Először is, a német politikusnő neve csak azután merült fel, hogy a csúcsjelölti rendszer csődöt mondott. Nem titkos favorit volt, nem egy mesterterv része, hanem kényszer szülte kompromisszum. Amikor a legnagyobb EP-frakciók eredeti jelöltjei – Manfred Weber és Frans Timmermans – hosszas alkudozások eredményeként kiestek a játékból, Merkel előhúzta kalapjából a kompromisszumos von der Leyent. A német védelmi miniszter asszony tehát valójában senkinek sem a jelöltje, csak azé a Merkelé, aki politikai karrierjének végnapjait éli.

Másodszor: von der Leyen két hét leforgása alatt, bármiféle európai kampány nélkül lett az Unió első számú vezetője. Szinte teljesen ismeretlen az európai közvélemény előtt, igazi elit-jelölt. Arisztokrata családban nőtt fel – a Euronews uniós hírportál hangsúlyozza, hogy nemesi származásukat egészen az 1600-as évekig vezetik vissza –, édesapja pedig az Európai Bizottság főtitkára is volt (von der Leyen maga is Brüsszelben született).

A személyzeti kompromisszummal sincs különösebb baj: némi jóindulattal még az a pontatlan mondat is oké, hogy senki sem győzött, de mindenki nyert.

Valamicskét. (Ha mást nem, legalább a pozitív értelmezés lehetőségét.)

A legtöbbet kétségkívül Emmanuel Macron nyerte, aki a háttéralkuk során egy kígyó türelmét és egy róka ravaszságát elegyítette magában.