Megadja Gábor
eszmetörténész
Az utóbbi napokban-hetekben nagyot ment a honi politikai sajtó. Kezdődött a történet a vs.hu ügyével, ahol hirtelen a Csipkerózsikák felébredtek, és megpillantották Valóság nagybátyánkat: kiderült, hogy nem a fáról szedik a pénzt, és hogy hirdetések híján valaki fizeti a vacsorát.
Aztán folytatódott a lakattézős Kreatív-interjúval, erről a Mandiner.hu írt. (Olyan nagyon azért nem lepődtünk meg.) A sor a végtelenségig folytatható, szinte mindennapra jut valamilyen önlegitimációs kísérlet, amelynek lényege az, hogy a csúnya hatalommal szemben a különböző független sajtótermékek munkatársai egyenként, és együtt is, intézményesen Jeanne d’Arc-ok. Kivont karddal, szemben a világgal, az igazságért.
(Kép forrása: itt.)
Egy kicsit a dolog mögé nézve a legviccesebb a sajtó/média önképe. Először is, azt szokták mondani, hogy ők a negyedik hatalmi ág, és mint ilyenek, ellenőrző funkciót töltenek be. A hatalom gyakorlói ugyanis hajlamosak visszaélni hatalmukkal, és a stikliket az ellenőrző politikai sajtó tárja fel. A „hatalmi ágak” közül általában csak kettő a céltáblájuk, a végrehajtó és a törvényhozó – pontosabban, a végrehajtó és a törvényhozó többség. Ám a fékek és ellensúlyok doktrínája szerint a hatalmi ágak egymást kölcsönösen ellenőrzik. Így, ha a média hatalmi ág, az is ellenőrzésre szorulna – de ezt még gondolatkísérletként sem szabad megengedni, lásd a korábbi ezzel kapcsolatos vitákat. A média hatalmi ág, ám mentességet élvez, hiszen puszta normatív szerepet tölt be, szemben a többi hatalmi ággal – ismét csak: elsősorban a végrehajtóval – nincsenek stiklijeik, visszaéléseik, még talán érdekeik sem.
