A globalista eliteknek nincsen jó ajánlata a nyugati világ emberének. A Nyugat-Európában és az USA-ban korábban megszokott jólétről széles rétegek már csak álmodnak, miközben a COVID lecsengése után egyre újabb — immáron a klímaváltozással indokolt — megszorítással szembesülnek, amelyek a középosztályt még szegényebbé teszik.

Németországban már 2024-től csak a hőszivattyút akarták engedélyezni új fűtési rendszerként; 2025-től jön a készpénzt felváltó digitális jegybanki euró, 2035-től már nem árulnak belső égésű motorral szerelt autót. Miközben betiltanák a TikTok-ot jön az uniós cenzúraszabályozás, az elhibázott brüsszeli szankciók miatt leépül az ipar és recesszióba fordul a gazdaság; a szankciós infláció felemészti a megtakarításokat és elszegényíti a középosztályt. A sort folytathatnánk.

A romló életszínvonal mellé már kezdik felkészíteni a nyugati társadalmakat arra, hogy Ukrajna és Tajvan érdekében minimum növelni kell a háborús felkészülés költségeit, maximum a Nyugatnak kell ezekben a távoli országokban egyre nagyobb áldozatok árán megvédenie a soha senki által nem részletezett “értékeinket”.

Mivel ezt a politikát már egyre nehezebb eladni a nyugati embernek, akik közül a változások első és fő veszteseinek számító alsó-középosztály és kékgallérosok mellett egyre többen szavaznak a bevándorlás ellenes és szuverenista pártokra, a hagyományos pártok már alig tudnak hagyományos kormánykoalíciókat alkotni.

Hiába a közösségi média cenzúrája; a bevándorlásellenes és békepárti politikai erők elleni lejáratás; a fiatalok klímaszorongás általi hiszterizálása és hiába a kioktató felsőbbrendű morálpolitizálás. Nyugaton a többség már látja, hogy a globalista elitek felmondták azt a társadalmi szerződést, ami a jólétüket sokáig garantálta. Az elit persze köszöni szépen, gyarapszik, magánrepülővel utazik és mint Soros György, három méter magas fallal körülvett elővárosi villákban lakik.

Nem kértek a szivárványkoalícióból

A hivatalos verzió szerint Angela Merkel nem akart “csúnya képeket” a határokon, ezért nyitotta meg egyoldalúan a német határt “minden szír” előtt. Tudjuk, hogy onnantól minden migráns szírnek és kiskorúnak vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba jusson.

Berlin és Brüsszel több legyet akart a migránsok beeresztésével és kötelező szétosztásával egyszerre leütni: a lopakodó föderalizáció mellett az életerős fiatal férfiak százezrei vérfrissítésként megoldást kínálnak az öregedő és csökkenő lélekszámú európai társadalom problémáira. A kétmilliós tömeg integrálása lendületet ad a belföldi fogyasztásnak, és idővel enyhíti a kontinens minőségi munkaerő problémáját. Papíron legalábbis.

Azóta már tudjuk, hogy Merkel akkori va banque játéka azt a célt is szolgálta, hogy a “humanitárius imperializmus imperatívusz” jegyében Európát tovább lökje a föderális Európai Egyesült Államok irányába, hiszen a migráció örve alatt a határőrizettől a menekültügyi eljáráson át egészen az integrációig mindent Brüsszel hatáskörébe lehetett volna utalni. Az adósrabszolgaságból közös valutából kimaradó országok is bekerültek volna a zsákba. Kis híja volt, hogy nem sikerült.

Szívóhatás van, toló nyomás nincs.

Ha Erdogan beváltja régóta lebegtetett fenyegetését az Európai Unióval kötött migrációs megállapodás felmondásáról, vagy akárcsak elnézi a beszivárgást, ez szerte a kontinensen még inkább helyzetbe hozhatja az Unió eddigi migrációs politikáját elutasító erőket

Ráadásul fél év múlva már egy nagy valószínűséggel kedvezőbb politikai összetételű Európai Tanács fogja megvitatni a kérdést, vagyis a betelepítési kvóta ellenzői erősebb helyzetből futhatnak neki a vitának.

(Kép forrása: itt.)

Egyik szemünk tehát nevet ugyan, de a másik sír: a hatékony határvédelem elemi érdeke lenne Európának, de az Unió továbbra is képtelen elszánni magát a szükséges intézkedések meghozatalára. Ez rossz hír.