A baloldal hívei, beszéltek ugyan az „igazságosságról”, a „kizsákmányolásról”, de alapvetően a klasszikus marxisták, Althusser-ig bezárólag, aki tán az utolsó ortodox marxista szerző, a társadalmi berendezkedés tekintetében, mindannyian, többé-kevésbé bevallottan machiavelliánusok voltak. A cél szentesíti az eszközt, vallották és tették is. Nem kis elméleti munkája feküdt ebben például a honi baloldal ikonjának Lukács Györgynek, aki „A bolsevizmus mint erkölcsi probléma” című művében (is) – némi vacillálás után – hitet tesz a kommunista célok érdekében elkövethető morális bűnök mellett. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta annak viselt dolgai adják a tanúbizonyságát. A kommunisták úgy vélték, hogy igaza van Machiavellinek akkor, mikor különböző erkölcsöt ír elő a „népnek” és a „nagyoknak” – természetesen a „nagyok” alatt önmagukat értették. Cinikusan úgy vélték, hogy az emberek kizárólag gazdasági érdekeik szerint döntenek, morális megfontolásaikat a pénztárcájukban tartják, továbbá korlátlanul nevelhetőek és a sokszor hallott hazugságokat elhiszik egy idő után. Erre a teljesen hamis, egyoldalú emberképre építették a társadalmi kísérletüket. Nem csoda hát, hogy a kísérlet vérfürdőbe és gazdasági összeomlásba torkollott, hiszen aminek alapjai rosszak az nem állhat fenn sokáig.

Nem érdekes melyik. Lehetne a sok pártocska közül bármelyik. Mindegyik fölöttébb hajlamos potenciális megváltónak, de legalábbis igazi pártnak képzelni magát.

Most éppen az egyik van soron, holnap, holnapután jön majd egy másik. Ebben az értelemben a baloldal tartalékai kifogyhatatlanok.

A helyzet tragikomikus.

Nem folytatja együttműködését az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM). Utóbbi érvelésében hangsúlyozza, hogy a kooperáció a választásokra szólt, egyúttal az aktív politizálástól visszavonult Bajnai már a választási szövetségkötés elején is tisztában volt ezzel – így a posztbajnaista „aktuális” Együttet nem érhette váratlanul a bejelentés.