Rettentő ovációval fogadta a haladó sajtó Bernie Sanders előválasztási sikerét a vadregényes Nevada államban. A sajtóhírek szerint elsősorban az államban élő hispánok  (értsd: mexikói legális és illegális bevándorlók) szavazatai döntöttek. Ez szép példája annak, miképpen válik a bevándorlás, a bevándorlók számának növekedésével, politikai erővé és alakítja át a befogadó országot, etnográfiai és politikai értelemben is.

A nevezett Bernie Sanders különös figurája az amerikai politikai életnek. Az illető régi motoros, 79 éves és kora ifjúsága óta az amerikai baloldal reménysége. Ezért volt igencsak vicces a Népszava szerzőjének nyelvi leleménye, aki „fiatalosnak” titulálta kampányát. Magát „demokratikus szocialistának” nevezi, ami egy roppant izgalmasan hazug minősítés.

Az elnökjelöltségre pályázó demokraták mezőnye idén rendkívül gyenge. Joe Biden veterán politikusként és a baloldalon máig rendkívül népszerű Barack Obama alelnökeként eleinte kiemelkedni látszott a kínálatból. Ám azóta hibát hibára halmoz. Könnyen dühbe gurul, és emiatt rendszeresen inzultálja a tőle kérdező választókat. Politikai karrierjét végigkísérik a szerencsétlen fogalmazások és elszólások, de sokak szerint kora előrehaladtával romlik a helyzet. Legutóbb kínos módon belezavarodott az amerikai történelem egyik legfontosabb mondatába.

A szocialista és a nyílt verseny

Biden gyenge produkciója és más mérsékelt indulók kezdeti jó eredményei miatt február folyamán már úgy tűnt, hogy Bernie Sanders ellenszélben is eséllyel küzd a demokrata elnökjelöltségért. Sokan már új favoritnak kiáltották ki, és a média erre fogékony része meg is kezdte a közvélemény érzékenyítését a szocializmus – Amerikában eddig teljesen idegen – eszméje iránt.

1989. október 7-én, az MSZMP híres átalakuló kongresszusán Horn Gyula akkori külügyminiszter mond beszédet.

Természetesen nem tartom Hornt és kortárs elvtársait „jó” politikusnak, mert a jó az morális kategória és valami többet jelent számomra, mint érvényesülési képességet, vagy politikai szimatot, melyek szükségesek a politikai pályához. A régi szoci politikusok semmiképpen sem voltak morális értelemben jók, éppen ellenkezőleg. Nevezzük őket talán ügyesnek, mert ez jobban kifejezi a pusztán machiavellista értelemben vett politikai teljesítményüket. És ez az ügyesség sem a közjót szolgálta, hanem pusztán a választókkal folytatott kommunikációban, a párt irányításában és a személyzeti politikában – összefoglalva a választási sikerességben – nyilvánult meg.

(Taxistüntetés.)