A februárban nagy nehezen tető alá hozott második minszki megállapodás eleve illuzórikus volt. Kevesen bíztak benne, hogy véget ér a fegyverropogás, s azok is tévedtek. Tűzszünetre vonatkozó passzusait folyvást megszegik a szemben álló felek, Porosenkó kormánya a szeparatistákra mutogat, azok meg a kormányra, miközben az Európai Unió vezetése a fejét csóválja. A háttérben pedig a két igazi geopolitikai szereplő, az USA és Oroszország, a szép szavak ellenére, változatlanul a konfliktus tartósításában serénykedik.

A helyzet bonyolultságát talán érzékelteti, hogy a paleó American Conservative déli szerzője sem szeretné tovább látni a konföderációs lobogót (közben – fonák módon – az inkább neó National Review-n a zászló megtartását támogató vélemény jelent meg). A vita alapvetően az amerikai történelemről szól. Kis öröm az ürömben: megnyugvással vehetjük tudomásul, nem csak nálunk éles vita tárgya az ország történelme.

Lehet persze, hogy e homály nem véletlen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió között idestova két éve tartó szabad kereskedelmi és beruházási tárgyalásokra gondolok, angol „becenevén” a TTIP-re. 

Tárgya ezeknek egy olyan politikai dilemma is, amelyre nagyon nem mindegy, mi lesz a megoldás: a válasz ugyanis egész világunkat átalakíthatja.

Látszólag ártatlan a kérdés, pedig nem az.

Nagy nap virradt pénteken az Egyesült Államokra. Az Államok Legfelsőbb Bírósága 5:4 arányban úgy döntött, hogy mind az 50 államnak kötelező engedélyeznie az azonos neműek házasságát.  Az ezzel kapcsolatos vallási és természetjogi érveket mindenki betéve ismeri, így azokat szükségtelen megismételni. Egy pillanatra most tegyük félre azt is, hogy ki szeretné, ha a melegházasság legális lenne, és ki nem.