Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

A katalánokról és más renegátokról

Nem látszik csitulni a katalán függetlenségi törekvéseket övező nemzetközi érdeklődés. Pláne a régió elnökének hétfői beszéde után, amely mindenképpen történelmi jelentőségűként értékelhető, bár az értelmét eddig pontosan még senkinek sem sikerült felfelejtenie. A legérdekesebb viszont, hogy – egyelőre leginkább a sajtó szintjén – újra felszínre törtek olyan függetlenségi mozgalmak, amelyek mind új lendületet várnak a katalán mozgalomtól. Az események fényében érdemes megvizsgálni, hogy milyen lehetőségeik vannak ezen mozgalmaknak. Lehet-e egyáltalán jogszerűen elszakadni az anyaországtól?

Carles Puigdemont katalán elnök, beszéde után, a barcelonai parlamentben

Hangsúlyozandó, hogy az Európán belüli, függetlenségre törekvő régiók annyira eltérnek egymástól, hogy az általánosítás minden esetben torzító. Másként fogalmazva: Katalónia nem Skócia, Észak-Itália pedig semmilyen értelemben nem hasonlítható Baszkföldhöz. Mivel jelen írás keretei között természetesen nincs lehetőség minden aspektus bemutatására, bármilyen kiemelés szükségszerűen szubjektív.