Ha minden alkalommal megvárnánk, hogy a Sebastian Kurz nevű osztrák csodagyerek-küldönc hozza el nekünk Berlin ultimátumát, nem sok időnk maradna a manőverezésre. Szerencsére azonban a birodalom ragaszkodása az egyszer bevált ejtőernyős offenzívához ma már korántsem működik olyan hatékonyan, mint egykor a Maginot-vonalnál. A mai német ejtőernyősök ugyanis, mint Martin Selmayr vagy Donald Tusk, elnehezedtek, esetlenné váltak, nagy puffanással és porfelhővel érnek földet.

Donald Tusk vezetékneve annyit tesz magyarul: agyar. A lengyel politikus hazájában egykor gyakran viccelődtek vele, hogy a volt miniszterelnök neve kiválóan illik a politikájára: kíméletlen harcos, aki a cél érdekében bárkit felöklel. Még olyan is volt, hogy Orbán Viktorral emlegették egy lapon. Tusknak azonban, úgy tűnik, csak a harcos természete maradt meg, agresszív energiájának viszont már mások adnak irányt a saját érdekeiknek megfelelően.

Európa-szerte megszaporodtak mostanság az uniós költségvetéshez, az úgynevezett jogállamisághoz és az ostrom művészetéhez (v.ö.: kiéheztetés) egyaránt érteni vélő megmondóemberek. Hogy a versenyjog méltatlanul elhanyagolt területe se maradjon parlagon, egyes tagállamok vezetése, a Bizottság és az Európai Parlament egyaránt árukapcsolással próbálkozik, és úgy vezetne be újabb, lényegi változásokat az EU politikai konstrukciójában, hogy ne kelljen konszenzussal az uniós alapszerződésekhez nyúlni. A 2021-2027. közötti költségvetési forrásokhoz kapcsolt árukat migrációnak és jogállamiságnak nevezik, bár a két kifejezés a brüsszeli újbeszélben mára szinonímává vált. Már a 2020 nyarán lejátszott költségvetési és helyreállítási alapra vonatkozó tárgyalások során is megfigyelhettük, hogy a nyugat-európai mainstream média és magyarországi fordítói a kelet-közép-európai államokat, elsősorban Magyarországot igyekeztek az alku szabotőreként bemutatni, kis híján Orbán Viktor nyakába varrva a felelősséget, ha az uniós mentőcsomag nem születne meg időben. Ma sincs ez másképp, a migrációs-jogállamisági vita médialenyomatában a szerződéseket felrúgó szereplők küzdenek a szolidaritásért és az EU megmentéséért, a gonosz visegrádiak pedig ismét a haladás útjában állnak. Tiszta sor, nem igaz?

Nem, nem igaz.

Az EU összetartása érdekében felelősen cselekvők, szolidaritást vállalók, hovatovább, az európai nemzetek együttműködésében hívő és invesztált szereplők ugyanis Kelet-Közép-Európában találhatók, amint a lenti történet illusztrálja.

Átrendeződés zajlik az unióban, új Európai Bizottság van kialakulóban, s nem tudni még, hogy ez tovább erősíti-e a népvándorláspárti főáramot, avagy éppen ellenkezőleg, az új felállás valamiképp korlátok közé is szoríthatja. Ámbár ne kerteljünk: a korábbi olasz kormányképlet sikeres – bár könnyen meglehet, átmeneti – szétzilálása elég egyértelműen azt bizonyítja, hogy Brüsszel népvándorláspárti politikája egyhamar aligha változik meg. Szívós érdekazonosságok állhatnak fenn a régiek és az újak (az új régiek) között.Brüsszelben ebből a szempontból árgus szemekkel figyelhetik a soron következő lengyel parlamenti választásokat, valamint az október 13-ai magyar voksolást.

Ha Varsóban idén ősszel kormányváltás lenne, az gyengítené a népvándorlásra kritikusan tekintő országok erejét, kiváltképp a V4-ekét.