A művésznek szabadságában áll persze a liberalizmust is választania, de éppúgy lehet konzervatív, szocialista, netán anarchista is – aligha ezeken múlik művészetének minősége. Az irodalomban Balzacot szokás ilyenkor emlegetni (vagy Shakespeare-t…), Balzacot, a tőről metszett royalistát, aki alighanem a klasszikus kapitalizmus panoptikumának legteljesebb, legértőbb ábrázolója. Tollát mindig a saját keze irányította, nem másoké, hiszen a művész, ha tényleg az, mindig a belső hangjára hallgat, nem az ilyen-olyan ideológiai-politikai szempontokra. Nem ezek alapján óhajt a társadalomnak tükröt tartani.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli politikai kavargás mintha nem venne tudomást ezekről a fundamentális tényekről. Személyes érintettségem nincs, se színész, se rendező, csak egyszerű néző vagyok, akit mindez fölöttébb elszomorít.

Hol az oktatás, hol az Akadémia, hol pedig a sajtó függetlenségét, szabadságát féltik; most meg éppen a színházakét. Gyakorlatilag alig van, vagy nincs is olyan szelete közéletünknek, melyet ne fenyegetne „elnyomás”. A gaz diktatúra mindenre rá akarja tenni a kezét – állítják az örök tüntetők.

A nagy színházi tüntetésnek volt ugyan egy tréfás vonulata is, amennyiben a tüntetők nem tudták pontosan mi ellen tüntetnek, hiszen a konkrét jogszabály-tervezet még nem volt ismert a tüntetés meghirdetésének időpontjában. Ez azonban a résztvevőket egyáltalán nem zavarta. A szónokok ugyanis – élükön a vadonatúj főpolgármesterrel – ugyan azokat az intellektuális (sic!) paneleket hajtogatják immár tíz éve, csak azt kell behelyettesíteniük, hogy éppen mit akar a kormány „elvenni”, „romba dönteni”, „beszántani”. A nagy megmozdulás érdekes eseménye volt egy bizonyos Pintér Béla felszólalása.

Róla tudni kell, hogy ő Budapest több színházában is világhírű rendező és szerző. Nagy hírnévre tett szert, mint a becsületsértés és rágalmazás határait súroló színművek szerzője, rendezője és a jobboldal ostora. Sajnos nem tudom megítélni színházi, művészeti tehetségét, lévén egyetlen alkotását sem láttam, és ez már így is marad. Ám zsinórmértékként tekinthetek arra, hogy Stumpf Andrásnak tetszik, így az eddigi tapasztalataim alapján, nekem bizonyára nem.

Pintér Béla és Karácsony Gergely.

Néhai Marton László? Kerényi Miklós Gábor? Vagy éppen Gothár? Netán valaki más? Lehet szimpátia-antipátia alapon erre vagy arra mutogatni, mondván, hogy ő az igazán elítélendő figura, mert – és itt érvek sokasága jöhet, hogy X azért más, hiszen ő…, és rendszerint meg is magyarázzák, mitől is áll X pár centivel az undorszint fölött. Azt persze nem vallják be majd, ami a lényeg: azért, merthogy X mégiscsak a mi emberünk. 

A Katona József Színház bármennyire igyekezett is csuklya mögé rejteni e legújabb ügyet, nem sikerült. Eleve nem is sikerülhetett. Csupán idő kérdése volt, kiderüljön, ki az Anonymus.