Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

A következő célpont Magyarország?

A határzár után most a terrorkészültség lett nevetség tárgya a balliberális médiában. Pedig a helyzet véresen komoly.

(Kép a megerősített határvédelemről.)

Egy évvel ezelőtt a balliberális média jelentéktelennek aposztrofálta az illegális bevándorlás problémáját. A déli határzár építését nevetség tárgyává próbálták tenni, egyszerre bélyegezve feleslegesnek és hatástalannak. Hamar kiderült azonban, hogy csúnyán melléfogtak ezzel az iránnyal. A bevándorlás nem a Fidesz által kreált álprobléma, hanem az EU történetének egyik legnagyobb válsága.

Most, amikor Magyarország a létező leghalálosabb terrorszervezettől kap fenyegetést, a balliberális tábor megint a régi lemezt teszi fel. A Soros-média a magyar emberek biztonsága érdekében tett kormányzati intézkedéseken élcelődik, és még az Iszlám Állam fenyegetése után is azt állítják, hogy „nem létező háborút vizionál a magyar kormány.” 


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Brüsszel, március 22.

Robbantottak Brüsszelben. A precedensek alapján minden valószínűség szerint ferences szerzetesek vagy haszidok tehették. Ezt már csak azért is feltételezhetjük, mert az érzékenyítő tréning éllovasai szerint a terrorista az terrorista, nincs neki eszméje, a vallás pedig vallás, punktum. (Kivéve a béke vallását.) Ez az írás elvileg azon a csúnya előítéleten alapult volna, hogy az elkövetők iszlamisták – és mit ad Isten, valóban azok. Sokan lepődtünk meg.

(Belga rendőrök és mentők a brüsszeli metróban történt robbanást követően Mallbeek állomásnál.)

Amikor annak idején néztük a Monty Pythonokat, jókat mulattunk a Lorettás jeleneten, meg azon, amikor az Élet értelmében megkérdi az orvost az anyuka, fiú-e vagy lány a gyerek – az orvos meg azt válaszolja, korai még a szerepek ráerőltetése. Ezek a jelenetek mára egy dokumentumfilm részeit képezhetnék.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mi kell még?

Nicolas Sarkozy volt francia elnök tegnap egy tévéinterjúban azt nyilatkozta: ki kéne már mondani végre, hogy Európában háború van. Ekkor még nem tudhatta, hogy szavait az alig 12 órával később Brüsszelben elkövetett, emberéleteket követelő terrortámadások teszik még kézzelfoghatóbbá.

(A brüsszeli Zaventem repülőtér a robbantások után.)

A reggeli támadásokban nem a halálos áldozatok száma, vagy a merényletek trivialitása a legborzasztóbb, hanem az, hogy a belga fővárosban közel négy hónapja rendkívüli biztonsági készültség van érvényben. A terroristák pedig nem az utcán vagy egy szórakozóhelyen, hanem kiemelt védelem alatt álló helyeken robbantottak. A Zaventem repülőteret szabályosan telepakolták bombákkal. A támadások másik helyszínét, Maelbeek metrómegállót pedig csak néhány perc séta választja el az Európai Bizottság és az Európai Parlament épületeitől. A támadással azt jelezték, hogy ott csapnak le, ahol csak akarnak. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

Meddig fáj az állam?

Ha a kormány tényleg újabb nemzeti konzultációval rukkol elő – ezúttal a terrorveszéllyel indokolt alaptörvény-módosítás ügyében –, az eredmény borítékolható. A válaszadók többsége alighanem rábólint majd a nagyobb biztonságot ígérő változtatásokra.