“Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!” — az elmúlt egy hónapban megszólaló szakértők többsége így vélekedik a Massachusetts Légi Nemzeti Gárda 102. számítástechnikai egységénél szolgáló, 21 éves Jack Douglas Teixeira tettéről. Nézzük előbb a feltételezett kiszivárogtató személyét: fehér, jobboldali, fegyverrajongó és keresztény, vagyis nem tartozik a Joe Biden demokratái által körbeudvarolt életmódbeli és etnikai kisebbségek közé. Itt az embernek kénytelenül a Rédl ezredes című film azon jelenete ugrik be, amikor a k.u.k. Evidenzbüreau vezetői egy szivárogtató nemzetiségét kalibrálják. Már csak az “hiányzik”, hogy kiderüljön: Teixeira is részt vett a Capitolium ostromában.

Az eddig ismertté vált dokumentumok Edward Snowden, vagy Julian Assange szivárogtatásaival ellentétben nem egy nagy csomagban látnak napvilágot, hanem csepegtetve, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon egy “magányos” elkövető  egyetlen nagy adatcsomagjáról van-e szó, avagy az alap sztorira építve “gondos kezek” folyamatosan szivárogtatnak a mainstream médiának. Ez egy következő kérdőjelhez vezet: ha a “kiszivárgott” információk pont a Biden-kormányzatot és annak háborúpárti szövetségeseit gyengítenék, akkor miért pont az azokat kiszolgáló mainstream média hozza véget nem érő szappanoperaként az újabb részleteket?

Az eddig ismertté vált részleteknél is sok a kérdőjel: az USA-ra nézve valóban hátrányos, vagy politikailag káros, esetleg érdemben új információ nincsen a csomagban. Az ukrán földön “dolgozó” nyugati kommandósokról is azt mondják, hogy pusztán a nagykövetségeket védik. A kikerült információk sokkal károsabbak a háborúval szemben kritikus, vagy hezitáló országokra, mint pl. Dél-Korea, amely úgy engedett a nyomásnak vágta át a gordiuszi csomót, hogy “kölcsönadott” az USA-nak félmillió 155 mm lövedéket, így nem kellett közvetlenül Ukrajnának szállítania, és vészhelyzetben idővel majd “visszakapja” azokat.

Titkosszolgálati szakértők azt is furcsállják, hogy a ranglétrán és titkosított adatokhoz való hozzáférésben alacsony státuszú katona hogyan férhetett hozzá olyan “kész” anyagokhoz, amelyek a vezérkar számára készülnek. Az eddig ismertté vált dokumentumoknál az is “érdekes”, hogy katonai és politikai hírszerzési adatok és következtetések “keverednek” egymással, holott azok főszabály szerint külön-külön csatornán érnek célba.

Ami a nyugati integrációs rendszerekben egyedüli békepárti Magyarországot illeti, nos, itt is csak olyan információk szivárogtak ki, amelyek nem számítanak újnak. Ahogyan az a magyar hírszerzés nyilvánosságra hozott jelentéséből is kiderül, javarészt nyilvánosan is hozzáférhető információkat — mint pl. a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésről kiszivárgó beszédelemeket — szőtték bele a kiszivárgott dokumentumokba.

Követendő, vagy elrettentő példa?