Galló Béla
Galló Béla politológus

H, mint háború, illetve Haszon

Egy háború gazdasági befektetés is, persze csak a győztesek számára. Kiváltképpen akkor, ha más országok területén s nem saját katonákkal vívják, nincsenek nemzeti romok, honfitárs katonai és civil áldozatok.

E szempontból például a 2. világháború USA mérlege vegyes. Leszámítva Pearl Harbort, tagállamait nem érinti harci cselekmény, idegen területeken harcoló seregeiből mégis 405 ezer katonát veszít. Ugyanakkor a fegyver-bizniszben közvetlen, majd az európai és japán újjáépítésben hatalmas közvetett amerikai haszon keletkezik; Marshall és MacArthur tábornokok a gazdaságban legalább akkora "fegyvertényt" hajtanak végre, mint Eisenhower vagy Patton kollégáik korábban a harctereken.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Amerikáról másképp

Az amerikai külpolitikai gondolkodás a 20. század eleje óta egyben a világpolitikáról való gondolkodás, miután a 19. században gyakorlatilag megvalósult James Monroe elnök elve, miszerint „Amerika az amerikaiaké”. 

Gyorsan kiterjesztették ezt Latin-Amerikára is, mintegy „igazolva” az USA összkontinentális expanzióját, sőt később még szélesebben értelmezték Monroe-t. A 20. század végén a szovjet birodalom bukása után immár az lett a vezérlőelvük, hogy legyen az egész világ amerikai, legalábbis ami a kívánatos értékeket illeti. Fukuyama szolgálatkészen erről vizionált, amikor nagyvonalúan „befejezte” a históriát, a filozófia magaslatáról ítélve oda a győzelmet Amerikának. A nemzetközi politikai viszonyok elmélete ennél azért óvatosabb és szerényebb volt: ezt a – recsegő-repedező – globális fejleményt nevezi „egypólusú világnak”.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A szankciók miatt drága az olaj

Az uniós olajszankció január elsejétől lép csak hatályba, de árdrágító hatását már most kifejti. Orbán Viktor hazánknak kiharcolta a mentességet, ám Brüsszelben újra és újra nekifutnak az egyszer már eldöntött kérdések újratárgyalásának. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció első kérdése.

A világ országainak továbbra is csak a harmada csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, a legtöbb ország vagy várakozó álláspontra helyezkedett, vagy a keleti gazdasági integráció (BRICS) felé gravitál. Ezek az országok élvezik a brüsszeli szankciók által átrendeződő világgazdaság előnyeit, a kieső nyugati kereslet miatt olcsóbban tudnak orosz olajat és gázt vásárolni, amivel felpörgetik saját gazdaságukat vagy növelik az Európába irányuló exportjukat.

Az USA minimum “a pénzénél van”, energiából önellátó országként nem kell korlátozásoktól tartaniuk sőt, kifejezetten profitálnak a brüsszeli szankciók következményeiből. Az amerikai energiaintenzív ipar növelte európai exportját (például LNG-ből, műtrágyából) és az USA egyre több európai cég új befektetésének válik célországává. Miközben Európa dezindusztrializálódik, az USA újraiparosodik.

Az üzemanyag és sok más, kőolajból előállított termék ára Európában már most nagyon magas, de mi lesz, ha 2023 januárjától életbe lép az orosz olaj behozatalára vonatkozó brüsszeli tilalom? További jelentős drágulás borítékolható, amit a fuvarozók és más cégek várhatóan áthárítanak megrendelőikre és vásárlóikra. A drágulás már most érezhető, ám ágazati várakozások szerint jövőre már literenkénti 2,50 eurós dízel átlagárral számolhatunk, ami jóval magasabb a korábbinál.

Így alakult idén az orosz olajexport.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A forró drót süket

Minap múlt hatvan éve, hogy fellélegezhetett a világ: John F. Kennedy és Nyikita Sz. Hruscsov rájöttek, egyiküknek sem érdeke, hogy kirobbanjon a harmadik világháború.

