történelem” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 67

Máthé Áron

történész

Ki az antiszemita?

2019. szeptember 28.

Bő száz évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia az európai zsidóság számára szokatlan és előnyös asszimilációs feltételeket kínált.

Magyarország ebből a szempontból már régebbi hagyományokkal bírt: például a „csárdás”, mint olyan, egy magyarba olvadt zsidó, Rózsavölgyi Márk lelkes kultúrharcának köszönhette létét. Miközben Franciaország a Dreyfus-üggyel, majd a „kartoték-botránnyal” volt elfoglalva, Oroszországból pedig a pogromok elől menekültek a zsidók, Ausztria-Magyarország a béke szigetének tűnt. Annyira, hogy hamarosan azt a következtetést vonták le az Osztrák-Magyar Monarchia kritikusai, hogy ez a birodalom – különösen Magyarország – a „zsidó paradicsom”. Az egyik ilyen kritikus Karl Lueger, Bécs polgármestere, Hitler korai példaképe volt. Luegertől származik a mondás: „Hogy ki a zsidó, én mondom meg”.

Az első világháború azután sok mindent megváltozott. Magyarországon vörös és fehérterror váltotta egymást, Bécs pedig bevörösödött: a balos szocdemek egyik európai fellegvára lett. Bécs adott otthont a Magyarországról menekülő „vörös emigráció” számos alakjának is, akik nem szégyellték egész Európát telekiabálni. Egészen elképesztő kampány folyt ekkoriban Magyarország ellen. És hogy miért? Mályusz Elemér szerint azért, mert a szélsőbaloldali politikusoknak és publicistáknak „azt is be kellett látniok, hogy a visszatérésnek [...] útjában áll az otthoni polgári kormányzat. Arra, hogy ezt a kormányt a magyar közvélemény megnyerésével buktassák meg, nem is gondolhatnak. [...] Maradt még egy menedékük: a külföldi államok közvéleménye, amely - szerencséjükre - rosszul, vagy alig van informálva otthoni szereplésükről, s amelyet ennélfogva könnyű félrevezetni.” (Vajon csak első ránézésre tűnik úgy, hogy megalapozott az áthallás mai korunkkal?)

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Október 6. – A hősök napja

2019. október 06.

1849. október 6-a beégett a magyar nemzet tudatába.

Az aradi 13 vértanú, a kivégzett Batthyány Lajos, a többi meggyilkolt, börtönbe zárt szabadságharcos mellett tízezrekre rúgott azoknak a honvédeknek a száma, akiket besoroztak a Habsburg-hadseregbe. Szörnyű körülmények között kellett szolgálniuk, főleg Észak-Itáliában, de a birodalom más vidékein is. A tiszteket is közlegénysorban vették állományba és a szadista császári strázsamestereket nem nagyon kellett bíztatni, hogy rajtuk éljék ki frusztrációikat. Persze azért még bíztatták is őket.

A besorozott tisztek közül az egyik a ma kissé abszurdan ható Kun Béla nevet viselte. De akkoriban még becsületes név volt ez. Kun Béla a Veszprém megyei alispán fia volt, s a szabadságharc idején, 18 évesen, hadnagyi rangban az egyik huszárezredben szolgált. Két bátyja és egy öccse szintén honvédnak állt, s csak kishúga maradt a családi otthonban.

1848 csikorgó szilveszterén a vérmes, de nem valami ügyes hadvezér, Perczel Mór a saját nevét viselő városka előtt csatát ajánlott a visszavonuló honvédsereget üldöző császári seregnek. Nem volt jó döntés, ráadásul – ahogyan Jókai írja – Perczelnek megjósolták, hogy a saját nevét viselő helységektől óvakodjon.

A magyar sereg vereséget is szenvedett, s az áttörés kihasználására Jellasic két vértesezredet küldött előre. Úgy tűnt, hogy minden el fog veszni, és a magyar sereget nagyjából-egészében fogságba ejtik. Néhány huszárszázad sorakozott fel az ellenlökésre, de közülük is vagy három megfutott látva a vértesek rendezett acélfalát közeledni. Kun Béla hadnagy rászólt a legényekre, hogy neki kell menni a vasas németeknek.

     - Márpedig mi ezzel a csapattal meg nem mérkőzhetünk, csóválta a fejét egy vén huszár.

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Új év, vagy amit akartok

2019. december 31.

Az emberek szeretnek ünnepelni. Így aztán megünneplik azt a pillanatot is, mikor a naptár szerint, új év kezdődik. A Föld nevű bolygó pályájának nem kitüntetett pontja ez, amint a többi csillag és bolygó életében sem.

Az ünnepek: bejegyzések a szürkén egyhangúan folyó időben. Először talán Gaius Julius Caesar – egyike azoknak, akik úgy hitték, dönthetnek bárki, mindenki sorsa felől, pedig csak ember volt ő is – jelölte meg az évnek ezt a napját fordulópontként. A természet – bárminek gondoljuk is – nem ismer kitüntetett pillanatokat és ijesztő, embertelen egyhangúsággal és közönnyel őrli az időt és a dolgokat. Mi, emberek, azonban folytonosan és természeti léptékkel mérve, nagyon gyorsan változunk.

