Berzi Gergely
Berzi Gergely nemzetközi szakértő

Hová tűnik a híres amerikai önbizalom?

A nemzeti büszkeség felszámolására irányuló liberális program Amerikában meghozta első eredményeit – az amerikai fiatalok minden eddiginél rosszabb véleménnyel vannak saját hazájukról. Míg a jobboldalra a nemzeti büszkeség a jellemző, addig a baloldalon a szégyenérzet dominál.

Az amerikai Pew kutatóintézet friss felmérése szerint minél fiatalabb a megkérdezett, annál kevésbé gondolja úgy, hogy saját országa a legjobb a világon. Míg a 65 év felettiek körében például csupán 9% gondolkodik így, addig a 18 és 29 év közötti fiatalok 36%-a vallja azt, hogy „más országok jobbak az USA-nál”. Ezek azok a válaszadók, akik még az óvatos hazafiasságot („az USA egyike a legjobb országoknak”) is elutasítják.

A tendencia nem a véletlen műve. Az USA-ban régóta megfigyelhető a liberális túlsúly többek között a médiában és a kultúrában, de az utóbbi években felerősödött a nemzeti jelképek és történelem ellen folytatott hadjárat. Elég, ha eszünkbe jut, miként vált a sportpályákról indulva a nemzeti himnusszal szembeni tiszteletlenség a liberális lázadás divatos formájává. Vagy, hogy lassan alig marad történelmi személyiség, aki a politikai korrektség évszázadokkal később kitalált szűrőjén átjutva továbbra is igényt tarthat az utókor tiszteletére.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A vélemény megszületésének nehézségei

Véleményt alkotni – látszólag legalábbis – könnyű. Ennek bizonyítéka, hogy mindenki, korra, nemre és szellemi képességekre való tekintet nélkül gyakran megteszi.

További érdekesség, hogy mind e vélemények még a tetejében bizonyára helyesek is, hiszen még senki nem panaszkodott arra, hogy az ő véleménye bizony helytelen.

A valóság azonban ezzel szemben az, hogy helytálló véleményt alkotni bizony nehéz dolog. Számba kell venni a körülményeket, utána kell olvasni, meg kell hallgatni másokat, tekintettel kell lenni személyes vagy kollektív érdekeinkre, és így tovább. Macerás dolog ez. Sokan szeretnék elkerülni, ezért különböző módszereket dolgoznak ki a nehézségek elkerülésére. Ennek egyik, igencsak energiatakarékos módját követi a magyar ellenzék is. És nem ellenzéki specifikumként, hiszen már kormányon is így tettek. A módszer bemutatására lássunk egy példát.

Történt a minap, hogy az USA egy dróntámadással kivégezett egy Kászim Szulejmáni nevezetű alakot, aki tábornok lévén az iráni kormány embere volt. Az amerikai vélemény szerint az illető keze számos, vagy inkább számtalan merényletben benne volt, köztük a legutóbbiban is. Szerintük az illető terrorista volt és megérdemelte a halált. Az irániak szerint ez természetesen nem igaz, Szulejmáni ártatlan, mint a ma született bárány, mártír és hős, Amerika pedig maga a Sátán, aki fittyet hány a nemzetközi jogra, amelynek Irán a legelkötelezettebb híve. (Lásd például az amerikai követség diplomatáinak túszul ejtését.) Temetésén – már ami maradt belőle – százezrek vettek részt, és a helyi szokásoknak megfelelően több mint harminc embert agyon is tapostak. Túl ezen igencsak fogadkoznak, hogy bosszút állnak az USA-n.

Az eseményről értelmes, érvényes véleményt alkotni igen nehéz. Az egész térség mindig is egy tűzfészek volt, aztán Amerika beavatkozott, mire az oroszok is, majd szép sorban mindenki. Most aztán kiismerhetetlen háború folyik a milíciáknak nevezett rablóbandák, államok és egyáltalán mindenki között, akinek fegyvere van. És fegyvere amúgy mindenkinek van. Bellum omnium contra omnes. Hogy ebben a zűrzavarban aztán kinek van „igaza” – ha van egyáltalán valakinek –, az nehezen eldönthető.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mit hoz 2020? 

A 2019-es év értékelését Kiszelly Zoltán már elvégezte helyettem, nekem maradt a kockázatosabb feladat, a jóslás.

Korábban akár tíz-húsz éves prognózisokat is bátran készítettek az elemzők, ma viszont egy évre is nehéz előre látni. A világ turbulenssé vált, egyre bizonytalanabb megmondani, mi várható, akár csak a következő 12 hónapban. Ennek ellenére, részben az intellektuális játék kedvéért, kísérletet teszek arra, hogy előrejelzést adjak a nyugati világ 2020-as évéről, vállalva annak kockázatát, hogy mellélövök.

