A hosszú, bonyolult fejtegetések, olyan témákban, melyek nem nagyon érdeklik őket, unalmasak, vagy el sem olvassák őket, ha mégis, akkor egészséges módon gyorsan elfelejtik. Az egyszerűség természetesen egyszerűsítéseket igényel, így nyilván alkalmatlan bonyolultabb összefüggések megértetésére.

Ennek jegyében olvashatjuk százszámra az elítélő cikkeket a Fidesz választási kampányának „egysíkúságáról”, melyet azután – konszenzusos alapon – primitívnek és gyűlölködőnek ítélnek. Ez jutott eszembe, mikor egy bizonyos Ésik Sándor nevezetű ember írását olvastam, ami a „Hosszú cikk Orbán Viktorról” címmel jelent meg. No meg a közmondás is eszembe jutott, mi szerint: „Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem.”

A cikk elején a szerző előre bocsájtja, hogy nem szeret Orbánról írni, de hát muszáj. Ebben megértő vagyok, lévén én sem szeretek Ésikről írni, mi több, olvasni sem szeretek tőle – de hát, ha már a szemem elé került, muszáj.

Szóval megengedhetetlen, ha egy vendéglátóhelyen a személyzet fizikailag bántalmaz valakit. És mivel mindannyian találkoztunk már a primitív, bunkó kidobókkal, nem kérdés, hogy alapból az áldozattal szimpatizálunk. Utóbbi – érthetően – úgy is állítja be utólag az esetet, mintha csupán jogos sérelmét próbálta volna kulturáltan rendezni (panaszkönyv elkérése, stb.). Hogy vajon tényleg így volt-e? Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Nem fognak előkerülni az incidenst dokumentáló, eleve hang nélküli felvételek. A KFC-nek sem érdeke a további szarpofozás; korrektül, profin le is zárták az ügyet a maguk részéről, a megfelelő alkalmazottak felfüggesztésével, az 500 ezres jótékonykodással. (Utóbbi egyébként ügyes húzás, s összességében mindkét fél számára nagyszerű image-építő, igazi win-win.) Ha a belső vizsgálat esetleg ki is deríti, pontosan mi történt, az már cégen belül marad, nem fogunk róla a médiában olvasgatni, és addigra már nem is fog senkit érdekelni a történet.

Megmosolyogtató volt, hogy az indexes újságíró azzal kezdte megszólalását: ő, és az index.hu a szakmaiság, a hitelesség, a független újságírás megtestesítője, a beszélgetés többi résztvevője pedig nem több propagandistánál. Ezen jót mosolyogtunk, és talán Dull Szabolcs is érezte, hogy nem sikerült túl erőteljesre a szereplére, mert erről a beszélgetésről nem készült beszámoló az Indexre.

(Kép forrása: itt.)

Amilyen hegemón szerepe van az amerikai hadseregnek, az amerikai nagyvállalatoknak, tehát lényegében az Egyesült Államoknak a geopolitikában, ugyanolyan erőt képviselt a mainstream amerikai média a globális közbeszéd alakításában. Egészen mostanáig a liberális médiaelit monopóliummal rendelkezett a világ történéseinek értelmezésében. Ahogyan Andrew J. Bacevich írja a minap megjelent, A „történelem vége” után című cikkében: évtizedeken át a Washington Post, a Wall Street Journal, a Weekly Standard és más tekintélyes amerikai lapok szerkesztőségében születettek meg az alapigazságok. Ezek a sajtótermékek közvetítették az igazságot, ami nem szorult igazolásra, amit tényként volt illendő elfogadni, és amit osztottak az Ovális Irodában, a State Departmentben és a Pentagon vezetésében egyaránt.