Galló Béla
Galló Béla politológus

Egy minőségi úr

/Sárközy Tamás 1940-2020/

A tárgyilagosság elkötelezettje volt.

Senki se tudott olyan szellemesen – és hedonisztikusan – tárgyilagos lenni, mint ő. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom, egyéniségének példája sokakat vonzott a tudományos pályákra.

Munka-centrikus volt, de mi sem állt tőle távolabb a szobatudósi létnél, ellenkezőleg: neki - ahogyan egy interjújában fogalmazta - az élet volt a hobbija.

Ami szívén, az a száján is, és ez persze nem igazán karrierépítő tulajdonság. Ráadásul rendszerint fölfelé köszörülte a nyelvét, lefelé ne nagyon poénkodjon az ember - ez volt a humor-etikai alapelve. S bár jogtudományi munkássága minimum két akadémikusi oeuvre-vel is felért, mégse lett akadémikus: a fentiekből következően nyilván nem véletlenül.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Új világ

Két szomorú évfordulóról is megemlékezhettünk a minap. 74 éve ez idő tájt dobtak atombombát Hirosimára és Nagaszakira; tízezrek halálával beköszöntött az atomkorszak.

„Jaj, mi maradt a pusztulás után?

Az Atom, a Hidrogén, a Neutron után?

Átok és iszonyat? Átok és iszonyat!”

Juhász Ferenc: Az éjszaka képei

1945. augusztus 9-én a japán Kokura városa fölött vastag felhők gyülekeztek, a város lakói, lehet, hiányolták a napsütést és nem tudták, hogy ezek a felhők mentették meg az életüket. Amateraszu Ómikami istennő a védelmébe vette őket. Az amerikai légierő, Charles W. Sweeney őrnagy vezette, Bockscar elnevezésű B-29-es bombázójának ugyanis ez a város volt az eredeti célpontja. Csak a felhők takarta célpont helyett, a tartalék Nagaszakira esett a választás. Három nappal előtte Hirosima volt a célpont. A Nagaszaki robbanás 70 ezer ember halált okozta azonnal és további tízezrekét a későbbiekben. A borzalmas pusztítás azonban, önmagában, nem emeli ki a két város sorsát a II. világháború történetéből.

E háború során – az emberi háborúk történetében tán először – minden résztvevő rendszeres és céltudatos hadat viselt az ellenség civil lakossága ellen. London, Hamburg, Drezda lakossága tanulta meg, hogy a háború immár nem csak a katonák dolga és hogy az asszonyok, gyerekek, öregek halála nem csupán „járulékos kár”, hanem elsőrendű hadicél. Az hogy ebben a pokoli játszmában milyen okok játszottak közre és hogy volt-e hadászati értelme, azon már sokat vitatkoztak és bizonyára fognak is, a hadtörténészek.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A tudomány szabadságáról

Itt tartunk négyszáz évvel Galilei után. A tudomány és a vélemény szabadsága újra csak addig érvényes, amíg hittételeket nem érint.

1633. június 22-én, majd négyszáz évvel ezelőtt, az Inkvizíció bírósága Rómában ítéletet hirdetett egy bizonyos Galileo Galilei ügyében. Az illető alapvető bűne az ún. „heliocentrikus” világkép tanítása volt, mely szerint a Föld a nap körül kering. Ezt ő Kepler nyomán hirdette, de maga is végzett kísérleteket, melyek – szerinte – ezt a nézetet igazolták. Az ítélet eltiltotta a további „tévtanok” terjesztésétől és hátralévő életét házi őrizetben töltötte. (A dolog valójában sokkal bonyolultabb és Galilei szerepe is jóval vitathatóbb, de ez most mellékes. Így tanítják és kész.) Galilei a felvilágosodás hőse lett. A későbbiekben a nyugati világot meghódító szekuláris és liberális gondolkodás a tudományos szabadság hőseként tekintett rá. Annak igazolásaképpen, hogy bármilyen ideologikus beavatkozás a tudomány ügyeibe káros és veszélyes, mert hátráltatja a tudomány haladását. Galilei peréből a tudomány szabadságának tantétele lett, gondoljunk csak az MTA, vagy a CEU ügyében hangoztatott álláspontokra, melyek a „tudomány szabadságát” féltették és féltik óriási hangerővel.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Tudomány

Némi média-port vert fel az utóbbi időben a tudomány szabadságának kérdése, olyannyira, hogy még a Sargentini-féle röpiratban is szerepel az erről alkotott, vádként megfogalmazódó vélemény.

Visszatekintve, nagyjából arról szólt a vita, hogy mennyiben megengedett a tudomány ügyeibe „kívülről” beleszólni. A kritikusok szerint semennyire, a tudománynak önigazgatónak kell lennie, mert akik kívülről kívánnak beleszólni azok „nem értenek hozzá” és mindenféle oda nem tartozó dolgokat visznek bele, mint a politikai meggyőződés, vagy a vallás. Ez – tapasztalatom szerint – roppant elterjedt vélekedés, még olyanok részéről is, akik többé-kevésbé egyetértenek a kormány politikájával.

Ha az okokat keressük, azt találjuk, hogy manapság valamiféle vallás-pótlékká vált a tudomány. Sokakra jellemző egyfajta tudomány-messianizmus, az a gondolat, hogy a tudomány fogja megoldani a problémákat, válaszolni fog az égető kérdésekre – csak ki kell várni e válaszokat. Hogy mindez miképpen fejlődött ki, vált elterjedté, az hosszú-hosszú és unalmas fejtegetéseket igényelne, melyektől itt és most eltekintenék. Akit mégis érdekel, annak javaslom Khun, Lakatos és Feyerabend urak munkásságának tanulmányozását. Helyette az önigazgató tudomány hívei számára álljon itt egy történet arról, miképpen is működnek a dolgok valójában ott, ahol tudomány éppen igazgatja önmagát.