Aki a blogomat olvassa, annak fölösleges elmesélni, hiszen úgyis emlékszik rá, mekkora össztüzet kapott Orbán azért az eretnek gondolatért, hogy a liberális demokrácián kívül is létezik élet, demokrácia, sőt, ott létezik csak igazán. A liberális véleményformálók Navarone összes ágyújaként zúdítottak össztüzet a magyar miniszterelnökre. Volt itt minden: megbélyegzés, kiátkozás, elszigetelési kísérlet, gúnyolódás, lényegében majdnem minden, ami általában csak ószövetségi prófétáknak az osztályrésze. Amikor Orbán az ellene és Magyarország ellen irányuló liberális gyűlöletről beszélt, még visszafogott is volt, hogy nem tette hozzá: néha gyilkos indulatok törtek felszínre.

Hogy mi az oka ennek a gyűlöletnek, arra a szónok adott egy filozófiai megalapozottságú választ. Van azonban egy prózaibb magyarázat is.

Az itthoniak mintha leginkább a kultúrharc területén éreztek volna veszedelmet, a következő szavakban: „A 2018-as kétharmados győzelmünk pedig nem más, mint felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. […] A korszak egy sajátos és jellemző kulturális közeg.” Maga a kultúrharc, amelyet itthon látni vélnek, valójában egyelőre nyilatkozatokban, cikkekben és odamondásokban öltött testet. A kultúrharchoz azonban politikai döntések és intézkedések is kellenek, anélkül inkább csak a progresszív értelmiségnek a jobboldali gondolkodó fők papíron vívott harca marad – többnyire. Egyszóval az itthoni riadalmakon túl odaátról menetrendszerűen jött a feljajdulás, miszerint a miniszterelnök megsértette Romániát. Természetesen erről szó sem volt, na de ahogyan a székely vicc mondja, „ennyi kell es”.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédének sokféle kommentárja látott napvilágot. A magyar miniszterelnök beszéde Európában unikum, hiszen nem egy politikai patikamérlegen kimért mesterséges szöveg, hanem előre átgondolt, ugyanakkor szabad és őszinte, vérbeli politikusi eszmefuttatás. A szabadegyetem közönsége előtt tartott előadáson számos érdekes gondolat fogalmazódott meg. Az alábbi cikk ezek közül egyet szeretne kiemelni: „az európai politikai vezetés megbukott”.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Az angolszászok a jogállamiságot, a németek a technikát és precizitást, a franciák a szabadságot és a kifinomult ízlést, az olaszok az élet szeretetét képviselik a világban.

A magyar önértelmezésnek is van egy ilyen szerves része: mi a nyugat bástyájaként tekintünk magunkra. Állami szuverenitásunk és a kontinens nyugati felének védelme sok száz éven keresztül egybe esett. A magyar nemzet önvédelme így kezdetektől túlmutatott önmagán és erkölcsi töltetet kapott. Mi nem csak őseink földjét védtük, hanem egy egész civilizációt.