Túlélve a Sziriza radikálisainak lázadását, akik nem kevesebbel, mint árulással vádolták, Ciprasz a vártnál sokkal magabiztosabb győzelmet aratott. Mindenki másnál pontosabban mérte be a társadalom hangulatát, megérezte, hogy a lázadók radikalizmusa már túl sok a görögök többségének, ami pedig a jobboldal Új Demokráciáját illeti, azt épp a jobbra húzók nem tartják elég újnak.

A kilencvenes évek végén még meredeken felfelé ívelő baloldal karrierje a 2000-es évek közepére leáldozott. Schröder kancellár beült a Gazprom egyik cégének felügyelőbizottságába, Tony Blair belesült az iraki tömegpusztító fegyverekről hamisított jelentésbe, Zapatero egy pénzügyi csődtömeget hagyott Spanyolországra, a szebb napokat látott lengyel utódpárt pedig végleg kiszenvedett. A baloldal hanyatlása, a szokásos jobb-bal ciklikusság mellett valószínűleg arra is visszavezethető, hogy a 90-es évek gazdasági hurráoptimizmusát a kétezres évekre a gazdasági lassulás váltotta fel, 2008-tól pedig stagnálás, sőt hanyatlás kezdődött. A baloldali kormányok redisztributív, osztogató politikája a romló gazdasági környezetben már nem volt fenntartható.  

Véletlenül sem a tiszteletre méltó hagyományokra, kizárólag a múlt aktuálpolitikai használati értékére gondolok. Hiszen törvényszerű szinte, hogy a jelen problémáival sikertelenül küszködő hatalmon lévő, avagy ellenzéki politikusok időről időre a múlt felhánytorgatásával leplezik, netán magyarázzák kudarcaikat. Bezzeg, ha ez meg ez lett volna, minden másképpen alakul! Például ha annak idején, már az elején nyilvános egy, ától zéig terjedő ügynöknévsor, talán az SZDSZ politikai üszkösödése sem következik be, vagy ha a rendszerváltás után a komcsikat sorra szigorúan előveszik (de egytől egyig ám!), ma már virágoznék Magyarország, hej, micsoda tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne itt!

Ha a résztvevő felek úgy érzik, korai még minden kártyájukat kiteríteni, s ezzel végérvényesen lezárni a játszmát, gyakran folyamodnak a halasztott döntések „megoldásához”. Főleg olyankor jön szóba ez a verzió, amikor a másik fél teljes veresége – noha realitás – nem kifizetődő a potenciális győző számára sem. Más szóval, amikor a játszma zéró összegű végkifejlete még magának a nyertesnek sem kívánatos.