Az alábbiakban néhány bevett fordulatot, frázist és féligazságot veszünk végig.

„Orbán és a mai magyar jobboldal szempontjából azonban döntő »a« pénteki események (utó)kezelése. Ennek módja ma nem tudott és nem is látható.” - írtam a blogfelületre pár héttel korábban. A helyzet az újabb Simicska-interjú után sem tisztább még akkor sem, ha azóta alapos tisztázó írás is megjelent annak kapcsán, hogy tulajdonképpen kevés újdonság értéke volt az újabb megszólalásának.

A Kádár-rendszer talán egyik legvisszataszítóbb vonása a társadalom manipulálása volt. Az, hogy különböző módszerekkel mintegy be akarták vonni a lakosság minél szélesebb rétegeit a diktatúra fenntartásába. Piramisjáték volt ez a javából, hatalombirtoklásból és hatalomgyakorlásból nem juthatott egyenlően azoknak, akik beszálltak a játszmába. A 33 hosszú év alatt lassan már azt sem lehetett megkülönböztetni, hogy hol végződik a mindennapi élet és hol kezdődik a diktatúra. Tulajdonképpen ez volt a Kádár-rendszer nagy trükkje: aki nincs ellenünk, az velünk van. De, mint általában a kommunista gyakorlatban az szokásos, átverés volt ez is a javából. Csakhogy ennek az átverésnek nagyon is valós következményei voltak, és ez öltött testet többek között az állambiztonság nyilvántartásaiban is. Ennek az emléke, amely teljesen félrevezető formában „ügynökkérdésként” jelent meg, a mai napig kísérti a magyar politikát.