történelem” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 67

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

A marxizmus életkora

2018. november 22.

„Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.” /G. B. Shaw/

Mint a fenti idézet is bizonyítja, van összefüggés az életkor és a marxista nézetek között. Ez a kapcsolat onnan jutott eszembe, hogy olvastam az Index nevezetű kiadványban egy TGM-el készített interjút. Az interjú kapcsán elsőként arra a sajnálatos tényre kell gondolnunk, hogy az emberek esze – tisztelet a kivételnek – idős korukra nem megjönni, hanem elmenni szokott, és az idős mesternél eme sajnálatos élettani folyamatnak vagyunk tanúi.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Ne szomorkodjatok, munkásőrök!

2018. november 21.

Bizonyára november hetedike közelsége tette, hogy a napokban egészen elképesztő beszámolók és vallomások láttak napvilágot a kommunista mozgalom hazai emlékezetéről és állásáról.

Kezdődött azzal, hogy a Figyelő című hetilap október végén beszámolt arról, hogy a rendőrséget nem érdekli, hogy vörös csillaggal és egyéb kommunista jelképekkel tüntetnek Budapesten. Nem, itt nem egy Heineken-ügyről volt szó, hanem a választások utáni nagy tiltakozó felvonulásokról, ahol az ellenzéki szivárvány-koalíció részeként immár menetrendszerűen tűnnek fel kommunista jelvényekkel menetelő csoportocskák. Talán még szomorúbb, hogy a nagy garral „Kádár-rendszerező” meg „pártállamozó”, illetve „ügynököző” ellenzéket sem zavarja a nettó komcsik részvétele a rendezvényeiken.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Szoborparkolás

2019. január 08.

Nagy Imre mártír miniszterelnök szobrának áthelyezése miatt nemzetközi tiltakozás zendült fel.

Az hagyján, hogy éppen „restaurálják a Horthy-rendszert”, de arról is szó esett, hogy a szobrot éjszaka vitték, ahogyan a Rákosi-rémuralom idején az embereket a fekete autóval. A legmesszebb talán az 1956-os forradalom leverésében kollaboráns Magyar Szocialista Munkáspárt utódszervezete jutott. Közleményük szó szerint így hangzott: „Nagy Imre szobrának elvitelével ismét nyilvánvalóvá tette a Fidesz, hogy mit gondol az 56-os eseményekről. Ismét bebizonyította azt, hogy nem a forradalom demokratikus tartalmát, hanem az annak hátterében húzódó horthysta restaurációs kísérletet tartja követendő példának”. Ez az értékelés megegyezik az MSZMP 1956. december 5-i téziseivel: „Az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom”.

De vajon mi áll a kórus szövegének hátterében?

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Egy csángó történet Ferenc pápa csíksomlyói látogatása elé

2019. január 20.

Ferenc pápa a „csentenár” – vagyis Erdély Románia általi megszállásának 100. évfordulója - alkalmából felkeresi a magyar katolicizmus talán legnagyobb búcsújáró kegyhelyét, a csíksomlyói kegytemplomot és az ott létesített Hármashalom-oltárt.

Pontosítanunk kell: jóideje ugyanis nem csak a magyar katolicizmus kegyhelye, hanem az összmagyarság egyik fő misztikus központja is a helyszín. Ferenc pápa egy héttel a szokásos pünkösdi búcsú után fog érkezni, és nem sokkal a Batthyáneum nevetséges okokra alapozott, ismételt elvétele-, illetve nagyjából egy évvel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium üldözésre hajazó, megoldatlan ügye után.

A pápa látogatásával kapcsolatban vannak reménykedő hangok, és maga Böjte Csaba testvér is ilyen irányú várakozásairól beszélt. Másfelől nézve a dolgot azonban néhány aggasztó lehetőség nagyon is valóságosnak tűnik. Többek között az, hogy Csíksomlyó magyar közösség megmaradásának helyszíne helyett a továbbiakban a román katolikusok kegyhelye lesz, vagy, ami rosszabb, az ökumené jegyében akár az ortodoxok ügye is. Ez utóbbi a magyar múlt megszokott módszer szerinti asszimilációja lenne.

Történészként a lehetőségek latolgatása helyett inkább egy már megtörtént esetet szeretnék Önöknek elmondani. Egy ma Romániában található kisváros történetét, a Kárpátokon túl, a Jászvásártól (Iasi) nem messze fekvő Kotnár moldvai település történetének néhány fordulatát.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Üss vissza! – Balassagyarmat, a legbátrabb város

2019. január 29.

Szétesés, züllés, éhínség, irigység – rosszul festett Magyarország száz esztendővel ezelőtt.