Eleinte alig várjuk az évek teltét, úgy gyűjtjük őket, akár a kincseket. Minél hamarabb fel szeretnénk nőni, hogy önállóakká váljunk és megvalósítsuk sorsunkat, amely – meggyőződésünk szerint – nagy és jelentős tettekre hatalmaz föl bennünket. Gomolygó álmok és remények élnek bennünk, melyek beteljesedéséhez sürgetnénk az időt. Később – mondják – megbánjuk majd ezt, de mi nem törődünk velük, „mit tudják ők” gondoljuk és sietünk tovább, hisz oly közel a lehetőség.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Don-kanyar: ami mögötte volt, és ami utána van

2020. január 13.

Hetvenhét évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a szovjetek támadása Don folyó mentén elterülő frontszakaszon a 2. magyar hadsereg állásai ellen.

A szovjetek nem bízták a véletlenre: eleinte „erőszakos felderítési kísérletnek” titulálták az akciót, hátha mégsem fog menni. És rajtunk, magyarokon igazán nem múlott: volt, ahol szovjet hullahegyek halmozódtak fel a magyar vonalak előtt; volt, ahol teljes magyar zászlóaljak estek el inkább az állásaikban, semhogy hátráljanak; és akadt olyan eset is, amikor az utolsó töltény ellövése után a -35 fokos hidegben Vécsey alezredes feltűzette a szuronyokat, és sikeresen kivágta magát a rábízottakkal együtt. Az összeomlás csak a négy-öt napos véres harcok, és az ellenlökések kudarca után követően következett be. Az vesse az első követ a pánikba esett legénységre, vagy a fejüket elvesztő tisztekre, aki harcolt már mínusz harminc-negyven fokban, éjszakázott a csikorgó hidegben a szabad ég alatt, és akit kergettek már a hómezőkön a T-34-es tankok. A magyar helytállás tehát nem szenvedett csorbát, még akkor sem, ha egyes, a németeknek megfelelni akaró főtisztek olyanok írtak, hogy „megutáltam a magyar bakát”. (Az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező és józanul gondolkodó magyar tisztek éppen hogy a németeket utálták meg, amikor azok lelökték a magyarokat a sebesültszállító szánokról, vagy amikor nem engedték fedél alá a kimerült honvédeket…) Az összeroppant parancsnok, Jány Gusztáv tábornok a végén kiadta hírhedt parancsát, amelyben megállapította, hogy a „2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. Hát nem, nem vesztette el becsületét. Becsületét elvesztett hadsereg részére nem harcolják ki az utódok egy hatalmas temetői emlékpark építését idegen földön, egy győztes nagyhatalom hivatalos narratívájával szembemenő módon.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

Tényleg itt a brexit

2020. január 31.

A britek mennek, mi maradunk. Az még nem látszik, hogy melyik fél veszít vagy nyer többet, annyi azonban bizonyos, hogy a beharangozott világvége elmaradt. Mostantól (Nyugat-)Európában legalább két alternatíva verseng egymással és ami riasztó: mindig a britek voltak a győztes oldalon.

A spanyol Armada, Napóleon kontinentális zárlata, a Kaiser és Hitler U-Bootjai, de még Sztálin cambridge-i mesterkém-hálózata sem tudta a szigetországot térdre kényszeríteni. A britek alapjában nyugodtak (Keep Calm), valamint kellően szervezettek és fegyelmezettek a válságok kezeléséhez.

Hisznek magukban.

A brit társadalmat lelkileg is felkészítették a távozásra. A II. világháború győztes hatalmai 1945 óta nem nyertek háborút, nem véletlen, hogy a britek sem a Falkland-szigetek sikeres megvédését, hanem a két világháborút filmesítik meg újra és újra. A Király beszéde (2010) felvillantja a németbarát uralkodó veszélyét. A Dunkirk (2017) a britek helytállását és leleményességét mutatja a brexit francia összeomlás napjaiban. A Legsötétebb óra (2017) azt mutatja be, ahogy Churchill a kontinens elvesztése után sem alkuszik meg a németekkel. Az 1917 (2019) pedig a trükkös németekre figyelmeztet, akik csapdát állítanak a briteknek.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Kommunizmus ma?

2020. február 25.

Európa nyugati fele szerencsésnek tarthatná magát, hogy nem kellett kipróbálnia élesben a kommunizmust. Ennek azonban van egy súlyos ára is. Nem fogják fel, hogy mit „veszítettek” ezzel.

Azok a népek, akik nem tekintenek vissza a múltra, nem fognak gondoskodni utódaikról sem. /Edmund Burke

Úgy tűnik, nem is kevesen vannak, akik nagyon szeretnék a marxi elméletet Nyugaton is átültetni a gyakorlatba. Franciaország esetében a templomgyújtogatások még csak jelképes támadást jelentenek az európai identitás, a keresztény hagyomány ellen. A francia királyok temetkezési helyének feldúlása pedig azt mutatta, hogy a szélsőséges anarcho-kommunisták immár a muszlim migránsokkal is összefognak.