Az overkill (a nukleáris túlgyilkolás) lehetősége, amely a kétpólusú világ egyensúlyának legfontosabb – ha ugyan nem egyetlen – garanciája volt, ezúttal is működött: biztosította a jaltai világrendet, amely korlátlan hatalmat jelentett a világot egymás közt befolyási övezetekre felosztó két szuperhatalomnak. Kivételes pozícióikat egyikük sem akarta Kuba miatt kockáztatni.

John F. Kennedy és Nyikita Sz. Hruscsov.

Persze több, mint feszült napok vezettek a „happy endig”. A szovjet főtitkár, ahogy pestiesen mondják, benézte Kennedyt, kezdő, tapasztalatlan politikusnak tartotta, akire rá lehet ijeszteni. Belső nehézségei miatt a blöffölésre amúgy is hajlamos Hruscsov belevágott az atompókerbe, hátha evvel a sajátjainak is bebizonyítja, milyen karakán vezető. Kábé két hétig ment is a vérfagyasztó licit, de végül Kennedy bizonyult jobb játékosnak. Nem utolsó sorban azért, mert Oleg Penkovsky, a szovjet katonai hírszerzés ezredese olyan információkat közölt a nyugatiakkal (konkrétan a brit MI6-al), melyek alapján Kennedy átláthatta a blöfföt. (Penkovskyt kevéssel ezután Budapesten letartóztatták, Moszkvába vitték, s amint az a szovjet árulókkal ilyenkor megesik, szegény igen csúnya véget ért.) Hruscsov pedig igyekezett menteni a menthetőt.

Kennedy igazából avval igazolta, hogy nagyon is profi politikus, ami ezután történt.

Látta, hogy Hruscsov belesül saját blöffjébe, de azért ő is engedett. Nem akarta Hruscsovot túlalázni, hiszen a blöfftől a szovjet atompotenciál csöppet sem lett kisebb, elegendő lett volna egy katasztrófához. Engedte, hogy túlságosan is pattogó kihívója totális presztízsveszteség nélkül vonulhasson vissza. A Kubába telepített szovjet rakéták visszavonásáért cserébe garantálta, hogy nem támadja meg Kubát, sőt, az USA is kivont pár rakétát Törökországból. Hagyta, hogy a látszat szintjén Hruscsov döntetlenre hozhassa ki a partit. S nem mellesleg ekkor hozták létre az úgynevezett forró drótot (oroszul a „vörös telefont”), hogy a két szuperhatalom mindenkori vezetője közvetlenül is kommunikálhasson.    

Kennedy tudta: a győzelemhez olykor az okos önmérséklet is hozzátartozik.

Olvasom, hallom, hogy egyes szakértők (na pláne „véleménygazdák”…), az ukrán háborút a kubai rakéta-válsághoz hasonlítják.

Hiba.

Akkor egy stabil világrenden belüli konfliktusról volt szó, most pedig – ezt minden józanul gondolkodó ember látja – a világ újrafelosztásának kezdetéről.

Mint láttuk, a kubai krízis sem volt éppen veszélytelen, ám az egyensúly a kölcsönös szuperhatalmi érdekek következtében hamar helyreállt.

A szomszédunkban dúló háború azonban több mint veszélyes. Világrend helyett ma világrendetlenség van, egyensúlyra törekvésnek nyoma sincs, a háborúnak pedig nem látni a végét.

Ukrajna teste fölött egy felfuvalkodott, de kissé már eresztő birodalom és egy katonailag rosszul kalkuláló, ezért egyre inkább sarokba szorított, de még mindig nukleáris nagyhatalom áll szemben egymással. Politikai tétjeiket  már olyan magasra emelték, hogy arcvesztés nélkül egyikük sem vonulhat vissza. Párbajukat ráadásul számos nagyméretű játékos figyeli árgus szemekkel,  hiszen a világtorta újraszeletelésében nekik is megvannak a maguk érdek vezérelte szempontjaik.

Ukrajna népét ebben az elfajuló, esélyleső erőtérben véreztetik ki, szenvtelenül és fájdalmasan.

A forró drót, a „vörös telefon” már régóta süket, ámbár ha Putyin tárcsázna is, vajon ki venné föl a kagylót Washingtonban…?        

Fotó: Getty Images