A totalitárius ikrek természetesen a náci és a kommunista eszmeiségre vonatkoztak, egyértelmű utalással: a két eszme, illetve a két rezsim egy tőről született, és felépítésében is hasonlatos volt. Furet tudta, hogy mit beszélt, hiszen 1956-ban hagyta ott a Francia Kommunista Pártot, majd megírta a kommunizmust leleplező hatalmas esszéjét. Jó barátságot ápolt a nemrég elhunyt Ernst Nolte német történésszel, aki a másik oldalról közelítve, „A fasizmus korszaka” című könyvében bizonyította be a fasizmus különböző arcainak rokonságát a marxista alapú totális mozgalmakéval.

(Kép forrása: itt.) 

(Terrorkészültség Párizsban.)

Márpedig az Emberi Jogi Bíróság az utóbbit jóváhagyta. Azaz: a munkaadó jogszerűen nézhet bele a munkavállalók e-mailezésébe. A munkahelyibe – egyelőre. Ez ellen senki sem tiltakozik. Nem tiltakoztak túlságosan akkor sem, amikor Angela Merkel odasúgott valamit a digitális világ Bonojának, Mark Zuckerbergnek, hogy talán korlátozni kéne ezt-azt a Facebookon. Az ilyen törekvésekkel semmi probléma nincs, hiszen ha a szólásszabadságot Szent Cél érdekében korlátozzák – pl. a „rasszizmus” visszaszorítása érdekében –, akkor minden pöpec.

Az emberjogi doktrína univerzális, pártokon és politikai nézeteken átívelő elfogadottságnak örvend. Hivatkoznak rá bal- és jobboldaliak egyaránt, ez a pozitív kánon, amit szembeállítanak a zsarnokságokkal, diktatúrákkal. Talán épp e széles, majdhogynem kérdés nélküli konszenzusnak köszönhetően a doktrína tartalma megfoghatatlan, változékony, illékony. Általánosságban nehéz is bírálni, mert azt sem tudjuk, mit bírálunk.

Ezért érdemes a feltétel nélküli alapjövedelem példáját venni (Orbán Balázs egy más szemszögből már írt róla itt). Ez ugyanis remek példa arra, hogy egy doktrína miként inflálódik, és hogyan terjeszti ki logikáját mindenre – majd válik abszurddá.