Nemrégiben azonban arról is olvashattunk, hogy egy franciaországi konzervatív konferenciát szélsőbaloldali aktivisták zavartak meg Toulouse városában. A rendezvény helyszínéül szolgáló terembe szélsőbaloldali militánsok füstbombákat dobtak, és minden korábbinál erőszakosabb módon zavarták meg a rendezvényt – áll a tudósításban. De nemcsak erről volt szó. Hanem arról is, hogy tökéletes, süket csend övezte a támadást, amely nyilvánvalóan a szólásszabadság megfojtására irányul. Semmi médiakampány, semmi tematizálás. Pedig nem kis csoportokról van szó. A francia belügy adatai szerint legalább 10 ezer mindenre kapható szélsőbaloldali van az országban, akik szabályos kiképzésben részesülnek. Saját övezeteket hoznak létre, ahol nem érvényesül az állami szuverenitás. Néhány éve 1500 katonát (!) vetettek be az egyik „zóna” felszámolására. A hasonló szélsőbalos hálózatok azonban nem csak Franciaországban, de Németországban, Olaszországban és Svájcban is jelen vannak. Magukat antifának (antifasiszták), mindenki mást meg fasisztának hívnak.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

7 nagy járvány, amely után új világ következett

2020. március 22.

A wuhani koronavírus megjelenése és a betegség „pándémiává”, vagyis világjárvánnyá való változása egészen elképesztő rendszabályokat hozott világszerte.

Kínában gyakorlatilag olyan védekezéssel sikerült megállítani, amelyet biológiai támadásra dolgoztak ki. Iránban hasonló rendszabályok hiányában a legfelső vezetésből több tucatnyian haltak meg, és a fertőzési nyomás miatt magas a nem-idős áldozatok aránya is. A nyugati világban pedig egészen egyszerűen leállították a gazdaságokat és a társadalmakat. Egész légitársaságok ragadtak a földön; nem közlekednek a nemzetközi vonatok; bezártak az üzletek, és lassan a gyárak is leállnak. A járvány megfékezéséhez nagyon más út, mint a távolságtartás nem igazán kínálkozik, jóllehet, néhány gyógyszeres kezelési módszert már január óta figyelemre méltó hatásfokkal alkalmaznak – legalább a tünetek enyhítésére.

Az már most látszik, hogy az egész nyugati közösség – és benne Magyarország is – súlyos gazdasági hatásokat lesz kénytelen elszenvedni. Egyből felerősödtek azok a hangok, amelyek eddig zöld színbe csomagolva kárhoztatták az európai embert, most pedig arról prédikálnak, hogy „nem mehet úgy semmi, mint előtte”. Mások azon örvendeznek, hogy a delfinek ismét megjelentek a velencei lagúnákban, és hogy ez mennyire aranyos. (Persze az Anyatermészetet egyáltalán nem érdekli, hogy mi aranyos és mi nem; ha nincs ember, aki „aranyosnak” találjon valamit, akkor ezeknek a dolgoknak nincs értelme). Megalapozottabb vélemények szerint a globális szuperkapitalizmus működésén kellene változtatni: az „olcsó tévék – költséges járvány” összefüggése miatt. Egyszóval, úgy tűnik, hogy valóban, valamiképpen új korszakába fog lépni a világ. Hogy ez milyen lesz – hogy milyen legyen – ,azon talán még korai elmélkedni, viszont érdemes visszapillantani a történelemben, hogy milyen változásokat okozott egy-egy járvány, és az arra adott reakciók.

Az „Antoninusi-járvány” Kr.u. 165-185

Marcus Aurelius, a filozófus császár uralkodása idején két hullámban tört ki. Nincs megegyezés arról, hogy mind a két hullám feketehimlő volt, vagy csak az első feketehimlő, a második kanyaró. Annyi bizonyos, hogy a második hullámban egyedül Rómában napi 2000 ember halt meg, és a fertőzöttek között 25%-os volt a halálozási arány. A két járvány becslések szerint legalább 5 millió áldozatot követelt a nyugati féltekén, megtizedelte a légiókat, és megszakította a Kína és Róma között működő távolsági kereskedelmet az Indiai-óceánon, és Kínában is súlyos zavarokat okozott. A római hadsereg hadjáratait meg kellett szakítani. A barbár germánok között kevesebb áldozatot szedett a járvány, aminek a következménye a jól ismert, békebeli római világ végét jelentette. A központosítás most megbosszulta magát: a gazdálkodó népességre és a középső rétegre nehezedett a megkötések új sora. Hamarosan beköszöntött a katonacsászárok kora, és a száz évig tartó válság.

(Jules-Élie Delanuay: Pestis Rómában.)

Teljes cikk