A román, szerb és cseh fegyveresek hol fosztogatva és erőszakosan nyomultak egyre beljebb, hol pedig az impotens és szerencsétlenkedő magyar hatóságok segítségével békésen. A tökkelütött budapesti kormány pedig hol fegyverek átadásával segítette a román nemzetőrség megalakulását, hol meg éppen jegyzőkönyveket vett fel az egyes városok, területek megszállásáról. Hogy jegyzőkönyvek helyett katonákat kellene állítani a határra, ettől a se-nem-polgári, se-nem-demokratikus budapesti kormányzat úgy ódzkodott, mint ördög a tömjénfüsttől.

A szerbek léptek leggyorsabban, hiszen 1918 november végére már Pécset és Baranyát is megszállták. Azután a sötét év „fekete adventjén” lényegében megszületett az erdélyi román uralom, majd karácsonykor Kolozsvár következett. Az új év beköszöntétől pedig a csehek kapcsoltak rá.

Január közepére a csehek szeme előtt már kezdett kirajzolódni a végleges foglalási terv: a Börzsöny, a Mátra, Gyöngyös, Aszód, Miskolc és a borsodi szénmedence. Január 15-én megszállták Balassagyarmatot és az Ipoly bal partján számos helységet. Először ellenállás fogadta őket, de a Károlyi Mihály vezette baloldali kormányzat utasítására visszavonultak a magyar csapatok. Balassagyarmaton is viták folytak az ellenállásról. Végül a rendet fenntartani képtelen vármegyei kormánybiztos, Rákóczi István hatására a vasútállomáson fogadták a bevonuló cseheket. A következő két hét alatt ízelítőt kaptak a cseh uralomból a gyarmati lakosok. A magyar nyelvű táblákat több helyen leszedték, kézbe vették a távírdát, új vasúti állomásfőnököt neveztek ki, az egyszerű vasutasokat pedig botbüntetéssel is sújtották. A kicsit korábban megszállt Léva és Losonc példája, hogy mire számíthatnak a mégannyira magyar többségű városok is.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Döglött kutya vagy élő oroszlán?

2019. február 25.

A kommunizmus áldozatainak emléknapján nem is annyira a 100 millió halott – köztük sok százezer honfitársunk – emléke a megdöbbentő, hanem az, hogy egy erős lobby még mindig nem adta fel kommunista terveit. Szolzsenyicin jegyezte fel egykor: „Nekünk, Oroszországban a kommunizmus egy döglött kutya. Számos embernek Nyugaton viszont még mindig élő oroszlán.”

A fenti balhitnek egyszerre volt oka és következménye az a nagyvonalú, szinte már-már jóindulatú hozzáállás, amivel 1990 táján a Nyugat az egykori kommunistákat befogadta. Emlékszem, 1992 körül Budapesten a Déli pályaudvarnál egy graffitire: „Nürnberget a békebűnösöknek is!”. Valóban, ahol áldozatok vannak, ott bizony kell, hogy legyenek elkövetők, tettesek is. De sem az áldozatok hangja nem keltett részvétet, sem pedig a tettesek bűncselekményei borzadályt. A kimerült, iszonyatos gazdasági sokkot átélő közép-európai népek nemzeti gondolkodói Nyugatról vártak bíztatást – de onnan ilyesmi nem is érkezhetett, hiszen az ottani politikacsinálók többre tartották az állítólagos stabilitást, és persze a piacok lerablását, mint az igazságtételt, és a közös Európai Ház erkölcsi alapjainak lefektetését.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

A szabadság népe

2019. március 15.

A nemzeti szabadságért a küzdelmet ma más eszközökkel vívjuk.

Mindig fájdalmasan dicső név:

Magyar, új fény ragyog ma rád,

Megint nagy népek millióit

Véded, megvédve a hazát!

 

Új barbároknak óceánja

Bús, lomha árral ostromol

S te állsz vérezve és dacolva,

Mint élő Szabadság-szobor!

 

Juhász Gyula 1914-ben írott verse bár egészen más történelmi helyzetben – az első világháborúban – íródott, valahogy mégis kísértetiesen emlékeztet valamennyi szabadságküzdelmünkre.

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk lekicsinyelni szabadságharcainkat. Hiszen, ami 1848. március 15-én kezdődött, az látszólag 1849. augusztusában be is fejeződött. Alig másfél év. Ugyanezt szoktuk mondani 1956-ról: két dicsőséges hét, megfeledkezve a fegyveres küzdelem további heteiről és a passzív ellenállás hónapjairól.

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Narratíva

2019. március 23.

A napokban jelent meg egy cikk Borhi Lászlónak, az Indiana Egyetem kutatójának tollából, „A szövetségesek provokálták ki a német megszállást, nem törődve a magyar zsidókkal” címmel.