1. Ha olimpiai év van, márpedig 2020 az lesz, akkor elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Az egyik oldalon ott van Donald Trump, aki még júniusban bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Trump elnöknek egyelőre két főbb kihívója akadt a republikánus előválasztáson Joe Walsh, volt illinois-i képviselő és Bill Weld, korábbi massachusetts-i kormányzó személyében. A decemberi közvélemény-kutatások szerint Trumpnak nem sok félnivalója van, a republikánus szavazók túlnyomó többsége ugyanis őt támogatja: felmérésenként változik, hogy Trump elnököt a republikánus szavazók 91, vagy „csak” 83 százaléka támogatja, szemben a pár százalékponton álló kihívóival. 

A másik oldalon pedig ott kígyózik a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hosszú sora, amely a korábbi 29-ről mostanra 15 főre mérséklődött. Nincs könnyű dolga a demokrata szavazóknak a Trump-fóbiás jelöltek közti választásban, akiket kampányígéreteik alapján csak az különböztet meg egymástól, hogy hol helyezkednek el a szocialista-kommunista skálán: csak kicsit komcsik, vagy úgy igazán. Például, a demokrata szavazók körében jelenleg a második helyen álló Bernie Sanders elnökválasztási programja az elkövetkező tíz évben az amerikai választópolgárok 97 billió dollárjába kerülne, miközben az állami kiadások a GDP 70 százalékára növekednének, az amerikai munkavállalók kb. 50 százaléka állami alkalmazottá válna, és az éves költségvetési hiány a GDP 30 százalékára ugrana. A demokraták Szent Grálja, az impeachment eljárás mindeddig alkalmatlan politikai fegyvernek bizonyult, így a 2020-as elnökválasztás esélyese Donald Trump.

2. Németország jó ideje olyan, mintha néhány hibernált NDK-s vezető irányítaná. A lassan 15 éve kormányzó kancellár asszony nyilvános rendezvényeken már csak üldögél, hogy elkerülje a kínos és a nyilvánosság számára fel nem tárt eredetű remegést, az utóbbi időben ugyanis az is kérdéses, hogy feljut-e egyáltalán a szónoki emelvényre. A Merkel-éra olyan, mint a hosszúra nyúlt szentbeszéd: a mise már véget ért, csak a tiszteletes még nem hagyta abba.

A válságjelek egyre szaporodnak a németeknél: gazdaságuk földbe állt, mint a gerely, miközben vagyonokat ölnek a migránsok eltartásába. A CDU és az SPD támogatottsági görbéje monoton csökkenő függvényre emlékeztet, Macron elnök pedig egyre gyakrabban és egyre merészebben szúr oda az ősi rivális németeknek. Ám egyelőre Németország csak némán áll, mint Bud Spencer a bunyó első két percében, miközben székeket törnek szét a hátán. Érzésem szerint nem sokáig. Németország változni fog. 2020-ban meglátjuk, milyen irányú lesz ez a változás.

3. Boris Johnson, a liberális média által lesajnált brit miniszterelnök (akinek már októberben illett volna megbuknia) briliáns taktikai húzással egy, a Brexitről szóló második népszavazássá változtatta az előre hozott parlamenti választásokat. Az angol választási rendszer sajátosságai és a brit Munkáspárt elképesztő bénázása az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét hozta Boris Johnson pártjának és a Brexit ügyének. A britek 2020-ban, négy évvel az elszabotált népszavazás után végre kilépnek az Unióból és – a liberális médiahiszti és siránkozás ellenére – nem fognak összeomlani. A kilépés meglepően simán fog megtörténni. Ne feledjük, ez Churchill országa, vállaltak már nyílt konfliktust Napóleonnal és Hitlerrel, a brüsszeli bürokraták sem jelenthetnek számukra problémát.

("Mindig bölcs dolog előre nézni; de nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig ellátunk." /Winston Churchill)


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

2019 a világpolitikában: Búcsú TINA-tól

A 2019-es év 2016 folytatása volt más eszközökkel. Pont került a brexit végére és Donald Trump újraválasztási esélye is magas. Amiből eddig egy volt, mostantól kettő lesz belőle. Európában az “ever closer union” helyett (ismét) van egy németek által (gazdaságilag még) dominált kontinens és van az angolszász világ. Az eddig domináns amerikai operációs rendszerek és információs technológia mellett alternatívaként megjelent Kína a saját termékeivel.

Hihetetlenül érdekes korban élünk! Egy átmenet korában. A globalizáció első, spontán szakasza a szemünk láttára zárul le, és még nem tudjuk, mi jön helyette. A helyzet az I. világháború előtti időkre emlékeztet, amikor a későn jövők a piacok gyarmatok újraosztásáért küzdöttek.

Az atomkorban persze a főszereplők között nem kell konvencionális háborútól tartani, de itt van helyette a kibontakozó kereskedelmi háború és a csendben előkészítés alatt álló valutaháború.

A legnagyobb meccs.