Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy tüntetés margójára

Izgalmas, hogy a MeToo-jelenség főként a liberális gondolkodás és (rém)álomgyárak központjaiban szokott felbukkanni. Először Hollywood, nálunk meg a pesti „független” színházak.

A MeToo-ügy azonban érzékeny téma, ráadásul kissé ködös, ingoványos talaj. Számomra az évtizedekkel ezelőtti ügyeket afféle botcsinálta népbíróságként kezelő média valahogy nem szimpatikus – más az persze, amikor valakinél folytatólagosan bukkan elő az a kényszer, hogy szexuális erőszakkal tukmálja rá magát szerencsétlen kollégáira. Annyi mindenesetre biztos, hogy az adott ügyet a „függetlenobjektív” oldal sikerrel kezelte: visszájára fordítva a helyzetet, sikerült egy kormányellenes tüntetést összehozniuk a szégyenpad helyett. Erre egyébként az elsietett, majd korrigált politikai intézkedés-tervezet és a fantáziátlanul mozgó jobboldali sajtó is rásegített. Az említett tüntetésen Pintér Béla – amolyan politikai Pandacsöki Boborjánként – olyan kijelentést tett, amitől elalélt a haladó gondolkodók összes fóruma. Ez pedig így hangzott: „A színház alapvetően ellenzéki, kritikus vagy ha nem az, akkor kurva unalmas, hazug.” Nos, erre a választ egy Orbán Viktor nevű dramaturg-rendező lassan már két évtizeddel ezelőtt megadta: „A haza nem lehet ellenzékben”. Mire gondolok? Gyerünk vissza a kályhához.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A kritikus művészetről

Tüntetés volt a minap a színházak „szabadsága” érdekében. Mondhatni semmi különös, hiszen nap mint nap van ilyen megmozdulás, valaminek a szabadságáért.

Hol az oktatás, hol az Akadémia, hol pedig a sajtó függetlenségét, szabadságát féltik; most meg éppen a színházakét. Gyakorlatilag alig van, vagy nincs is olyan szelete közéletünknek, melyet ne fenyegetne „elnyomás”. A gaz diktatúra mindenre rá akarja tenni a kezét – állítják az örök tüntetők.

A nagy színházi tüntetésnek volt ugyan egy tréfás vonulata is, amennyiben a tüntetők nem tudták pontosan mi ellen tüntetnek, hiszen a konkrét jogszabály-tervezet még nem volt ismert a tüntetés meghirdetésének időpontjában. Ez azonban a résztvevőket egyáltalán nem zavarta. A szónokok ugyanis – élükön a vadonatúj főpolgármesterrel – ugyan azokat az intellektuális (sic!) paneleket hajtogatják immár tíz éve, csak azt kell behelyettesíteniük, hogy éppen mit akar a kormány „elvenni”, „romba dönteni”, „beszántani”. A nagy megmozdulás érdekes eseménye volt egy bizonyos Pintér Béla felszólalása.

Róla tudni kell, hogy ő Budapest több színházában is világhírű rendező és szerző. Nagy hírnévre tett szert, mint a becsületsértés és rágalmazás határait súroló színművek szerzője, rendezője és a jobboldal ostora. Sajnos nem tudom megítélni színházi, művészeti tehetségét, lévén egyetlen alkotását sem láttam, és ez már így is marad. Ám zsinórmértékként tekinthetek arra, hogy Stumpf Andrásnak tetszik, így az eddigi tapasztalataim alapján, nekem bizonyára nem.

Pintér Béla és Karácsony Gergely.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Néma Auróra

A folyó utcai és egyéb jelenetek szereplői nem egyformán kockáztatnak.

A kormány aktuális fenyegetettsége minimális. Az ellenzék pártocskái ezzel szemben csak tovább gyengülhetnek, ha ez a kívülről is szított akciózás sem lesz nekik elegendő ahhoz, hogy saját szerény létezésüket nyomatékosítsák.

Amit a folytatásos prezentációkban láthatunk, az a vehemens, de hatástalan Orbán-gyűlölet, ami nem új keletű emóció. Rugdosták itt már a tüntetők a maguk gyártotta Orbán-szobor fejét a Clark Ádám téren, nem is olyan régen. Hiába rugdosták, a választáson utána a Fidesz-KDNP megint parlamenti kétharmaddal győzött.

Ehhez képest az „O1G” – féle piacosított üzenet, nem olyan nagy ötlet, csupán a politikai ízléstelenség egy újabb gyöngyszeme, melyet még csak nem is önálló kútfőből kotortak elő. (Tényleg, ha már üzlet, az ötletgazda S. L. kapott ezért tőlük valami jogdíjat? Nem mintha rászorulna, csak úgy a piaci rend kedvéért.)  


A lyukas zoknis forradalom

Hadházy Ákos lyukas zoknija a “lázadás” és az ellenzék közös szimbóluma lett.

Az év kezdetén megalkotott “Szrtájk!” feliratú tüntetéses molinó után azt gondoltam, ezt már nem lehet semmivel sem alulmúlni. Mégis sikerült.

Az MTVA épületének decemberi “bevétele” után Hadházy Ákos Szél Bernadettel együtt visszatért a “tetthelyre”. Úgy tűnik, náluk még nem múlt el a pszichózis, még mindig a tüntetések hatása alatt állnak. Nem is lehetett más céljuk, mint fenntartani azt a lázat, amely néhány ezer embert tényleg elragadott Budapesten tavaly decemberben.

Szél és Hadházy azonban előreszaladt, elfelejtettek hátranézni a köztévé bejáratából, így nem láthatták, hogy ketten maradtak, a “lázadó tömegek” eltűntek.