Ebben a szerző, bizonyos iratok megismerése kapcsán, azt állítja, hogy a szövetségesek beugratták – ha tetszik átverték – a magyar kormányt, mert számukra előnyös volt a megszállás, mivel német csapatokat kötött le. A megszállás viszont egyúttal megpecsételte a magyarországi zsidóság sorsát is, akiket aztán tömegesen hurcoltak a koncentrációs táborokba. A cikk nem szabályos, akadémiai közlemény, nincsenek benne hivatkozások, bár idézetek igen, nevezhetjük tán tudományos ismeretterjesztésnek. 

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Új világ

2019. augusztus 15.

Két szomorú évfordulóról is megemlékezhettünk a minap. 74 éve ez idő tájt dobtak atombombát Hirosimára és Nagaszakira; tízezrek halálával beköszöntött az atomkorszak.

„Jaj, mi maradt a pusztulás után?

Az Atom, a Hidrogén, a Neutron után?

Átok és iszonyat? Átok és iszonyat!”

Juhász Ferenc: Az éjszaka képei

1945. augusztus 9-én a japán Kokura városa fölött vastag felhők gyülekeztek, a város lakói, lehet, hiányolták a napsütést és nem tudták, hogy ezek a felhők mentették meg az életüket. Amateraszu Ómikami istennő a védelmébe vette őket. Az amerikai légierő, Charles W. Sweeney őrnagy vezette, Bockscar elnevezésű B-29-es bombázójának ugyanis ez a város volt az eredeti célpontja. Csak a felhők takarta célpont helyett, a tartalék Nagaszakira esett a választás. Három nappal előtte Hirosima volt a célpont. A Nagaszaki robbanás 70 ezer ember halált okozta azonnal és további tízezrekét a későbbiekben. A borzalmas pusztítás azonban, önmagában, nem emeli ki a két város sorsát a II. világháború történetéből.

E háború során – az emberi háborúk történetében tán először – minden résztvevő rendszeres és céltudatos hadat viselt az ellenség civil lakossága ellen. London, Hamburg, Drezda lakossága tanulta meg, hogy a háború immár nem csak a katonák dolga és hogy az asszonyok, gyerekek, öregek halála nem csupán „járulékos kár”, hanem elsőrendű hadicél. Az hogy ebben a pokoli játszmában milyen okok játszottak közre és hogy volt-e hadászati értelme, azon már sokat vitatkoztak és bizonyára fognak is, a hadtörténészek.

Teljes cikk

Máthé Áron

történész

Piknik 30 - A német egység három évtizede

2019. augusztus 21.

Békés, boldog augusztus: magyarok és németek a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulóját ünnepelték Sopronban, s a két kormányfő udvarias beszédben méltatta egymást.

Valahogy az embernek mégis eszébe jut az Auróra együttes egyik száma, amiben azt éneklik: Búcsúzzunk szépen Iván, aki elmegy, az legyen vidám! Angela Merkel nem indul újra a kancellári székért, és talán a német-magyar politikai kapcsolatokban is javulás várható. Ez azonban nem Magyarországtól függ, hanem attól, hogy a németek mihez kezdenek magukkal.

Ez az év ugyanis egy másik, méghozzá százéves évforduló is a németek számára. 1919. június 28-án Versailles-ban írták alá az első világháborút lezáró békét a győztesek a németekkel. Bár jóval enyhébb volt, mint a mi Trianonunk egy évvel később, egy dolog mégis közös volt a két diktátumban: a győztesek jogi és erkölcsi ítéletet mondtak a legyőzött Németország felett. Bár Németország vezetőinek fafejűsége miatt a vereségre rászolgált, de arra nem, hogy éppen azok átkozzák ki a civilizált nemzetek sorából, akik kiprovokálták a Nagy Háborút. A következmények ismertek: bár nem volt szükségszerű, de a németek útja egy újabb, immár teljes világháborús összeomlásba vezetett. 1945 a mai napig a „Nulla Év” a németek számára. Innen, a nulláról kellett felállniuk, és újra – szó szerint is – felépíteniük magukat. Mindez a nyugatnémeteknek, a Német Szövetségi Köztársaság polgárainak kemény munkával és egy szilárd erkölcsi rendszerrel sikerült is. Mindeközben a német nemzet másik fele kommunista diktatúra és szovjet elnyomás alatt élt. Így tehát 70 évvel a Versailles-i béke után, 1989-ra minden együtt állt, hogy a németek pozitív hősökként, „jófiúkként” térjenek vissza az európai színpadra. Olyanokként, akik megdolgoztak és megszenvedtek a nemzeti egységért. Volt olyan európai politikus, aki nem igazán örült a német egységnek; mások azonban várakozással és talán reménységgel is tekintettek erre az eseményre.

Teljes cikk